Ezt olvasta már?


Elemzők: a második fél évben élénkülhet az ipari termelés

A második fél évben felgyorsulhat az ipari termelés növekedési üteme - prognosztizálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők kedden a KSH reggel kiadott júniusi előzetes adatait kommentálva.


hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,2 százalékkal csökkent.

Horváth András, a Takarékbank elemzője szerint az ipar kilátásai továbbra is kedvezőek, így a következő hónapokban visszatérhet az erőteljesebb növekedés részben az új kapacitások üzembe helyezése miatt, részben pedig a tavalyi második félévi gyenge bázis hatására. Kedvező, hogy az erőteljes belső kereslet miatt egyre erősebb szerepet játszik az ipar belföldi értékesítése, amit az építőipari boom is támogat.

Noha az elmúlt hónapokban az európai és német konjunktúra indexek visszaestek, a növekedés folytatását jelzik előre. Idén összességében 5,6 százalékra gyorsulhat az ipari termelés naptárhatással kiigazított növekedése a tavalyi 5,3 százalék után, míg a nyers növekedés üteme 5,3 százalékra emelkedhet az előző évi 4,6 százalékról. Ezzel hozzájárulhat a GDP növekedés idei gyorsulásához, így idén 4,6 százalékos GDP növekedésre számít a Takarékbank elemzője, de a számos felfelé mutató kockázat miatt a növekedés szerinte ennél gyorsabb is lehet.

Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője az adatokat értékelve elmondta, hogy az ipar teljesítménye elég hektikus az idén. Voltak kiugró hónapok, például a január és az április, amikor 7 százalék feletti növekedés mutattak a nyers adatok, de volt példa csökkenésre is márciusban. "Éppen ezért az iparnál a háromhavi teljesítményt érdemes nézni. A nyers adatok szerint a második negyedévben picit gyorsult az ipari növekedés, ugyanakkor az ágazat teljesítményét pontosabban mutató munkanaphatással tisztított számok szerint mérsékelt lassulás következett be" - összegezte.

A nyári hónapokban a szabadságok miatti gyárleállások határozhatják meg az ipari adatokat. Bár minden évben vannak leállások, közel sem biztos, hogy ezek ugyanakkor lesznek az idén is, így elképzelhető, hogy továbbra is változékony mutatókat produkál az ipar. Hosszabb távon kedvező, hogy a már megindult gyárberuházások fokozhatják az ipari növekedést, ha megkezdik a termelést, amire elsősorban 2019-ben lehet számítani.

A nemzetközi környezet egyelőre támogatja a magyar ipart, ám kockázatot jelent, hogy a fejlett gazdaságokban elképzelhető némi lassulás. Ez pedig visszafogottabb külföldi keresletet hozhat. Németh Dávid a mostani kilátások alapján arra számít, hogy a magyar ipar az év egészében 4 és 5 százalék közötti növekedést ér el.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a naptárhatástól megtisztított 3,1 százalékos növekedés elmaradt mind a 4 százalékos piaci várakozástól, mind az első fél év átlagától, így a jelek szerint a német ipar gyenge teljesítménye a magyar adatokban is éreztette hatását. "A BMW bejelentése okozta eufória ezzel gyorsan szerte is foszlik, hiszen úgy látszik az ipar nemhogy nem képes magasabb sebességbe kapcsolni, de mintha motorfékkel lassulna" - írta az MTI-hez eljuttatott kommentárjában az ING Bank elemzője.

A következő hónapokban új kapacitások beindulásával (Audi) az ING elemzői arra számítanak, hogy az autógyártás újból magára találhat és ezzel képes lehet a magyar ipar megtalálni a magasabb fokozatot.

