Ezt olvasta már?


Csoknyai és Matics közösen irányítja a férfi kézilabda-válogatottat

Csoknyai István és Vladan Matics közösen irányítja a jövőben a férfi kézilabda-válogatottat, a két szakember megbízatása a januári, német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság végéig szól.


hirdetés

Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: mindenképpen magyar szakemberekben gondolkodtak - a több mint másfél évtizede Magyarországon élő és dolgozó Maticsot is annak tekinti -, és hosszú távra terveznek velük.

"A vb-n az olimpiai kvalifikációs tornára való kijutás a cél, amihez az első hétben kell végeznünk. A sorsolás és az erőviszonyok ismeretében erre reális esélyünk van" - tette hozzá az elnök.

A két szakember - akik megtartják klubedzői állásukat Balatonfüreden és Tatabányán - Marosi László alelnök javaslatára dolgozik mellé-, és nem alá-, illetve fölérendeltségi viszonyban.

Csoknyai elmondta: hétről hétre, évről évre egymás ellen, de tíz évvel ezelőtt a válogatottnál már együtt is dolgoztak Maticcsal, így nagyon jól ismerik egymást, amit a sportágban szerzett tapasztalataikkal együtt kamatoztatni tudnak a nemzeti csapatnál.

"Csak ránézésre könnyű a vb-csoportunk, mert a magam részéről óvatosan tekintek a torna elé. Bízom az olimpiai részvételben, de addig még nehéz és rögös út vár ránk" - mondta.

A szerb-magyar Matics, a Tatabánya edzője úgy érzi: ezúttal nagyobb támogatást kapnak a szövetségtől, mint tíz évvel ezelőtt, amikor a szövetségi kapitány Csoknyai segítője lehetett a válogatottnál.

"Akkor két áldozat voltunk, azóta viszont eltelt tíz év, és rutint szereztünk" - emelte ki. A vb-t, valamint az olimpiai kvalifikációt illetően úgy fogalmazott: próbálnak szerények maradni, mert amúgy sincs mire nagyképűnek lenniük. Kiemelte: a közelmúltban neves edzők dolgoztak a magyar válogatott élén - az októberben menesztett Ljubomir Vranjest, valamint Talant Dujsebajevet említette név szerint -, de nem voltak sikeresek és szerencsések.

Az MKSZ október 5-én közös megegyezéssel bontott szerződést a korábbi kapitánnyal, a svéd Ljubomir Vranjessel, aki bő egy évig irányította a nemzeti csapatot. A váltás összefüggött azzal, hogy Vranjest négy nappal korábban felmentették a munkavégzés alól a Telekom Veszprém csapatánál, amelynek vezetőedzője volt. Októberben a Szlovákia és az Olaszország elleni Eb-selejtezőkön Csoknyai ideiglenes megbízatással irányította a válogatottat, amelynél 2008 és 2010 között már dolgozott együtt Maticcsal.

A magyarok a januári vb-n Svédországgal, Katarral, Argentínával, Egyiptommal és Angolával szerepelnek azonos csoportban.

 







0

hírek innen, onnan

Különös rakománnyal tért vissza a kínai holdszonda

A Hold rejtett oldaláról hozott mintákat.

Britney Spears kigömbölyödve hozza az utóbbi idők legjobb formáját - jót tett neki a békülés

Britney Spears megváltozott - a külseje mindenképp, de úgy tűnik, a lelkének is jót tett, hogy fiaival rendezte konfliktusát.

8 tipp, hogy túléld a válást anélkül, hogy elveszítenéd a józan eszed

Ezzel a nyolc tippel szinte biztos, hogy bármit túl fogsz élni, amit az élet eléd dob.

Ilyet még nem láttunk: új rekord született a magyar naperőműves áramtermelésben

Hétfőn déltájban több, mint 3190 megawattot termeltek az ipari méretű, 50 kW feletti, napelemek Magyarországon, és ezzel 11 MW-tal...

Zűrösen indulhat az e-rollerek kötelező biztosítása

A biztosítók egy része már közzétette az új díjakat, amelyek egy évre jellemzően 5-25 ezer forint között vannak.

Varga Barnabás jobban van, Rossiék meglátogatták

Az látszik, hogy kegyetlen nagyot kapott, de szerencsére jobban van, már mosolyog is.

Káosztól féltik az EU-t a magyar soros elnökség alatt

„Orbán és csapata folyamatosan tagadják a valóságot, olyan nyilatkozatokat tesznek, olyanokat állítanak, ami azzal köszönőviszonyban...

Részegen száguldott bele a parkoló autóba, lángoló kocsiból húzták ki a szentkirályszabadjai nőt - Videóval

A rendőrök elől menekült, amikor fékezés nélkül csapódott a saját udvarán álló autóba.

