Ezt olvasta már?

0

Elhunyt Szilágyi István színművész

Életének 83. évében vasárnap elhunyt Szilágyi István színművész - erősítette meg a Baptista Szeretetszolgálat az MTI-nek.


hirdetés

A színművész utolsó éveiben rendkívül szegényes körülmények között élt Rákosligeten, ahol a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai segítették őt mindennapi életvitelében.

Sajtóinformációk szerint a népszerű karakterszínész volt az a férfi, akit fia ölhetett meg vasárnap a XVII. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - az áldozat megnevezése nélkül - vasárnap közölte, hogy megöltek egy férfit egy XVII. kerületi családi házban, ahová bántalmazás miatt hívták ki a rendőröket. A helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, aki ellen a BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

Szilágyi István 1937. december 7-én született Gyomán. 1957 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, diplomáját kézhez véve előbb Egerbe szerződött, néhány évig Párizsban élt, majd az Irodalmi Színpad (1970-1973), a Vidám Színpad (1973-1977), a Vígszínház (1977-1979), ezt követően egy évtizedig a Mafilm társulatának volt a tagja. A 90-es évektől nyugdíjazásáig, 2016-ig a Győri Nemzeti Színház tagja volt.

"Pityi" becenevét Básti Lajostól kapta a főiskolán, amit egykori osztálytársa, Sztankay István terjesztett el. Szilágyi Istvánt jellegzetes arca miatt pályafutása alatt elsősorban az epizódszerepek találták meg.

Számos filmben és tévésorozatban szerepelt, még főiskolásként játszott az Égre nyíló ablakban (1959), ezt követte a nagy sikerű Mit csinált a feleséged 3-tól 5-ig című, Makk Károly által rendezett vígjáték (1964). Országosan ismertté 1968-ban Sipos úr figurájának megformálása tette a Bors című tévéfilmsorozatban. Egyik legnagyobb sikerét Csukás István Keménykalap és krumpliorr című (1978) népszerű filmjében aratta a plakátragasztó Lópici Gáspár szerepében.

Saját becenevének köszönhette A Tenkes kapitánya népszerű tévéfilm-sorozatban (1964) a Pityik őrmester nevet, amelyet az író Örsi István az ő tiszteletére adott az általa játszott labancnak. Volt többek közt szélhámos (Az örökös, 1969), szakács (A halhatatlan légiós, 1971), őrmester (Bors Máté), pandúr (Talpuk alatt fütyül a szél, 1976), huszár (80 huszár, 1978), piócás ember (Indul a bakterház, 1979) és ékszerész (Zsaruvér és csigavér, 2001).

A könnyed szerepek mellett filmdrámákban is játszott: az Azonosítás, az Angi Vera, a Sztálin menyasszonya és A napfény íze című alkotásokban is láthatta a közönség.

Hetvenéves kora után is kapott szerepeket, játszott a Szuromberek királyfi című mesefilmben, a Casting minden című zenés filmben, valamint a Véletlenül szándékos című krimiben, a Szomjas György által rendezett A Nap utcai fiúk című 1956-os filmben, és a 2009-i filmszemle versenyprogramjában is szereplő, Goda Krisztina által rendezett, Kaméleon című filmben.

A színész igazi életterének a színházat tekintette, és azt vallotta, hogy nincs kis szerep. Pályafutása alatt a legnagyobb klasszikusok - többek közt Csehov, Dosztojevszkij, Steinbeck, Tennessee Williams - darabjaiban lépett színpadra. A szélesebb közönség filmes és színházi szerepei mellett reklámfilm-sorozatból is ismeri, a '90-es években a Lottó reklámarca is volt.

2002-ben a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjban részesült, 2003-ban Gobbi Hilda-életműdíjat kapott, 2009-ben pedig a magyar filmkritikusok Életműdíját vehette át. 2010-ben Kisfaludy-díjat, 2015-ben Kisfaludy Életműdíjat, 2016-ban Pro Urbe Győr díjat kapott.

 







0

hírek innen, onnan

Így rohant le a lelátóról Szoboszlai Dominik a csapattársaival a Wembley-ben

Nunez szinte rakétaként lőtt ki, akár meg is sérülhetett volna a rohanásban és az ugrásban, de szerencsére mindenki egyben maradt.

“Sok kutató próbálja ezt elmondani, de nem igazán jut el az emberekhez” – hogyan formálja át az Alföldet a klímaváltozás?

Az elmúlt években látványosan alakul át a Dél-Alföld: egyre nagyobb a vízhiány, pusztul a madárvilág, egyre több az invazív faj....

Széttárt combok és csupasz mellek: pucéran csábít a kanapéra a szemérmetlen kebelcsoda

Azzurra nem csak a tekintetével csábít, mindenét bedobja.

Közeli ismerős árult el súlyos titkokat Balogh Edina új kapcsolatáról: rengeteg csalódással kell megküzdenie a FarmVIP szerelmespárjának

A bennfentes ismerős pár évet jósol Szabó Simonnak és Balogh Edinának, mindenről kitálalt a közeli jóbarát.

Elérhető árú, viselhető okoseszközöket mutatott a Xiaomi

Óra és karkötő is van a kínai gyártó újdonságai között, már a magyar árak is ismertek.

Totális nosztalgia: Ilyen volt egy magyar fodrászat 60 éve - fotók

A fodrász bizalmi állás. Ha rátalálunk arra, aki jól keveri a színeinket, formázza a tincseinket, és kellemes témákat dob be, miközben...