Egy héttel a második negyedéves GDP adatközlés előtt Virovácz Péter úgy látja, hogy a lassuló kiskereskedelmi forgalom és a gyengülő ipari teljesítmény tükrében nem várható, hogy sikerül megismételni a 4,4 százalékos kiugró első negyedéves növekedést, sokkal inkább lassulásra lehet számítani. Még pontosabb következtetések levonására a pénteki építőipari adatok adnak majd lehetőséget, de egyre valószínűbbnek látja az elemző, hogy csak 4 százalék vagy az alatti lehetett a második negyedéves GDP-növekedés.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzőjének megítélése szerint az ipari termelés legutóbbi adatai összességében nem sugallnak nagyon erős teljesítményt. Úgy tűnik, hogy a kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek, illetve főbb exportpiacok konjunktúrájának lassulása a magyar ipar teljesítményén is mutatkozik. Rövid távon a szokásos nyári gyárleállások befolyásolhatják a teljesítményt, a fő kérdés így, hogy ősztől képes lesz-e ismét magasabb fokozatba kapcsolni az ipari kibocsátás. Mindenesetre a második negyedéves GDP növekedéshez az ipari termelés hozzájárulása csak visszafogott lehetett, az év egészét nézve pedig úgy tűnik, hogy az ipar kibocsátása kisebb lehet a korábban várt 4,5-5 százalékosnál.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Betiltja az Unió a gázkazánokat és ez Magyarországra is vonatkozik - mi lesz helyette?

Nyakunkon a gázkazánok kivezetése az EU területén: új politikát sürget a tagországok jelentős része.

Az arcod formája fontos tulajdonságokat árul el rólad

Gondoltad volna, hogy az arcod formája is árulkodhat a személyiségedről? Bizony így van! Ha kíváncsi vagy a jellemzésedre, olvasd el...

Drámai nyilatkozatot tett Netanjahu, miután három európai ország elismerte a palesztin állapot

A palesztin állam elismerésével az európai államok a terrort jutalmaznák - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az X-re...

Szigorodnak a kerítések építéséhez kapcsolódó szabályok

Az utóbbi időben megszaporodtak a fix kerítések a földek körül, az esztelen terjedésnek igyekszik gátat szabni a jogalkotó.

Valaki épp most fizetett tízmillió egyetlen madártollért

Persze nem akármilyen tollról van szó, ilyesmihez nem túl gyakran lehet hozzájutni.

Furcsa pletyka terjed: Esküvőre készül Aurelio?

Azt beszélik, már szívesen szintet lépne a kapcsolatban.

Így kereshetsz sok pénzt háziállatod segítségével

A háziállatok nemcsak szeretetet és társaságot nyújtanak, hanem gyakran kiváló üzleti lehetőségeket is rejtnek. Nézzük, hogyan...

A BÉT és az MBH Bank együttműködik a középvállalatok versenyképességének fejlesztéséért

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Nyrt. és az MBH Bank Nyrt. stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja a...

Öt mariachi támadott rá egy tűznyelőre, abszurd bunyó lett belőle

Meglehetősen szokatlan konfliktus bontakozott ki a mexikói utcán.

Brutális mértékben nő az Egyesült Államok államadóssága

Az amerikai kongresszus költségvetési hivatala (CBO) megerősítette azt a korábbi, tavaly márciusi előrejelzését, hogy az államadósság...

A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben

Május 25-én és 26-án rendezik meg a Múzeumok majálisát a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben, ahol csaknem 80 intézmény...

A MATE fejleszteni szándékozik a képzési infrastruktúráját

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) csaknem hárommilliárd forintból fejleszti a gyakorlati képzés infrastruktúráját a...

0

Sport

Szörnyű tragédia: 40 évesen halt meg a csupaizom sportoló

A németek pankrátorának halála lesújtotta a pankrátorok közösségét.

Kőművesként dolgozik tovább Jürgen Klopp

Aki azt hiszi, hogy Jürgen Klopp megőrült, nagyot téved. A Liverpool volt edzője ugyanis könnyen lehet, hogy tényleg kőművesnek áll. A német edző Mallorcán ökológiai családi paradicsomot tervez.

Mutatunk 10 bomba fotót az egyik legszexibb sportolóról

Paige Spiranac sokat megmutató, de legalább ennyit sejtető ruhában jelent meg.

„Leköpte az előző klubját.” - Sztankovics kinevezésének nem minden orosz szurkoló örül

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Dejan Sztankovics szerződést bontott a Ferencvárossal, és a következő idénytől a Szpartak Moszkva edzője lesz. Az orosz sajtó egyöntetűen jól fogadta a szerb szakembert, ám a

Megszólalt a Fradi egyik edzőjelöltje: „Nem feltétlen a bajnoki címért szeretnék küzdeni”

Portugáliában, egy Nemzetközi Labdarúgó Kongresszuson tartott beszédet Rui Vitória, akit a Ferencvárossal is szóba hoztak az előző héten. A rutinos edző elmondta, csak akkor tér vissza, ha minden feltétel adott a ny

Két perc alatt nyert 400 milliót a 2570 tulajdonosának.

