Ezt olvasta már?


Donald Trump: "nem vonulunk be Szíriába"

Donald Trump amerikai elnök egy televíziós interjúban leszögezte: az Egyesült Államok nem vonul be Szíriába. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Az interjút az elnök a Fox televíziónak adta, és szerdán reggel kerül adásba. Részleteket azonban a televízió - helyi idő szerint - már kedden este nyilvánosságra hozott belőle.

Trump kifejtette, hogy a múlt héten péntekre virradóra végrehajtott légicsapások sorozata az idlíbi gáztámadásra adott egyszeri válasz volt. "Amit tettem, azt az Obama-kormányzatnak már réges-régen meg kellett volna tennie, s akkor ma Szíria is sokkal jobb helyzetben lenne" - szögezte le. Majd Bassár el-Aszad szíriai elnököt támadta, akiről korábban - a múlt heti légicsapások bejelentésekor - már kifejtette, hogy megváltozott a véleménye róla. A Foxnak adott interjújában most úgy fogalmazott: "aki gázt vet be, kazettás bombát dob le, és ennek következtében kar nélküli, láb nélküli, arc nélküli gyermekek maradnak a földön, az egy állat".

Trump hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök árt a világnak azzal, hogy támogatja Aszad elnök rendszerét. "Putyin egy gonosztevőt támogat. Úgy gondolom, ez rossz az egész emberiség, az egész világ számára" - mondta.







0

hírek innen, onnan

Majdnem meghalt egy egész család a gyilkos galócából készült gombapörkölttől Kápolnán

Az anyuka érezte, hogy valami nem stimmel a gombákkal, azért kidobta őket. A fia párja azonban mégis megfőzte a gyilkos galócákat.

Felrobbant és meghalt egy 9 éves gyerek, hárman megsebesültek - őrült felelőtlenség a horvátországi utazáson, önnek is figyelnie kell, ha ott nyaral!

Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos...

Kamu Ozempic miatt adott ki figyelmeztetést a WHO

A fogyásra használt diabétesz-gyógyszer olyan népszerű, hogy alig lehet kapni, emiatt viszont megjelentek a csalók a piacon.

Őrjöngő muszlimok vertek agyon és gyújtottak fel egy turistát a Korán miatt

Őrjöngő muszlimok egy csoportja csütörtökön felgyújtott egy rendőrőrsöt Pakisztánban, és meglincselt egy férfit a Korán...

Orbán Viktor bevallotta: fegyveres kíséretet kapott Németországban

Mercedes-gigaberuházást jelentett be Orbán Viktor péntek reggel a közrádiónak adott berlini interjújában. A magyar kormányfő hosszan...

Ferencváros: holland védő és nigériai csatár is visszatért a csapathoz

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Dejan Sztankovics által korábban száműzött Alekszandar Pesics, Anderson Esiti és Owusu Kwabena is...

Elindult a foci Eb-re az ALS betegséggel küzdő Szalai Dezső - a Heti Napló stábja is vele utazik

Összefogtak Szalai Dezső barátai, akiknek így sikerült teljesíteniük a gyógyíthatatlan beteg fociszurkoló barátjuk egyik legnagyobb...

Hihetetlen nagyon húzott az Apple: azért ez sokkoló lesz mindneki számára

Az iPhone-ra fejlesztett AI képes lesz többek között e-mailek átírására, csoportos üzenetek összefoglalására és értesítések...

Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves gyerek Horvátországban

A családjával bementek egy aknamezőre, ahonna elvittek egy robbanóanyagot.

Borús gazdasági előrejelzés érkezett az euróövezetről

Lassult a gazdasági aktivitás növekedése júniusban.

Sport

Szerbia visszalép az Eb-től, ha az UEFA nem avatkozik közbe

A Szerb labdarúgó-szövetség főtitkára hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-nál a szerdai horvát-albán mérkőzéssel kapcsolatban.

Náci karlendítés és testi erőszak - feljelentették a magyar válogatott szurkolóit

A stuttgarti rendőrség jelentése szerint 30 magyar szurkolót jelentettek fel szerda délután a Németország-Magyarország Eb-mérkőzés előtt.

Az Eb hetedik napja: kikapott a halálcsoportban a címvédő, 95. perces dráma és unalmas Anglia

Befejeződött az Európa-bajnokság hetedik napja, összefoglaljuk a legfontosabb eseményeket.

Rossz hírt közölt a skót szövetségi kapitány a magyar válogatott elleni meccs előtt

A skót válogatott a németek elleni 5-1-es vereséggel indította az idei Európa-bajnokságot. Steve Clarke legénysége szerda este javított, mivel a […] A Rossz hírt közölt a skót szövetségi kapitány a magyar válog

Botrányosan gúnyolódott a magyar válogatotton Sebestyén Balázs

Stuttgartban nézte meg a németek elleni csoportmeccset a Rádió 1 műsorvezetője.

