Ezt olvasta már?


Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető

A Kormányzati Tájékoztató Központ szerda reggeli közleményéből kiderült, hogy az oltások felgyorsítása érdekében az egyetemi oltópontokon a kormány kísérleti jelleggel kipróbál egy internetes foglalási rendszert. 70 ezer, már oltásra regisztrált ember fog SMS-ben értesítést kapni.

Az abban szereplő kód alapján időpontot foglaljon magának jövő hét hétfő, kedd vagy szerdára. A tájékoztatás szerint ha a rendszer sikeresnek bizonyul, akkor lehet, hogy ki lesz terjesztve az összes regisztráltra.

 

Dr. György István, az országos oltási munkacsoport vezetője az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján az új rendszer részleteiről is beszámolt: első körben csak Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Budapesten lesz elérhető, az egyetemi oltópontokon fog a beoltás zajlani. Minden olyan, korábban regisztrált személy, aki a négy város egyikében él és kap SMS-t, azt a mai nap folyamán fogja megkapni, időpontot pedig a jövő hét elejére tud majd foglalni. Az SMS-ben benne lesz, hogy milyen honlapon tud időpontot foglalni, ott a kapott kóddal lehet ezt megtenni. Az időpontfoglalásnál az is kiderül, hogy mely oltópontra mehet majd az illető.

Fontos részlet, hogy csütörtök délután 4-ig kell időpontot foglalniuk azoknak, akik SMS-t kapnak, a rendszer eredményeit a holnapi nap folyamán fogják értékelni, ennek alapján döntik el, hogy kiterjesztik-e az összes regisztráltra.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hans Kluge, a WHO regionális igazgatójának közös szerdai sajtótájékoztatóján a miniszter bejelentette, hogy a jövő hét végéig összesen 1 millió 480 ezer oltóanyag érkezik Magyarországra Oroszországból és Kínából. Szombaton 600 ezer Sinopharm vakcina érkezik Kínából, jövő hét elején 280 ezer második komponens Szputnyik V Oroszországból, és a hét második felében 400 ezer Sinopharm- és 200 ezer Szputnyik V első komponensre számíthatunk.

A Telex szerint azonban csoda lenne, ha csütörtökre összejönne a 3,5 millió beoltott, márpedig ettől függ a vendéglátóhelyek részleges nyitása. Orbán Viktor április 14-én azt mondta, hogy a 3,5 millió beadott oltást most szerdára, csütörtökre várja, ehhez viszont 140 000 oltást kéne ma beadni, ami nagyjából annyi, mint amennyit az elmúlt 4 napban adtak be összesen. Ha elérjük a 3,5 millió beoltottat, akkor a teraszok és a kerthelyiségek kinyithatnak, és este fél 10-ig fogadhatnak vendégeket.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

3 gyermek maradt árván – tragikus balesetben hunyt el egy házaspár

Megdöbbentő tragédia történt a kaliforniai Cambria közösségében, ahol John és Kristen Ruskey holtan kerültek elő február 8-án, és...

10 szokás 60 felett, amitől 80 felett is boldog lehet az életünk

Sokan úgy vélik, hogy az, aki 80 évesen még túrázik, unokáival játszik vagy szellemileg friss, csupán a szerencsének köszönheti ezt....

A rock'n'roll az igazi szerelem – Nézze meg a fotókat a Hooligans 30 éves jubileumi koncertjéről!

A Hooligans zenekar fennállásának eddigi legnagyobb eseménye zajlott le február 14-én. A legendás rockerek 30 éves jubileumukat ünnelték...

Kiara Lord mellbedobással akart győzni, meg is lett a végeredmény

A horvát álomrandi után eldőlt, ki nyerte el a Nagy Ő szívét: Stohl András végül Kiss Krisztát választotta, hiába próbált Kiara...

Éledezik a lakáspiac: növekvő érdeklődés, bizakodó ingatlanértékesítők

Ha az adásvételekben egyelőre nem is mutatkozik meg az egy évvel korábbi ingatlanpiaci fellendülés, az érdeklődések száma már...

Kétezer embert zavartak ki a rendőrök a Budapest Kongresszusi Központból

Bombariadó miatt kellett kiuríteni az éjjel a Budapest Kongresszusi Központot, ahol több ezer ember részvételével tartottak nagyszabású...

A Kos pörögni akar, a Rák eldugott kis bisztrót: ez az ideális randi a csillagjegyek számára

A tökéletes randevú receptje nem egyetemes, hiszen ami az egyik embernek romantikus álom, az a másiknak unalmas kényszerpálya lehet.

Mit tanácsol a ChatGPT a következő kormánynak?

Az új kormányról sokat fog elárulni, hogy első hónapjaiban mennyire lesz képes a gazdasági realitások alapján kibontani, rangsorolni és...

5 női szokás, ami titkon undorító a pasik szerint – És 4, aminek nem tudnak ellenállni

Most eláruljuk, mik azok a női szokások, amik kikészítik, és melyek azok, amik szerelmessé teszik a pasikat.