Valljuk be, Magyarországon kevesen figyelik a tengerentúli lóversenyek eredményeit, akik mégis, azoknak nem mondunk újat azzal, hogy a hétvégén a híres, 149. alkalommal (!) megrendezett Preakness Stakes-t a Seize the Gre

Most dőlt el a kapuskérdés a magyar fociválogatottban? - videó

Gulácsi Péter megint benne van a Bundesliga öt legjobb kapusa között. Ezek után nem lehet kérdés, hogy ki lesz a magyar válogatott első számú kapusa a közelgő Európa-bajnokságon.

Meghalt a legendás olimpiai úszóbajnok

A korábbi klasszis rákkal küzdött.

„Sosem éreztük magunkat külföldinek Magyarországon” - exkluzív interjú Marco Rossival és Chema Rod...

Sok a közös bennük. Mindketten 12 éve érkeztek Magyarországra, mindketten otthonra leltek itt, mindketten szövetségi kapitánynak vallhatják magukat. Bár az első itteni napjaik nem teltek könnyen, ma már életük legj

Kökény Bea: „Az én idegeim ebben a két hétben ki fognak készülni, ez biztos”

A Sportál sorozatában kilenc olyan sportág egy-egy legendája a vendégünk a stúdióban, amelyeknek a képviselői Párizsban is jó szereplésre számíthatnak. A meghívottak mindegyike maga is olimpiai bajnok (kivétel a k

Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefizetéssel vádoló Vasas-támadó

Nagyon fontos, fordulatos, és vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkított mérkőzésen győzte le hétfő este az ETO 3-2-re a Vasast. Győzelmüknek köszönhetően […] A Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefi

0

Bulvár

Van egy olaj, ami szinte minden bőrbetegséget gyógyít

A hazánkban is népszerű és jótékony hatású ricinus- és kókuszolaj után itt az ideje, hogy szót ejtsünk az argánolajról is, ami – bár nagyon egzotikus környezetből származik –, legalább annyira fantasztikus

Háborognak a szülők: egyre gyakoribb a "FOPO" jelenség a fiatalok körében

Mutatjuk a jeleket, amikkel te is kiszúrhatod ezt a nagyon káros szokást.

Erre a lépésre még Magyar Pétertől sem számítottunk

E-kereskedelembe vágott a Tisza Párt. Ha akar, drága pénzért tetőtől-talpig „tiszás” lehet a szimpatizáns.

Sose találod ki, mi károsabb az egészségedre, mint napi 15 szál cigaretta 

Ezúttal nem egy preventív cikkel találod szembe magadat, amiben azt vizsgáljuk, milyen káros hatásai vannak a dohányzásnak. Egy alattomos veszély fenyeget minket nap, mint nap, ami felér 15 szál cigaretta elszívásáva

Júliustól új, kötelező felszerelés kell az autókba

Egy uniós rendelet kötelezően előírja, hogy minden új járműnek tartalmaznia kell a közlekedést érintő eseményekkel, balesetekkel kapcsolatos adatok rögzítésére szolgáló EDR-rendszert.

Óriási a riadalom, határaik átrajzolásával fenyegetnek Putyinék két uniós országot?

Oroszország bejelentette, hogy egyoldalúan újraértelmezi a tengeri határát, könnyen lehet, hogy Finnország és Litvánia rovására. Az orosz védelmi minisztérium tervezete jónéhány szigetet és egy földnyelvet is é

Lázár János keményen üzent azoknak, akik otthagyják a Fideszt

Hangsúlyozta, Magyarországnak csak a béke lehet az érdeke és az, hogy megőrizze függetlenségét Nyugat és Kelet között. A kormány próbál hűséges és lojális NATO-tag és okos európai uniós tag lenni, de ez nem j

Magyar nagyvárost nevezett Európa leglehangolóbb településének egy külföldi videós, nem tette zsebre a reakció...

Jó néhányan vérig sértődtek a jellemzés miatt, mások inkább rákontráztak.

Ha csak ezt a két vitamint szeded, csökkenhet a rák kialakulásának kockázata

Mindannyian tudjuk, hogy sajnos a rák az egyik leggyakoribb, gyógyíthatatlan betegség szerte a világon. De gondoltad volna, hogy már olyan apró dolgokkal is csökkentheted a kockázatát, mint bizonyos vitaminok szedése?

Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira

A Sándor-palota jogi lépést helyezett kilátásba.

0