Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva.
Az E.ON ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben. Az elmúlt napokban fogadott lakossági bejelentés nyomán az E.ON ezúton hívja fel a felhasználók figyelmét, hogy fokozott óvatossággal járjanak el, amennyiben az E.ON előzetes értesítése, vagy a felhasználó által tett előzetes bejelentés nélkül, számukra ismeretlen személyek megjelennek akár az E.ON nevében, akár ennek említése nélkül, és az ingatlan belső áram- vagy gázhálózatának bármely okból történő ellenőrzésére, átvizsgálására irányuló szolgáltatást ajánlanak fel, valamint erre vonatkozó szerződéses dokumentumot kívánnak velük aláíratni, és ehhez a helyszínen, k&eacut e;szpénzben díjazást kérnek.
Az E.ON az eset kapcsán emlékezteti ügyfeleit: az energiavállalat munkatársai sosem visznek házhoz pénzt, nem kérnek helyszíni készpénzes kifizetést!
Minden E.ON munkatárs és az E.ON minden szerződéses partnere rendelkezik céges igazolvánnyal, amely egy bankkártya méretű, fényképes plasztik kártya. A munkatárs a céges igazolvánnyal köteles igazolni magát. Az E.ON éppen ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy minden esetben kérjék az őket felkereső személytől a fényképes igazolvány vagy a hivatalos meghatalmazás felmutatását, ennek hiányában senkit ne engedjenek be a lakásába!
Emellett mindig alaposan nézzék meg az igazolványt, ellenőrizzék az E.ON logót, az igazolványszámot, az érvényességi évet és a munkatárs fényképét is! Ne írjanak alá semmilyen dokumentumot, amíg meg nem bizonyosodtak meg róla, hogy valóban az E.ON megbízott szakembere kereste fel őket!
Az E.ON a lakosságtól azt kéri, hogy amennyiben visszaélést tapasztalnak, azonnal értesítsék az illetékes rendőri szerveket!
hírek innen, onnan
Álmában halt meg a népszerű magyar művészpár. Szörnyű ez a tragédia most is
Az egész ország szerette őket.
Egyre nagyobb a nyugdíjpara Magyarországon
Látványosan nőtt a nyugdíjas évek egzisztenciális bizonytalanságától tartók aránya, és érezhetően romlottak a rövid távú...
Szijjártó 49 milliárdos állami támogatást jelentett be annak a cégnek, amelyet főszponzorként mutatott be a Honvédnál
A rejtélyes hátterű szingapúri cégről alig lelhetők adatok – csupán annyi látszik, hogy a nyomok Kínába vezetnek.
Sűrű köd ereszkedett Magyarországra
Az ország déli részén kisüthet a nap.
Elektromos MINI segíti a jövő mérnökeinek képzését a BME-n
A BME Gépjárműtechnológia Tanszéke az elmúlt években egyre aktívabban vesz részt a fiatalok pályaorientációjában és a...
Több száz új munkahely érkezik Gyöngyösre és Csömörre: brutális beruházást jelentettek be
Több mint 72 milliárd forint értékben hajt végre fejlesztéseket Magyarországon az amerikai Procter & Gamble, ami ismét bizonyítja, hogy...
Hatalmas botrány tombol az ukrán elitben, megreccsent a védelem a keleti fronton - Híreink az ukrajnai háborúról pénteken
Nem csitul az Enerhoatom körüli korrupciós botrány Ukrajnában, két miniszter és egy elnöki tanácsadó távozása után most a védelmi...
A te testalkatodhoz is passzolhatnak ezek a ruhák: a feketéről sem kell lemondani
A Glamour Shop kínálatában ez az első alkalom, hogy saját kollekciót állítottak össze.
Kétmilliárdos kárt okoztak a csalók a cégeknek
A nagyvállalatok harmadát rendszeresen érik kibertámadások és csaláskísérletek, a kkv-k és mikrovállalkozások többnyire ezt észre sem...
Marad a ködös, borús idő, legfeljebb a déli tájakon süt ki a nap egy kicsit
Az éjszaka képződött sűrű köd pénteken napközben a legtöbb helyen ritkul, megemelkedik, vagy feloszlik. Estétől főként az...
Pintácsi Viki 55 évesen gyönyörűbb, mint valaha: a Feminának árulta el, mitől ilyen sugárzó
Pintácsi Viki elképesztően néz ki, mintha kicserélték volna.
Sport
Videón a pillanat, ahogy menyasszonya rajtakapja szeretőjével a futballsztárt
Állítólag csak szakmai jellegű baráti találkozó volt…
Marco Rossi kritikus volt az örmény–magyar után: Ha úgy játszunk az írek ellen, ahogy ma, akkor...