Jákli Mónika vőlegénye már el is felejtette tragikus sorsú szerelmét? Sejtelmes fotót posztolt Valentin napon

Januárt 29-én temették el Jákli Mónikát, aki olyan súlyos autóbalesetet szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét. Most úgy...

Szénhidrátcsökkentés: tényleg a szívünk bánja?

Egy nagy amerikai kutatás szerint nem a szénhidrát mennyisége, hanem annak minősége dönt a szív egészségéről.

0

Sport

Itt az olimpia legnagyobb meglepetése, nagyot hibázott és érem nélkül maradt a főfavorit

Ilia Malinin az olimpia legnagyobb esélyese volt, de végül még a dobogóról is lecsúszott.

Az MLSZ és a menedzsment sem örül annak, amit Rossi Szoboszlairól és a Real Madridról kikotyogott

A spanyol és a magyar sajtóban is nagyot robbant a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának nyilatkozata.

Liu Shaoangba páros lábbal rúgtak bele Kínában, majd a falban kötött ki a döntőben

A milánói–cortinai téli olimpián szombaton ismét jégre léptek a rövid pályás gyorskorcsolyázók. Férfi 1500-on Nógrádi Bence és Moon Wonjun a negyeddöntőben búcsúzott.

Cristiano Ronaldo megtört, beadta a derekát

Szombaton játékra jelentkezik az al-Fateh elleni bajnokin.

Román pofon a Fradinak, a győzelemnél is többet bukhat a magyar csapat

A zöld-fehérek elveszítették az utolsó hazai mérkőzésüket a női kézilabda BL csoportkörében.

Saldanha karrierje óriási mélyrepülésben, mióta a Fraditól távozott, de valami nem változott

A 26 éves brazil még nyáron igazolt az Emírségekbe, azóta viszont sok jó nem történt vele a pályán.

Kerkez-gólpassz, majd újabb hatalmas Szoboszlai-gól a Liverpool kupameccsén + videó

Nézze meg a magyar balhátvéd gólpasszát és Szoboszlai újabb bombagólját a Liverpool színeiben.

Ilia Malinin az elbukott olimpiai aranyérem után: A rajtpóz előtt elveszítettem a kontrollt

Kétéves veretlenség után a „Kvadraisten” többször jégre került, így mostantól halandó riválisaihoz hasonlóan ismét a Földön járhat.

A csapatkapitánya piros lapját még elbírta a Fradi, gyanús büntető okozta a vesztét Zalaegerszegen

A Fradi először kapott ki idegenben az NB I mostani idényében, vasárnap az első helyet is elbukhatja.

Zakó Zalaegerszegen: emberhátrányban rogyott meg az FTC

Ibrahima Cissé kiállítása mindent megváltoztatott.

Istenként hirdeti magát, a halandók között is a vert mezőnyben végzett

A téli olimpia legnagyobb meglepetése: kazah arany műkorcsolyában.

0
0

Bulvár

Kamerák előtt omlott össze Lékai-Kiss Ramóna, üvöltve hagyta el a stúdiót

A mindig vérprofi műsorvezető nem tudta forgatni a forgatást, megszakadt a TV2 műsora.

Kiara Lord, miután nem őt választotta Stohl András: "Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mi történt, miután bezárult a hotelszoba ajtaja"

Bár végig esélyesnek tűnt A Nagy Ő adásai során, Stohl András végül nem Kiara Lord mellett tette le a voksát. Ugyan az utolsó, péntek esti adásában a színművész egy egész napos álomrandit követően meghitt éj

Bűnözők célpontjává válhatsz, ha mindig bekapcsolva hagyod ezt a mobilfunkciót

A telefonunk ma már nem egyszerű kommunikációs eszköz, hanem digitális pénztárca, személyes napló, munkaeszköz és privát archívum egyszerre. Fotók, jelszavak, banki alkalmazások, e-mailek, közösségi fiókok mind

Ez a durva csaláshullám indult be Magyarországon – Figyelmeztetést adott ki az Internet Hotline

Az elmúlt két hónapban mintegy százötven bejelentés érkezett az MVM Next és a NAV nevével visszaélő weboldalakról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) online jogsegélyszolgálatához. A csalók SMS- é

Nógrádi György: Nemzetbiztonsági kockázat, hogy Magyar Péter elmegy egy idegen szobába, és ott szeretkezik

A biztonságpolitikai szakértő nem tudja elképzelni, hogy Antall József, vagy Winston Churchill ilyet csinált volna. Szerinte Magyarból hiányzik a józan ész, és ezért alkalmatlan Magyarország vezetésére.

Nem akárhogy köszöntötték Magyar Pétert a horvát miniszterelnöknél, ez példátlan

Magyar Péter szombat reggel találkozott Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel.

Visszalépett a Fidesz jelöltje, váratlan fordulat a választás előtt

Új jelöltet állít a Fidesz az egyik választókerületben.

Volodimir Zelenszkij: Viktor miattunk gondolkodhat azon, hogyan növessze meg a hasát és nem a hadseregét

Az ukrán elnök szerint országa egész Európát, így Magyarországot is védi Oroszországgal szemben.

0