Feladta magát a nagyhatalmú kokainkirály, akit az Interpol vörös jelzéssel keresett

Evelin Banev a rettegett calabriai maffiának is szerzett drogot.

Társkeresővel csábította el az orosz hírszerzés a gyanútlan ukrán kémet

A randiapp közvetítésével még fizetni sem kell a spionnak.

Hirtelen vérnyomásesés - ha ezt tapasztalja, gyorsan hívjon mentőt.

Életveszélyes is lehet az, ha hirtelen leesik a vérnyomása.

Mikor jelezhet daganatot a fájdalmas, erős menstruáció? A szakember elmondja

Az erős, fájdalmas menstruáció gyakori panasznak számít, ennek ellenére sokan nem fordulnak vele orvoshoz.

Sport

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

A magyar csoda után őrjöngött az olasz kapitány, árulóra gyanakszik

Az olaszok szövetségi kapitánya kritizálta a játékosait és komoly vádat fogalmazott meg.

Szinte biztos, kivel játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

A horvátok már biztosan mögöttünk végeznek a csoportharmadikok rangsorában, ezzel eldőlt, ki várhat rák a nyolcaddöntőben.

Itt a bizonyíték, hogy Varga Barnabás ellen szabálytalankodtak a skótok - kép

A bíró és a VAR szerint nem volt szabálytalanság.

Megműtötték Varga Barnabást - itt vannak a legfrissebb hírek

Az Európa-bajnokság biztosan véget ért a számára.

Felháborító, hogyan reagált az UEFA Varga Barnabás sérüléséről

Az Európai Labdarúgó Szövetség a késlekedő egészségügyi stábot védi.

Már ma továbbjuthat a magyar válogatott, mondjuk, milyen eredmény kell hozzá

Az olaszok hétfői pontszerzésével már csak egyetlen kedvező eredményre van szüksége a magyar válogatottnak.

"Az meg ki?" - kérdezett vissza a kegyetlen skót kapus, amikor Varga Barnabásról érdeklődött a riporter

A skótok sérülést okozó kapusa, Angus Gunn nem tudta, ki az a Varga Barnabás, akinek súlyos sérülést okozott

Szinte biztos, hogy kivel és mikor játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

Lényegében egyetlen lehetséges ellenfél maradt az egyre valószínűbbnek tűnő Eb-nyolcaddöntőre.

Itt a matek: így juthat a 16 közé a magyar futball-válogatott

A skótok elleni győzelem után a várakozás és a számolgatás ideje jött el. Összefoglaljuk, hogyan juthat a nyolcaddöntőbe a magyar válogatott.

Lesújtott Dániára az UEFA

Az UEFA büntetést szabott ki a dán labdarúgó-szövetségre a németországi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulója előtt.

0

Bulvár

Megkérdezték Orbán Viktort, lemondjon-e Ukrajna a területeiről – íme, a válasz!

A magyar kormányfő Szijjártó Péterhez hasonlóan kikerülte azt a kérdést, hogy Ukrajnának át kellene-e engednie területeket Oroszországnak a béke érdekében. Arról ugyanakkor beszélt, hogy a magyar fociválogatottn

Eb: már csak ennek a csapatnak kell nyernie, és Magyarország biztosan továbbjutó

Elég sok feltételnek kellett teljesülnie, hogy Magyarország továbbjusson a labdarúgó Európa-bajnokságon. A legfontosabb persze az volt, hogy nyerjünk Skócia ellen.

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

Leszakad az ég, durva zuhé közeleg, teljesen szét fogja verni ezt az országrészt

Nem kegyelmez nekünk a hidegörvény, intenzív csapadék érkezik.

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

A magyar csoda után őrjöngött az olasz kapitány, árulóra gyanakszik

Az olaszok szövetségi kapitánya kritizálta a játékosait és komoly vádat fogalmazott meg.

Melyik a második legnagyobb magyar város? Biztos, hogy rosszul tudod

Nagyon széles skálán mozognak a magyar földrajzi legek, van egy, amely megtévesztő lehet.

Így reagált Orbán Viktor arra, hogy a konvoját kísérő egyik motorosrendőr halálos balesetet szenvedett

Két rendőr sérült meg, amikor egy nő az autójával nekik ütközött, mert nem vette észre a lezárást. Az Orbánt szállító autó nem volt érintett a balesetben.

Atombomba-baleset Amerikában: több ember meghalt

Felelőtlenül kísérletezgető tudósok okoztak tragédiát.

Magyar Péter-ügy: megtalálták a telefont a Dunában, „döntő bizonyítékok” lehetnek rajta

Sajtóértesülések szerint meglepően gyorsan rábukkantak a telefonra a Dunában.

Szinte biztos, kivel játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

A horvátok már biztosan mögöttünk végeznek a csoportharmadikok rangsorában, ezzel eldőlt, ki várhat rák a nyolcaddöntőben.

0