Ezt olvasta már?


Csákány Béla matematikusról és Haumann Péter színművészről neveztek el kisbolygókat

A 2022-ben elhunyt Csákány Béla matematikusról és Haumann Péter színművészről neveztek el kisbolygókat Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) csillagászának kezdeményezésére - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.


hirdetés

Mint a közleményben felidézik, a Szegedi Tudományegyetemen 25 évvel ezelőtt Sárneczky Krisztián akkori budapesti egyetemi hallgató vezetésével és szegedi csillagászok közreműködésével kezdődtek rendszeres kisbolygó-megfigyelések, amelyek folytatása mára hazánk egyik legsikeresebb csillagászati programjává vált.

Az azóta eltelt időszakban felfedezett mintegy kétezer aszteroida jó részét a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 centiméteres Schmidt-távcsövével találták az intézet kutatói, valamint az SZTE és az ELTE hallgatói, munkatársai.

A tájékoztatás szerint a csillagászati felvételeken gyorsan mozgó fénypontokként megörökíthető égi szikladarabokat jellemzően még hosszú évekig követni kell a pontos pályaszámítás, ezáltal a biztos azonosítás érdekében. Ezt követően a kisbolygó sorszámot kap, a felfedezők pedig névjavaslatot nyújthatnak be a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) megfelelő szakbizottságához. A névjavaslatok az élet különböző területeiről származhatnak, jellemzően személyek, földrajzi helyek szerepelnek a listán.

Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszékének adjunktusa, Szalai Tamás 2004 nyarán szegedi egyetemistaként végezte első távcsöves megfigyelési gyakorlatát a piszkéstetői obszervatóriumban Sárneczky Krisztián irányításával, akinek aktuális kisbolygó-megfigyeléseiben is segédkezett. Az akkor megfigyelt aszteroidák közül az évek folyamán több is a sorszámozott státuszba került, az SZTE csillagásza pedig lehetőséget kapott a programvezetőtől, hogy társfelfedezőként javaslatot tegyen az égitestek elnevezésére.

Nemrégiben újabb, Sárneczky Krisztián által talált aszteroidák kaptak sorszámot, az SZTE kutatója pedig ismét társfelfedezői névjavaslatokkal élhetett, amelyek elfogadásáról a napokban adott hírt az IAU. A döntés értelmében mostantól kezdve a (450297) számú kisbolygó az SZTE Bolyai Intézetének idén márciusban elhunyt professzora, Csákány Béla (1932-2022) nevét viseli - olvasható a közleményben.

Mint írják, a kiváló matematikus és népszerű egyetemi oktató 1985-1990 között az SZTE jogelődjének számító József Attila Tudományegyetem (JATE) rektora volt, és utolsó vezetői évében fontos szerepet játszott a Szegedi Csillagvizsgáló Alapítvány létrejöttében, amelynek első kuratóriumi elnöke lett.

A hazai kisbolygó-felfedező program egyik fontos célkitűzése, hogy a tudományos élet szereplői mellett az oktatás, az irodalom, az alkotó- és képzőművészetek, a sport és egyéb területek jeles képviselői is részesülhessenek hasonló elismerésben. Ezen gondolat mentén az SZTE csillagászának javaslata alapján a (612787) számú kisbolygó Haumann Péter (1941-2022) nevét kapta.

Szalai Tamás további három, személyes kötődésű javaslatát is befogadta a nemzetközi testület, így égi megörökítést kapott volt középiskolája, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum (574506), egykori első mentora, Kiss Gyula soproni amatőrcsillagász (554879), valamint felesége elhunyt édesapja, az évtizedekig általános iskolai matematika-fizika szakos tanárként és iskolaigazgatóként dolgozó Kopasz Imre (565780) is; utóbbi két égitestet 2011-ben fedezték fel.