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem volt tökéletesen elégedett az örmények elleni győzelem után.
Portugália kilőhetné a magyar válogatottat a pótselejtezőre, de nagy bajban van – kövesse élőben.
Az örmények legyőzése után a dublini mérkőzésre kellett figyelnünk.
Íme, a magyar válogatott kezdőcsapata Örményország ellen
Marco Rossi kihirdette kezdőcsapatát az örmények elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőre. A találkozó 18 órakor kezdődik.
Schäfer szerint undorító dolgok történtek Jerevánban, Szalai nem aggódik az írek miatt
Tóth Alex izgult, hogy a kapufája után nehogy az ő hibájára faragjon rá a válogatott Örményország ellen.
Lisztes négy perc után gólt szerzett csereként beállva, de utána lecserélték
A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 3-0-ra győzött a Feröer-szigetek ellen.
Óriási meglepetés a magyar válogatott csoportjában: a portugálok kikaptak
Írország simán legyőzte a portugálokat Dublinban.
A Fradi középpályása is kimaradt az utolsó pillanatban a jereváni keretből
Marco Rossinak három nevet kellett lehúzni a listájából, egy jelent közülük kisebb meglepetést.
Ilyen körülmények között még nem játszott a magyar válogatott a vb-selejtezőkön
A magyar szurkolók tüzesen készültek az Örményország elleni találkozóra.
Magyar invázió: határon innen és túlról ezer drukker érkezett a meccsre.
A közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő Örményország elleni világbajnoki selejtezőn nem lesz hiány magyar szurkolóból: a Vazgen Szargszjan Köztársasági Stadion vendégszektora zsúfolásig megtelik. Persze
Egy vakond döntött a magyarok javára Rossi új csodafegyvere szerint
Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.
Bődületes portugál blama Dublinban, a záráson dől el a magyar válogatott sorsa
Cristiano Ronaldót még ki is állították az írországi összecsapáson.
Bulvár
Jön a kötelező katonai sorozás: minden 18 évnél idősebb férfit megvizsgálnak Németországban
Németország 2026-tól bevezetheti a kötelező sorozást: minden 18 év feletti férfit megvizsgálnak, alkalmas-e katonának.
Feszült jelenet szakította meg a Kormányinfót, Gulyás Gergely nem bírta, kiszólt a szerepéből, őszintén elmondta a véleményét
A magyar politikai élet mindig tartogat izgalmakat.
Telex: Orbán Viktor szemrebbenés nélkül hazudik
A lap közleményben reagált arra, hogy miniszterelnök miért nem ad interjút a Telexnek.
Ha nem dobtad ki, most szerencséd van: visszatér a ’90-es évek csúcskütyüje
Az elmúlt években szinte minden visszatért, ami valaha elavultnak tűnt.
Ennyi az átlagnyugdíj Ausztriában, ettől lefordulsz a székről, döbbenetes összeget közöltek
Nem annyi, mint Magyarországon.
A Tisza appjának egyik letöltője szerint a rendőrök próbálták rávenni, hogy a rendszergazdákat jelentse fel
Folytatódnak a Tisza Világ körüli bonyodalmak.
Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben
Sérti az uniós jogot a Magyarország által bevezetett olyan eljárás, amely bejelentési kötelezettséghez kötötte az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelét, és az állam számára elővásárlási, ille
Magyar Péter: Nincs esély arra, hogy az elfideszesített állam megpuccsolja a választási eredményt
Nagyinterjú a Tisza Párt frontemberével, melyben alapkérdésünk, hogy miért csinálja ezt az egészet. A portréinterjúban szóba került az elveszett barátság, a G-napok, az elégett plakátok, arról, vajon kispadoztatt
A nyaraláson készült videóját nézegette a nő, elfogta a jeges rémület attól a lénytől, amit kiszúrt rajta
A nő egészen Zambiáig utazott, hogy személyesen is megcsodálhassa a lenyűgöző Viktória-vízesést, arra azonban gondolni sem mert, hogy vakációja során kellemetlen élmények is érhetik.
Óriási botrány az örmény-magyar meccs előtt, brutális részletek szivárogtak ki, ilyet még nem látott Európa
Nem akármi történt közvetlenül a meccs előtt, kiszivárogtak a részletek.
Donald Trump olyan ajándékot adott Orbán Viktornak, ami elrettentő erővel bír
Ez átrajzolhatja a befektetéseket.
Befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat a kormány
A döntés szerdán lép hatályba.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