Életem legjobb szexénél ezt csinálta a pasi: minden nő imádja

Sokan nem is sejtik, ezek mennyire fontosak az együttlét során!

Nem lennénk a szülők helyében: egy több száz fős házibulit kellett feloszlatnia a rendőrségnek

A rendőrségnek kellett közbeavatkozni, miután kissé eldurvult egy buli az Egyesült Királyságban. Több száz fiatal gyűlt össze, miután...

Szerencsejáték-függőség

A szerencsejáték azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk kockára tenni valamit, amit értékesnek tartunk, annak reményében, hogy még nagyobb...

Többé nem dobod ki a fehérrépa megvastagodott részét: hihetetlen, mi lesz belőle

A fehérrépa teteje valóban ehetetlen, éppen ezért az esetek többségében a kukában landol – pedig ez nagy hiba, ugyanis szuperül újra...

Egészen döbbenetes módszerrel vette fel a harcot Károly a rák ellen

Kiderült, hogyan küzd meg a rákkal a brit király: miután III. Károly szembesült a betegségével, egy szerzetes spirituális tanácsát kérte.

Sport

Felgyújtotta magát egy Újpest-szurkoló a Fradi-meccsen

Nem múlt el balhé nélkül a mérkőzés.

Klopp elárulta, miről felejtettek el szólni neki a Ligakupa-döntő előtt

A Liverpool BL-győztes német szakvezetője szerint edzői pályafutása egyik legkülönlegesebb győzelmén van túl, elvégre a fiatal liverpooli játékosokra támaszkodva győzték le a bajnokság egyik legerősebb keretéve

Milliók utálták meg Lionel Messit pár nap alatt

Magyarázkodnia kellett a világbajnoknak.

A magyar válogatott egyik legjobbja nem játszhat Svájc ellen

Klujber Katrin kikerült a Svájc elleni Eurokupa-mérkőzésekre készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéből - írja az MTI.

Aki ennyit tud, az nem alkalmas az NB I-re - újpesti legendák a 0-5 után

A vasárnapi, 240. bajnoki derbin folytatódott az Újpest labdarúgócsapatának vesszőfutása az ősi rivális Ferencváros ellen: az NB I-ben címvédő zöld-fehérek ezúttal 5-0-s, megalázó verést mértek a lilákra a Sz

Ancelotti: „Megértem, hogy Modric szomorú, de…”

A veterán horvát középpályás góljával győzött a Real Madrid, edzője a lefújást követően szót ejtett, milyen sors várhat rá nyár után.

A Bayern váratlant húzhat az új edző kinevezésével - sajtóhír

A bajoroktól nyáron távozik Thomas Tuchel, nem akárki ülhet a helyére.

Szoboszlai menedzsere is megszólalt a Ligakupa-döntő után

A vasárnapi Ligakupa-döntő után az első angliai aranyérmét begyűjtő Szoboszlai Dominik menedzsere bízik benne, hogy ez még csak a kezdet volt.

Csercseszov a korábbi játékosainak: Aki nem tud oroszul, nem játszik

A korábban a Ferencvárost is irányító Sztanyiszlav Csercseszov a Legia Warszawánál töltött időszakáról mesélt.

Lecserélte a csapata a Forma-1-es pilótát, kifakadt miatta

Megvolt az oka, hogy azt hitte, maradhat.

A Real Madrid megegyezett a Bayern alapemberével - sajtóhír

Az Athletic információja szerint a Bayern München védője, Alphonso Davies szóban megegyezett a Real Madriddal, és 2024 vagy 2025 nyarán költözik Spanyolországba.

0

Bulvár

Tóth Gabi a volt férjéről: Magányosan élt, drogos, játékfüggő múlttal... picit beletörött a bicskám

De úgy látja, Mikes Annával összeillik a séf, minden jót kíván nekik.

A falfestés alapszabályai: 4 tanács, amit mindenképp fogadj meg, mielőtt festőhengert ragadnál

A tavasz melegebb hónapjai elhozták a festés időszakát, így ha te is ilyen jellegű felújításon gondolkodsz, akkor jó helyen jársz. A falfestés nem nehéz feladat, de vannak fontos alapok, amik nélkül a végeredmény

Erős kritikát kapott a kormány, most azonnal reagált

Hogy fog ismét négy százalékkal bővülni a gazdaság?

Egy csésze kávé rögtön ébredés után: az alvásszakértő szerint ez a legrosszabb, amit tehetsz

Érdemes néhány órát várni a reggeli kávéval. Így nem csak jobb hatást fog elérni, de immunrendszered is hálás lesz érte.

Így tisztítsd meg a fa vágódeszkát, miután húst vágtál rajta

A vágódeszka alap kelléke a konyhai tevékenységeknek, hiszen gyakorlatilag mindent ezen vágunk. Nem mindegy azonban, hogy milyen típusút használunk, ahogyan az sem, hogy hogyan tisztítjuk meg. Az ételek egészséges és

Novodomszky Éva a férjéről: Nem vagyunk együtt mint férfi és nő, együtt vagyunk mint szülők és munkatársak

Már kapcsolatuk elején rájöttek, hogy nagyon különbözőek, de azt hitték, majd összecsiszolódtak. Nem így lett, de azóta is fontos részesei egymás életének.

Fontos változás a nyugdíjaknál – egy új lehetőség is megnyílt

2024-ben a nyugdíjelőleget végzéssel kell megállapítani határozat helyett, emellett egy új lehetőség is megnyílt.

0