Az IAU kis égitestek elnevezésével foglakozó munkacsoportja további, a hazai kisbolygó-programban felfedezett objektumok névjavaslatait is jóváhagyta, ezekről hamarosan további információk jelennek majd meg. A csillagászat iránt érdeklődők további érdekességeket hallhatnak szombaton a csillagászat napján és szeptember 30-án, a kutatók éjszakáján - áll az összegzésben.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

"A Szerelmem" - megmutatta kedvesét Berki Mazsi

A celeb álomnyaralását tölti kedvesével, Zoltánnal.

Fésülhetetlen haj szindróma: a kis Layla ezüstszőke haja égnek áll és fésülhetetlen

Idegen emberek lépnek oda a brit kislányhoz, és kérdés nélkül megérintik a haját: Layla ezüstszőke, égnek álló fürtjei nem...

Értékelte a Concorde a Duna House friss számait

Friss elemzésében értékelte a Duna House friss számait a Concorde, célárát és ajánlását pedig felülvizsgálat alá helyezte, mivel új...

Komoly csapás a Barcelonának a Napoli elleni visszavágó előtt

Xavi csak rossz hírekkel tud szolgálni a két kulcsjátékosuk sérülésével kapcsolatban.

A gyermekvédelem és a kegyelmi botrány volt a központi téma a parlamentben

Az Országgyűlés kéthetes ülése a március 4-i, hétfői ülésnappal zárul le, ahol még mindig szóban forog a kegyelmi botrány.

Hallgat az apja múltjáról és lemondott Ab-elnöki posztjáról Sulyok Tamás

A megválasztott köztársasági elnök „egyelőre nem kíván reagálni” édesapja múltjára. Sulyok Tamás ma lemondott az AB-elnöki...

Meghökkentő tényt kürtöltek világgá az oroszok

Az idei első két hónapban 64 százalékkal nőtt a járműeladás az ukránokat megtámadott birodalomban.

Súlyos csapás érte Oroszország területét: vasúti hidat semmisítettek meg az ukránok

Ezúttal Kijev hivatalosan is vállalta a felelősséget az általuk katonai célpontnak tekintett híd felrobbantásáért.

Orbán legfontosabb tézisei a Gazdasági Évnyitón

A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara...

Ellopták Bruce Lee szobrát

Eltűnt Bruce Lee-nek, a kung-fu királyának a bronzszobra a bosznia-hercegovinai Mostar egyik parkjából – közölte a Nezavisne Novine című...

Elhunyt Vadász György

Életének 92. évében, 2024. március 3-án elhunyt Vadász György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építőművész, a Magyar Művészeti...

Vigyázzunk a vadmacskákra

A Magyarországon őshonos és fokozottan védett vadmacskákra hívja fel a figyelmet a vadvilág napja alkalmából a Pilisi Parkerdő. A...

Sport

A játékvezetők bizottsága is értetlenül áll a Real Madrid-meccs bírójának döntése előtt

Nagyon komoly botrány is kialakulhat a szombaton történt események kapcsán Spanyolországban.

Durván kiosztották a Fradi-szurkolók a magyar politikust

A Ferencváros szurkolói a Kecskemét elleni vasárnapi győztes meccsen (2-0) reagáltak Tordai Bence keddi parlamenti felszólalására.

Két korábbi FIFA-játékvezető is elismerte: óriásit hibázott a bíró a Liverpool meccsén.

A két korábbi angol játékvezető, Mark Clattenburg és Mike Dean egyaránt úgy véli, hogy súlyos játékvezetői hiba előzte meg a Liverpool győztes gólját a Nottingham Forest otthonában.

Itt az elképesztő bomba: Max Verstappen távozhat a Red Bulltól a Horner-botrány miatt

A hírek szerint a címvédő jövőre Lewis Hamilton helyét veheti át a Mercedesnél.

Megdöbbentek a németek, Dárdai Pál mindenkit lenyűgözött

Drámai meccset játszott a hétvégén a Hertha.

Döbbenetes tragédia készül a német fociban

Öt éve még a BL-ben indult, most a túlélésért küzd a hétszeres bajnokcsapat.

Csányi Sándor is megszólalt Mészöly Géza eltiltásával kapcsolatban

Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor elárulta, hogy a fegyelmi szabályzat alapján a rasszista megnyilvánulásért adható legkisebb büntetést kapta az Újpestet irányító Mészöly Géza.

