Ezt olvasta már?


Az első randi és az utána lévő időszak rendkívül fontos

A különféle bulvárhírek gyakran tartalmaznak szerelmi viszonyokkal kapcsolatos eseményeket is – bár akadnak ezek közt negatívak, szerencsére szép számmal olvashatunk hírességek esküvőiről, gyermekvállalásáról és hasonló kapcsolati sikereiről is.

 

Érdekes ezekről olvasgatni, de legyünk őszinték: a legtöbben ezt a saját életünkben szeretnénk átélni, nem pedig külső szemlélőként figyelni az eseményeket. Ennek érdekében persze próbálkozunk is mindenféle módszerrel: a társkereső hirdetés, személyes ismerkedés és régi ismerősök újbóli felkutatása egyaránt szerepelhet a repertoárban. Egy ilyen lelkes indítás biztosan eredményeket hoz, de az első randevú és az az utáni időszak lesz majd az igazán sorsdöntő. Cikkünkben erről fogunk értekezni.

 

Miért olyan lényeges az első találkozó?

 

Ha szeretnénk megtalálni az igaz szerelmet, akkor az első randevú kulcsfontosságú lesz a folyamatban – ez kiváltképp igaz, ha online ismertük meg a másik felet. Ez lehet az a pont, amikor kiderül, hogy hogyan érezzük magunkat kettesben, ekkor tapasztaljuk meg, hogy valóban megvan-e az a szikra, amire számítottunk.

 

Amennyiben igen, az örvendetes hír és kétségtelenül nagy előrelépés, ám ne feledd, hogy a randevú utáni időszak épp olyan fontos, mint maga a találkozó!

 

Ne agyald túl a dolgokat!

 

Sokszor az első találkozó utáni periódus stresszesebb lehet, mint maga a randi volt. Ez természetes, hiszen ilyenkor minden apró mozzanatot, gesztust kielemzünk, és gondolkozunk azon, hogy tetszettünk-e mi is a másiknak, nem viselkedtünk-e kínosan és hasonlók.

 

Ez bizonyos szintig persze természetes, de nem szabad túlzásba vinni a saját érdekünkben. Nem kell megijedni, ha nem sikerült minden tökéletesen a találkozón: ha megvolt az összhang, akkor az apró, emberi tökéletlenségek beleférnek.

 

Adj jeleket!

 

Örök kérdés az első találkozó utáni órákban, napokban, hogy mikor fog jelentkezni a másik? Eltelt már annyi idő, hogy üzenjek neki valamit? Illik egyáltalán ezt megtenni nőként, vagy mindenképp a férfi dolga?

 

Szerencsére ma már nem kell feltétlenül ragaszkodni a hagyományos menetrendhez: ha jól érezted magad a randevún, és szeretnéd a másik tudtára adni, hogy szívesen találkoznál még vele, akkor bátran tedd meg! Elég egy 1-2 soros üzenet is, a lényeg, hogy tudja a másik, hányadán álltok – egy ilyen visszajelzés férfiaknak, nőknek egyaránt jólesik.

 

Ha kapcsolatot szeretnél, lépned kell!

 

Mindannyiunknak szüksége van egy társra – ha Te is szeretnéd megtalálni a tiédet, akkor mindenképp lépned kell! Sajnos nehéz úgy kapcsolatot létesíteni valakivel, ha nem nyitunk a világ felé, ellenben a bátor lépések megtérülnek.

 

Ha nem tudod, hogyan vágj bele, első lépésként érdemes lehet regisztrálnod a cronos társkeresőre. Itt kor, helyszín és egyéb paraméterek alapján szűrhetsz a jelöltek között, ráadásul csakis olyan személyeket látsz majd, akik nyitottak a párkapcsolatra. Tedd meg a szükséges lépéseket, hogy Te is átélhesd a szerelmet!







0
0
0

hírek innen, onnan

Tízezrek tüntettek Zágrábban, mert a kormány késlekedik több tonna hulladék elszállításával

Az elmúlt évek egyik legnagyobb horvátországi demonstrációját tartották szombaton.

Orvosmeteorológia: ezt hozta a hidegfront

Napos, szeles idővel zárul a hét.

Vészjósló adatok érkeztek: az európaiak több mint fele túlsúlyos

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2025-ben az EU 18 éves és idősebb lakosságának 16,3 százaléka volt elhízott, vagyis...

Kormányellenes tüntetést tartottak a Kossuth téren

A jobboldal összefogását sürgették és a Tisza-kormányt bírálták a „Ne féljetek! 2.0” elnevezésű demonstráción a Kossuth téren.

