Ezt olvasta már?


Augusztus 1-jén rendezik meg a 38. Balaton-átúszást

A tervek szerint augusztus 1-jén lesz a 38. Lidl Balaton-átúszás, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.


hirdetés

A szervezők csütörtöki közleményükben úgy fogalmaznak, hogy "ha az időjárás is úgy akarja", akkor augusztus első napján tartják a hagyományos viadalt, melynek szervezése folyamatosan zajlik.

Az 5200 méteres távra a jelentkezés Révfülöpön, a kikötő melletti labdarúgópályán, 7.00 és 11.45 óra között lesz, rajtolni a kikötőből 8.00 és 12.00 óra között lehet. A cél ezúttal is a balatonboglári Platán Strand.







0

hírek innen, onnan

Rossz hírt kapott a Pfizer: komoly mellékhatások jelentkeztek egy termékénél

A Pfizer bejelentette, hogy leállítja a naponta kétszer bevehető kísérleti fogyókúrás tabletta, a Danuglipron fejlesztését. A döntés...

Húsz év fegyházbüntetést kapott a férfi, aki kitépte volt barátnője szemgolyóit

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék nem jogerősen azt a férfit, aki megvakította volt barátnőjét tavaly...

Teljesen kiakadt egyes weblapoktól a Firefox

Több egyéb funkcionális hibát is orvosoltak a böngésző legújabb frissítésében.

Ez a lelki ok állhat a felnőttkori alvászavar hátterében - Úttörő eredményre jutott a kutatás

Nem csak a rossz étkezési szokások, a mozgásszegény életmód vagy a túl sok koffein okozhat alvászavarokat, hanem lelki okok is.

Milliós bírsággal sújtott le az MNB: ezt a büntetést nem teszi zsebre a magyar bank

Az MNB vizsgálata nyomán összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H-ra, többek között a kötelező...

7+1 ok, ami miatt gyorsan zsírosodik a hajad

A fejbőrünknek bizonyos mennyiségű olajat kell termelnie ahhoz, hogy hidratált maradjon, és megvédje hajunkat azáltal, hogy vékony gátat...

A Liverpool legendája szerint Ronaldo meg sem közelíti Messi szintjét

Ezzel a kijelentésével nagy felháborodást keltett a szurkolók között.

Orosz miniszter: fél év alatt 125 ezer embert vesztett az ukrán hadsereg

Az elmúlt hat hónapban az ellentámadás során az ukrán hadsereg veszteségei meghaladták a 125 ezer főt és 16 ezer haditechnikai eszközt...

Sajtópert vesztett a brit milliárdos – Véleményszabadság van

Elvesztette a Daily Mirror című brit napilap kiadója ellen rágalmazás címén indított sajtóperét Sir James Dyson brit milliárdos...

Hírszerzési jelentés: fontos fegyver gyártásában érheti utol Oroszország Ukrajnát

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma pénteken ismét elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi...

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek

Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás

Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.

Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához

Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.

0

Bulvár

Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk

Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

Megleptem a férjemet a munkahelyén, de engem ért meglepetés: olyan pózban találtam rá, hogy sosem fogok tudni ...

Egy ártatlan látogatástól visszafordíthatatlanul károsodott a házasságunk. Ti képesek lennétek efölött szemet hunyni?

20 centi hó is hullhat szombaton, mutatjuk melyik országrész fog kifehéredni

Ezúttal az országnak egy újabb része készülhet a havazásra.

Elhunyt Járai Máté édesapja – A Sátántangó színészét két gyermeke gyászolja

Járai Máté hajnalban tudatta a szomorú hírt követőivel: édesapja, Járai Alfréd elhunyt.

Morgás, nyögés, sikoltás: ezért hangoskodunk szex közben

A hiteles nyögések és sikolyok kedvezően hatnak a szexuális izgalomra, de vajon az összes ilyen jellegű hang valódi?

Hivatalos: Orbán Viktor azonnali hatállyal felmentette az OKFŐ vezetőjét

A belügyi tárca a kormányfő döntéséig nem akart híreszteléseket kommentálni. 

Na ehhez mit szólnak Brüsszelben? Szokatlan bejelentést tett Orbán Viktor minisztere

Nem emelkednek jövőre a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak.

Orbitális baki történt a Skandináv lottósorsoláson, az 5. számnál jött a baj

Hatalmas baki történt a Skandináv lottó legutóbbi sorsolásán.

blogmorzsák

A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt

A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.

Építőipar és lakáspiac 2023

Közeledő támogatások, komposztálás és hőszigetelés: ezekről írtunk idén ősszel.

0