Ezt olvasta már?


Budapest, a nagyvárosok és a dugulás

Hogyan felelhet meg a 21. század kihívásainak egy budapesti, székesfehérvári, győri vagy érdi duguláselhárító vállalkozás? Melyik duguláselhárító vállalkozást hívjuk, ha bajba kerülünk?

 

Amit elvárhatunk és figyelnünk kell rá a megbízás előtt: szakmai profizmus, korszerű berendezések, ügyfélbarát kapcsolattartás.

Ha beüt a mennykő és olyan dugulás borítja fel az életünket, amellyel szemben a házi praktikák eredménytelenek, már ütjük is az internetes keresőbe: duguláselhárítás. És máris a szemünkbe ötlik számtalan szebbnél szebb cégnév, számolatlan mennyiségű ajánlat. Minek alapján válasszunk közülük? Véleményünk szerint két csoportba sorolhatjuk a mai kor profi duguláselhárítójának jellemzőit: emberi és a szakmai oldalra.

A korszerű duguláselhárítás emberi oldala

Emberi kapcsolatainkban sajnos nem egyszer elveszik az ember, az emberség. Úgy gondoljuk, az igazán jól működő szolgáltatásait érzékeny, empatikus ügyfélkapcsolatok jellemzik. A dugulás több szempontból, így lelkileg is megterhelő, és az amúgy is izgatott megbízóval megértően bánó vállalkozó számíthat az újbóli megkeresésekre. Alapigazság: a visszatérő vevő a legértékesebbek közé tartozik. Hogyan áll össze a csekklista ebben a vonatkozásban?

1. Profi ügyfélkapcsolatok, gördülékeny és toleráns ügyintézés.

2. Becsületes ár, újbóli megbízás esetén kedvezmények figyelembe vétele.

3. A lehetőség szerint kis felfordulással járó munkavégzés, a feladat teljesítése után pedig (különösen egy falbontással járó munka esetén) a helyszín tisztaságának helyreállítása, fertőtlenítése.

4. Garancia, szavatosság vállalása az elvégzett munkára.

5. A lehető leggyorsabb válasz, intézkedés a hívásra, akár munkaszüneti vagy ünnepnapokon is.

Mindezt a szolgáltatásmarketing ismeretének és gyakorlati alkalmazásának mondhatjuk.

A szakmai oldal

A magas szintű ügyfélkapcsolatokkal egyenértékű és egyben nélkülözhetetlen a korszerű szakmai képzettség megléte. Ebben a mély és állandóan megújított ismeretek jelentik az alapot, amihez a rutin és a kornak megfelelő gépesítés járul hozzá. Szakmai vonatkozásban így fest a szempontok listája.

1. Magas szintű szakképzettség, a szakmai ismeretek folyamatos frissítésével.

2. A napjaink elvárásainak megfelelő és rendszeresen ellenőrzött berendezések.

A csőrendszerek vizsgálatához, a szükséges beavatkozások felméréséhez elengedhetetlen csőkamera, a szükséges kiegészítőkkel. (Ezzel a korszerű eszközzel például itt ismerkedhetünk meg: Világi Duguláselhárítás - Kamerás csatornavizsgálat)

3. A kisebb dugulások megszüntetésében eredményesen alkalmazható, ipari szintű csőspirál (csőgörény).

4. WOMA-berendezés, ami magas nyomású vízzel föllazítja és eltávolítja a zsíros szennyeződéseket.

5. További modern kiegészítő berendezések, rohamkocsi, szerszámok.

6. Végül, ami igazából csak évek munkájával szerezhető meg, vagyis a tapasztalat, a gyakorlat.

Vagyis a duguláselhárító vállalkozás kiválasztása előtt jól tesszük, ha ismerőseink körében illetve az interneten a fenti szempontok alapján tájékozódunk! Ez utóbbira kiváló lehetőség a „térképes találat”, vagyis a Google Cégprofil is, amelyben a korábbi ügyfelek véleményét olvashatjuk.

Bognár László

online marketing szakértő







0
0
0

hírek innen, onnan

NAV: újabb két embert vettek őrizetbe a pénzügyi nyomozók

Újabb két embert vettek őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Kulturális Alap által kifizetett, több...

Ezt a 12 hibát ne kövesd el hosszú repülőúton: a kávé időzítése is sokat számíthat

Egy nyolc-, tíz- vagy akár tizenkét órás repülőút már önmagában is komoly próbatétel lehet.

Halálos áldozatokat követelt a Saudel tájfun Kelet-Kínában

A csapadék több helyen földcsuszamlásokat és más természeti károkat idézett elő.

Vízellátási válság alakulhat ki egy új algafaj miatt Izraelben

Az Izraelt sújtó vízügyi válság a múlt hét elején kezdődött, miután hirtelen jelentősen megnőtt a Földközi-tenger vizének...

Financial Times: rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.

Bosznia-Hercegovinából érkező füst borította el Dalmáciát

Sűrű füst borította el vasárnap Dalmácia jelentős részét a Bosznia-Hercegovina déli részén pusztító erdőtűz miatt. Split...

Egyetlen kártevőt se vigyél be a lakásba: ezt nézd át a cserepes növényeken.

Cserepes növényeid őszi beköltöztetése előtt feltétlenül nézd át, nincs-e rajtuk pajzstetű, takácsatka, levéltetű vagy molytetű!...

Bodrogi Gyula megsérült a lépcsőn: bottal jár, de egyetlen feltétellel folytatja a színházat

A 92. életévét idén áprilisban betöltő Bodrogi Gyula ma is töretlen energiával és humorral áll...

Forsthoffer Ágnes rendkívüli bejelentést tett Toroczkai László kapcsán

Az Országgyűlés elnökének tájékoztatása szerint Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője nem vehet részt a parlament e heti...

Kizárták Toroczkai Lászlót az Országgyűlés e heti üléséről

Kizárták Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk frakcióvezetőjét az Országgyűlés e heti üléséről, miután Forsthoffer Ágnes szerint...

0

Sport

Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?

A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?

"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt

A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.

Pedri nyilatkozata méhkassá változtatta egész Barcelonát

A fiatal középpályás őszintén beszélt több kínos kérdéséről is.

Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc

Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.

A Ferencváros egyik főszponzora teljes mértékben elhatárolódik a derbin kifeszített FTC-s molinóktól

Továbbra is áll a bál a vasárnapi mérkőzésen történtek miatt.

Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt

Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.

Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is

Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.

0
0

Bulvár

Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak

Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!

Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.

Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek

Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.

Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése

A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.

Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere

A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.

Kiborult a fideszes Németh Balázs attól, hogy leadja a közmédia Pogány Induló koncertjét

Az M1 hitelessége miatt aggódik Németh Balázs, aki szerint globalista és szélsőségesen liberális a köztévé.

7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki

A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.

A csatornából a vécéig: a patkányok döbbenetes trükkje, amitől minden lakó retteghet

Volt már példa arra Magyarországon, hogy egy patkány kukucskált ki a vécécsészéből.

Az oroszok szerint egy másik ország akarja az új háborút, Lavrov már látja a világháború jeleit

Szergej Lavrov végre megszólalt a lipcsei drónincidensről. Meddig száguldunk még a következő nagy háborúig?

0