Rendkívüli közlemény érkezett Berlinbenből egy kiemelten súlyos ügyben

Krízisstáb vizsgálja a Berlin hatóságait ért zsarolóvírus-támadást, miután a hackerek közzétették a megszerzett bizalmas adatokat.

Földrengésbiztosra tervezték a piramisokat: a modern mérnökök is elképedtek a megoldáson

Egy friss kutatás szerint a 4600 éves Khufu-piramis geofizikai vizsgálata áttörést hozhat a modern épületek földrengésvédelmében.

US Open: Marozsán párosban is búcsúzott, Bondárék bejutottak a 3. fordulóba

Marozsán Fábián férfi párosban is befejezte szereplését az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Bondár Anna ukrán társával viszont...

Tíz nappal a nepáli katasztrófa után újabb túlélőket mentettek ki

Két újabb túlélőt, egy nőt és egy kínai munkást sikerült kimenteniük a mentőcsapatoknak Nepálban szombaton, tíz nappal a himalájai...

Kovács Gergelyék nélkül folytatja a Kutyapárt, teljesen átalakult a vezetés

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) – közölte a párt frissen...

Ez az 5 csillagjegy már messziről megérzi, ha valaki csak kihasználja

Van öt csillagjegy, amelyik szinte azonnal, ösztönösen megérzi, ha valaki csupán haszonszerzésből van mellette. Nézd meg, kik ők!

Elhódíthatja első tartományát a német szélsőjobb, és ez Merz kancellár sorsára is hatással lehet

Nem kizárt, hogy Szász-Anhaltban vasárnap akkorát nyer az AfD, hogy akár egyedül is kormányt tudjon alakítani, így a modern Németország...

0

Sport

Hiába a Liverpool győzelme, haragszanak Kerkezre Angliában

A magyar válogatott mindkét sztárja végig a pályán volt az első győzelem alkalmával.

Brutális futómennyiség, Szoboszlai Dominik visszatért a helyére, csapata rögtön nyert

A válogatott csapatkapitánya felülkerekedett önmagán, Kerkez Milosnak pedig végig a fülébe kellett duruzsolni.

Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este

Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.

A magyarok hóhérja kivégezte a Real Madridot is

Rejtélyes madridi lesgól, 94. percben kihagyott büntető, megvan José Mourinho első veresége.

Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”

Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.

Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba

"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”

A jubiláló Szoboszlaival a Liverpool kilenc perc alatt kivégezte a Premier League-újoncot

A játékvezető is kiemelt figyelmet szentelt a magyar játékosnak.

Évek óta nem látott pofonba szaladt bele a világ legerősebb futballcsapata

Két döntetlen után jött a jéghideg zuhany, otthonában kalapálták el az utóbbi két év BL-győztesét.

0
0

Bulvár

„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott

Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.

Már nem az áramtermelésért küzdenek, hanem azért, hogy a leállított blokkok ne hevüljenek túl Csernavodánál

A Duna rendkívüli apadása új szintre emelte a helyzetet a csernavodai atomerőműnél: most már nem az a kérdés, mikor termelhet újra áramot a létesítmény, hanem az, hogyan biztosítsák a leállított reaktorok hűté

Közel száz százalékos annak a valószínűsége, hogy 2027 februárjáig tartani fog az El Niño

Az El Niño időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek – közölte a Meteorológiai Vilá

Bejelentette a nagy változást a MOHU, a teljes lakosságot érinti

A MOHU bejelentése minden ügyfélre vonatkozik, 1000 forint kedvezményt is biztosítanak.

„Jó drága múzeum lesz” – Nem Orbán Viktor a főnök Hatvanpusztán

A hatvanpusztai mintagazdaság és uradalom megálmodója rendkívüli titkokat árult el az Orbán család menedékéről.

Hiába a paksi fenékküszöb, egy különös élőlény telepedett meg a Dunában, közel az Atomerőműhöz

Rengetek kritika éri Magyar Péter szakértőinek és szakembereinek mesterművét, de a szávai állasküszt nem lehet megállítani.

Az RTL imádott műsorvezetője 52 évesen Svájcban él: „Itt sincs kolbászból a kerítés”

Valkó Eszter és családja Svájcban kezdett új életet, az egykori műsorvezető ottani életükről mesélt.

Bunkóságból ezt hagyták borravalónak a vendégek az étteremben, a pincér kiosztotta őket

Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.

„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat

Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...

Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya

Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.

A profi séfek így fűszerezik a rántott húst: ezt a technikát érdemes megtanulni

A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.

Leó pápa nincs köztük: 3 ember utazhat útlevél nélkül az egész világon

Míg nekünk szigorú iratellenőrzésen kell átesnünk a határokon, a Földön él három olyan kiváltságos személy, akinek soha nem kell útlevelet mutatnia.

0