Ezt olvasta már?


CineFest - Vanessa Redgrave és Franco Nero díjat vesz át Miskolcon

Vanessa Redgrave és Franco Nero kapja az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon az Európai Mozi Nagykövete díjat. A világsztár angol-olasz művészházaspár személyesen veszi át az elismerést az eseményen szeptember 19-én a Művészetek Háza Pressburger termében.


hirdetés

A díjátadót követően levetítik a Franco Nero főszereplésével 1966-ban bemutatott Django című filmet (rendezte: Sergio Corbuci), majd a Júlia című alkotást (Fred Zinnemann), amely 1977-ben az Oscar-díjat hozta meg Vanessa Redgrave számára - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2016-ban alapította az Európai Mozi Nagykövete díjat, amelynek első nyertese Juliette Binoche volt. A szemlét idén tizenhatodik alkalommal szervezik meg és szeptember 13-tól 21-ig fog tartani.

Mint írták, Vanessa Redgrave az Oscar mellett Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjas színésznő, aki a Cannes-i Filmfesztiválon kétszer (1966, 1969) is megkapta a legjobb női alakítás díját, emellett a Brit Filmakadémia kitüntetettje is. Több évtizedes pályafutása során hatszor jelölték Oscar-díjra és olyan legendás rendezőkkel dolgozott együtt, mint Bille August - aki az idei CineFest egyik díszvendége és életműdíjasa -, Fred Zinnemann, Sidney Lumet, Richard Attenborough vagy Michelangelo Antonioni. Legismertebb filmjei: Isadora (1968), Ó, az a csodálatos háború (1969), Gyilkosság az Orient expresszen (1974), Júlia (1977), Howards End - Szellem a házban (1992), A kísértetház (1993), Mission: Impossible (1996).

Franco Nero számára a szakmai áttörést az 1966-os Django hozta meg: az italo western kultfilm lett, több folytatása készült és Quentin Tarantino 2012-es Django elszabadulját is inspirálta. A 1967-ben bemutatott Camelotban játszott először Vanessa Redgrave-vel, akivel egymásba szerettek, és nem sokkal később gyermekük született. (A színésznőt 2006-ban vette feleségül.) További emlékezetes alakításai: Mint a bagoly nappal (1968), Tristana (1970), Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek (1971), Miért ölnek meg egy bírót? (1974), Keoma (1976), Querelle (1982), Még drágább az életed! (1990). Forgatott Koltay Gáborral (Honfoglalás - 1996; Sacra Corona - 2001) és Almási Tamással (Márió, a varázsló - 2007) is.







0

hírek innen, onnan

Gabriel Jesus összerakta a Top5-ös csapatát, Ronaldóval és két City-játékossal

Jelenlegi csapatából, az Arsenalból senki nem fért be…

A kormánynak nagy tervei vannak a hazai műemlékekkel

A magyar állam a kezelésében lévő műemléképületek egy részét értékesítené, másik részét vállalatoknak, egyetemeknek,...

Orbán Viktor: Ha sikerül Ukrajnát közelebb hoznunk Európához, akkor a tagságot majd néhány év múlva meglátjuk

A magyar miniszterelnök makacsul ellenzi az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalásokat.

Történelmet írt a budapesti karácsonyi vásár, egyszerűen imádják az emberek

Nincs még egyetlen város Európában, amely ilyen sokszor nyerte el ezt a megtisztelő címet.

Sose hittük volna, hogy még ilyen óriási havunk lesz – Ezeken a helyeken a legmagasabb a hó Magyarországon

Befehéredett az ország, és ennek szerintünk szinte mindenki borzasztóan örül. Mondjuk, hol a legmagasabb most a hó!

Lekapcsolták a gépekről a 18 éves baseball-sztárt, akit egy edzésen véletlenül fejbe vágtak egy ütővel

Jeremy Medina a novemberben szenvedett a balesetet, ami után leállt az agyműködése. A családjának most szomorú döntést kellett meghoznia.

Szembemegy az Aldi a forgalommal: nem zárnak be

Újabb üzletlánc döntött a december 24-i boltzárról, ám ezúttal másképp, mint a többiek.

Élet-halál meccs jön a magyar női kézilabda-válogatottnak

A magyar játékosok és a szövetségi kapitány is bizakodó a szombati, Svédország elleni mérkőzés előtt. Interjúk a helyszínről.

Előbb megvette a Gellért szállót, majd könyvet írt róla – Tiborcz Istvánnak újabb kötete jelent meg

Többkönyves szerző lett Orbán Viktor veje, legalábbis ismét társszerzőként került a neve egy kötetre: a tulajdonába került Gellért...

Elegük van a magyar buszsofőröknek, kétnapos sztrájk jön: 23 ezer járat eshet ki

A bérfejlesztési ajánlat hiánya miatt úgy döntöttek a buszsofőrök, hogy december 10-11 között sztrájkolni fognak. Emiatt akár 23 ezer...

Megint beavatkozott egy másik ország kampányába a saját szuverenitására kényes Orbán-kormány

A Miniszterelnöki Kabinetiroda Szlovákiában is hirdetett egy migránsellenes videót, éppen akkor, amikor ott nagyobb számban kezdtek...

Korniss Péter Szék díszpolgára lett

Korniss Péter Kolozsváron született, 12 éves korában költözött szüleivel Magyarországra. 1967-ben dolgozott először szülőföldjén....

0

Sport

Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó

A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

49 évesen meghalt a magyar játékvezető

Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

0

Bulvár

Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho

Népszava: két tagállam nem szavazza meg a Magyarországnak adandó uniós előleget

A magyar program jóváhagyása így is biztosra vehető.

Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez

„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb

Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Jegyek és bérletek: gyökeres reform jön a MÁV-Volán Csoportnál

Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán Csoporttal – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.

blogmorzsák

Csepregi 70 - A Neoton-sztori másképp

Jubileumi nagykoncertet ad januárban Csepregi Éva. Erdős Péter leghíresebb projektje, a Neoton, más szemmel nézve.

Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon

Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.

Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod

Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.

0