A derbi-győzelem után Guardiola megnevezte a Premier League legjobb játékosát

A Manchester United elleni 3-1-es győzelem után érthetően elégedett volt saját csapata teljesítményével a bajnoki címvédőt irányító Josep Guardiola, aki úgy véli, jelenleg nincs a vasárnapi rangadón duplázó Ph

Tűpontos repülő térdrúgás után jött 2024 leglátványosabb KO-ja

Vinicius Oliveira bemutatta karrierje legnagyobb KO-ját.

Súlyos csapás érte a Barcelonát Bilbaóban

Az első félidőben két kulcsjátékosát is elveszítette a Barcelona a Bilbao otthonában, előbb a bokasérülést szenvedő Frenkie De Jongot, majd a combjához kapó Pedrit kellett lecserélnie Xavinak - ráadásul a három

0

Bulvár

Hatalmas aranykincset találtak Magyarországon

Ez lehet a világ egyik leggazdagabb arany- és ezüstbányája.

Rendkívüli! Ismét eltörölhetik a 13. havi nyugdíjat Magyarországon?

A fenntarthatóság kihívásaival küszködő hazai nyugdíjrendszer kapcsán joggal merülhet fel a kérdés, hogy meddig tartható meg a 2021-2022-ben visszahozott 13. havi nyugdíj.

Ő volt a 90-es évek legszebb nője: elképesztő, hogy fest ma, 59 évesen, kétgyermekes édesanyaként az egykori s...

Elle Macphersont, az ausztrál modellt sokan csak "A test"-ként becézték bámulatos alakja miatt - a 90-es évek szupermodellje márciusban lesz 60 éves, és egészen hihetetlen, hogy néz ki napjainkban.

Akkora istentelenül büdös nagy öngólt lőtt a rendőrség a TikTokon, hogy hirtelen azt sem tudjuk, hova nézzünk

A Magyar Rendőrség is meghallotta az idők szavát, ezért a PR-tevékenységet néhány éve átköltöztették az Instagramra, majd a TikTokra. Ment is az emberarcú rendőrködés nagy erőkkel, ami korábban is kitermelt má

Luxuslakást foglalt az Airbnb-n a család: távozáskor jött a sokk

Álomnyaralást terveztek, végül a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia.

„A tébé nem azt jelenti, hogy bármikor rendelkezésre állok” – mikor és milyen problémákkal kereshetjük az orvo...

Míg van olyan orvos, aki a munkaidő végével kikapcsolja a telefonját, olyan is akad, aki akár a lakásán is fogadja a beteget, ha vészhelyzet van. De mégis hol húzódik a választóvonal az altruizmus, és a saját hatá

Otthon hagyta a 16 hónapos lányát az anya, amíg nyaralni ment: borzalmas, ami a kicsivel történt

Tíz napon át járta a világot, miközben a kislánya otthon szomjan és éhen halt.

A terhes nő lánytestvére kell a sógort kielégítse. 8 elképesztő szexuális szokás

A mindennapjaink során, ahányan vagyunk, a szexet és az ahhoz kapcsolódó dolgokat annyira különbözően éljük meg. Ízlések és pofonok, mindenki mást és máshogyan szeret, és ez így van jól. Vannak azonban érdekes

Ezért vigyázzon, mit rendel a Temuról: tálcán kínálja a lakása elől az élő videóképet gyakorlatilag bárkinek e...

Minden irányból biztonsági rések tátonganak néhány olyan videós kaputelefon esetében, ami több néven is kapható volt számos nagy internetes áruházban – sőt, még kiemelt termékek is voltak több helyen.

Meghalt Koncz András

A művész 71 éves volt.

Nős főnökétől esett teherbe a csaj, szíven ütötte a férfi reakciója, amikor színt vallott

A félrelépés sosem jó ötlet: előbb vagy utóbb, de szinte mindig fény derül a turpisságra, a helyzetet pedig csak tetézi, ha a bűnös viszony várandóssággal végződik.

0