A skótok már lenézik Szoboszlaiékat, hihetetlen dolgokat írnak rólunk

Nagyképűek, magabiztosak, miközben a céltalan magyarokról beszélnek.

Döntött Kozákról a kapitány, majdnem teljes a magyar kajak-kenusok párizsi utazó kerete

Nincs benne a párizsi olimpiára utazó magyar kajak-kenu csapatban a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta - írta az MTI.

A 96. percben jött a dráma a derbin, ez még akár a magyar csapatnak is jól jöhet...

Úgy festett, Szlovénia megszerzi története első Eb-győzelmét, aztán jött Luka Jovics.

„Sokan arrogánsak, nem is lehet hozzájuk szólni” - Nagy Ádám a játékvezető ítéletét és stílusát is kritizálta

A magyar válogatott középpályása szerint nem véletlenül állt meg a védelem a németek első gólja előtt, és bízik benne, hogyha vasárnap legyőzik Skóciát, akkor a sorstól a szükséges segítséget is megkapják

Dermesztő hideg, csendes szurkolók: elképesztő körülmények a spanyol-olasz Eb-rangadó előtt - videó

Csütörtök este Gelsenkirchenben rendezik az Európa-bajnokság csoportkörének csúcsrangadóját.

Milák Európa-bajnok, Kós ezüstérmes 100 pillangón, Ábrahám olimpiai szintet úszott

Milák Kristóf nyerte a 100 méter pillangót a belgrádi Európa-bajnokságon, mögötte Kós Hubert csapott be másodikként a célba.

Így juthat tovább a 16 közé a magyar válogatott

Az utolsó fordulóra a matek maradt. Mutatjuk, mi kell ahhoz, hogy a magyar válogatott bejusson az Európa-bajnokság legjobb 16 csapata közé.

0

Bulvár

Végre kiderült, milyen típusú rák miatt hunyt el Tompos Kátya

Talán még mindig nem tértünk magunkhoz abból a sokktól, amelyet Tompos Kátya halála okozott. Újabb információk derültek ki a szomorú esetről.

Szerbia visszalép az Eb-től, ha az UEFA nem avatkozik közbe

A Szerb labdarúgó-szövetség főtitkára hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-nál a szerdai horvát-albán mérkőzéssel kapcsolatban.

Koncz Zsuzsa kőkemény szavakkal illette Szörényi Leventét, aki hisztirohamáról beszélt korábban

Azt hihetnénk, hogy kettejük kapcsolata szakmai berkeken belül kiegyensúlyozott volt, ám ettől a valóság távol áll.

A halálunk előtt pontosan ezt érezzük: a kémikusok elmesélik

Az alábbi cikk bizonyos részei egyesek számára felkavaróak lehetnek, kérünk, ezt figyelembe véve olvass tovább!

Ezért döntött úgy egy református csapat, hogy utánanéz Novák Katalin és Balog Zoltán különös utazásainak

Egy református értelmiségi csapat Mogyorósi András, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi dékánjának vezetésével derítette fel Novák Katalin és Balog Zoltán közös külföldi utazásait, amikből a kikért

Orbán: Nem tudunk a mostani életszínvonalon élni, ha csak a tízmilliós piacunkra számíthatunk

Magyarország számára kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, Berlinben. Magyarország nem tud a mo

Somogyi Zoltán: Magyar Péter politikai üzenete abból állt, hogy ő egy jó fideszes

Az európai parlamenti és önkormányzati választások után kialakult új politikai helyzetet értékeltük.

Csak fürdeni akart a nő: amit a kutyája tett, azon az egész világ pusztul - Videó

Sokszor nehéz az élet, ha az embernek kutyája van - Lucy gazdija különösen sokat tudna mesélni erről. De mesélnek helyette a képek.

Átverhette szövetségese Orbán Viktort, és végül a magyarok helyett a románokat választotta?

Nem csatlakozik a Fidesz a Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához az Európai Parlamentben, mivel nem hajlandó egy magyarellenes román párttal egy frakcióban dolgozni. A korábbi sajtóhí

Náci karlendítés és testi erőszak - feljelentették a magyar válogatott szurkolóit

A stuttgarti rendőrség jelentése szerint 30 magyar szurkolót jelentettek fel szerda délután a Németország-Magyarország Eb-mérkőzés előtt.

Vlagyimir Putyin nukleáris bejelentése mindent megváltoztathat

Az orosz elnök az új nyugati stratégia miatt tartja szükségesnek a lépést.

Az Eb hetedik napja: kikapott a halálcsoportban a címvédő, 95. perces dráma és unalmas Anglia

Befejeződött az Európa-bajnokság hetedik napja, összefoglaljuk a legfontosabb eseményeket.

blogmorzsák

Létezik-e a Kennedy-átok?

A Kennedy család felemelkedését tragédiák kísérték. Átok vagy csak a véletlenek sorozata?

A gyógyulásig vezető út

Tippek férfiaknak, akiket érdekel az egészségük.

0