Éltető erőforrás a víz címmel öt vidéki városban látható a Nemzeti Fotótár kiállítása
Éltető erőforrás a víz címmel látható a Nemzeti Fotótár kiállítása öt nagyvárosban: Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett és Zalaegerszegen. A tematikus válogatást az MTVA a Budapesti Víz Világtalálkozóhoz kapcsolódva mutatja be október közepétől.
hirdetés
Répászky Lipót, az MTVA Archívumának osztályvezetője az MTI-nek elmondta: a fotókiállítás célja, hogy megmutassák a fotótárban fellelhető, jól dokumentált vizuális kincseket és ezen keresztül felhívják a figyelmet a víz központi szerepére az életünkben.
Elmondta: a kiállítások megnyitóit október 16. és 20. között tartják és október 31-ig mind az öt helyszínen megtekinthető a tárlat, amelynek központi eleme a víz.
Elmondta: a válogatás digitálisan is elérhető, az archivum.mtva.hu, vagy a nemzetifototar.hu oldalon.
Kiemelte: a Nemzeti Fotótár egyedülálló gyűjteménye mintegy 13 millió negatívot számlál, amelyből jelenleg 260 ezret digitalizáltak, és tettek elérhetővé az archivum.mtva.hu oldalon. A digitalizálás folyamatosan zajlik, céljuk, hogy mind nagyobb számban tegyék hozzáférhetővé és kereshetővé az elmúlt csaknem másfél évszázad sajtófotóit.
Mint mondta, a gyűjtemény első fényképe az 1890-es évek elején született. Az azóta történt események - legyenek azok településtörténeti, gazdasági vagy kulturális jellegűek - lenyomata jó eséllyel megtalálható a fotótárban, tehát vizuális keresztmetszetet kapunk egy hosszú és izgalmas időszakról.
Az év kiemelt eseménye a Budapesti Víz Világtalálkozó (Budapest Water Summit), ahol a szakemberek a klímatudatosság jegyében a politikai, gazdasági, tudományos és egyéb szempontok szerint keresnek megoldást a vízválság megelőzésére.
Hozzátette: a fotótár képeinek segítségével ezt a célt szeretnék támogatni azáltal, hogy a problémára irányítják a figyelmet, ezért állították össze a tematikus válogatást, amelynek középpontjában az áll, hogy mennyire nélkülözhetetlen eleme létezésünknek a víz.
Kiemelte: az archívumban nagy mennyiségben találhatóak olyan negatívok, amelyek bemutatják, hogy Magyarország hogyan viszonyult a vízhez az elmúlt 50-100 évben: a mezőgazdaságban, a mindennapi életben, háború alatt, szórakozás közben és az élet különböző területein hogyan használjuk a vizet.
"A Nemzeti Fotótár kiváló lehetőséget ad arra, hogy ezeket képeken is megnézzük és ráismerhessünk a víz központi szerepére" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az öt nagyvárosban nemcsak egy általános kiállítást rendeznek, hanem az egyes helyszíneken a saját környezetükből is megismerhetik az ott élők, hogyan is változott a víz szerepe.
Répászky Lipót elmondta: a kiállításon látható, a vizet központi elemként bemutató képek jellemzően az 1950-es évektől készültek. A tárlat 16 kétoldalas paravánból épül fel, oldalanként két képpel. Számos fotót párba állítva mutatnak be, például hasonló eseményt feldolgozó 1959-es és 2019-es kép egymás mellett látható, a múlt és a jelen találkozik az MTI fotóin. A tematika az archív képpárokra épül, megjelennek a vízhez kapcsolódó tevékenységek, kulturális események, a fürdők, a mezőgazdaság, a természet, az állatok, valamint a vizek szennyezése és a vízválság.
A fotók készítése között több évtized telt el, de egy-egy pillanat erejéig megmutatják a korábbi idők atmoszféráját, technológiai, gazdasági fejlettségét, vagy éppen ízlésvilágát. A kor és a helyszínek változóak, de egy valami állandó: a víz, mint életszükséglet, erő és örömforrás.
hírek innen, onnan
Brutálisan megdrágul a magyarok kedvenc karácsonyi étele, bírja ezt még a családi kassza?
Megdrágul idén a bejgli: a cukrászdákban és otthon elkészítve is sokba kerül
Munkácsy legnagyobb rajongója újabb képet vásárolt
Újabb Munkácsy Mihály-festménnyel bővült Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő gyűjteménye, a képet először Székesfehérváron...
Magyarország óriási gazdaságfejlesztést hajtott végre Afrikában
Magyarország lezárta valaha volt legnagyobb afrikai gazdaságfejlesztési programját Ugandában, ennek részeként az ország pénzügyi...
BMW-s és mazdás csapott össze Budapesten, a végén ki kellett egyezniük döntetlenben - videó
Mindketten jól megmutatták a másiknak.
Újabb sokkoló részletek derültek ki az iskolai lövöldözésről: több embert őrizetbe vettek
Őrizetbe vették a brjanszki iskolai lövöldözést követően a gimnáziumot őrző biztonsági cég vezetőjét, egy biztonsági őrt, valamint...
Öt tényező erősítheti az aranyat, egy pedig a forintot
Az európai tőzsdéken jó a hangulat, az USA-ban fontos adatokra várnak. Itthon az inflációs adat nem volt nagy meglepetés, devizánk inkább...
Nem kell aggódni, egy nagy lánc nyitva tart december 24-én
Sok más kiskereskedelmi lánccal ellentétben nyitva lesznek szenteste napján, de csak korlátozott ideig.
Lionel Messi Hongkongba utazik az Inter Miamival
Messi és az Inter Miami a hongkongi First Division liga legjobb játékosaiból álló csapattal csap majd össze.
Egy üzletlánc bejelentette, hogy nyitva lesz december 24-én
Eddig jobbára arról tettek bejelentést üzletláncok, hogy 24-én nem nyitnak ki.
10 nőies, téli egészruha, ami 50 felett különösen jó választás - Csinos, elegáns darabok körképe árakkal, lelőhelyekkel
Ötven felett ezek közül az egészruhák közül érdemes válogatni télre. Nyújtják az alakot, kiemelik a derekat, és nőiessé teszik a...
Borzalmas hír jött, elszálltak az árak
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Októberhez viszonyítva átlagosan...
Gulácsi Péter: Nem tudták biztosra az orvosok, futballozhatok-e még, vagy vége a karrieremnek
Elmondta, hogy az élete teljesen megváltozott azon a napon, amikor megsérült.
Sport
Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás
Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.
Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó
A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.
Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának
Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.
Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is
Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.
A súlyosan megsérült magyar kapus állapotáról is beszélt a női kéziválogatott szövetségi kapitánya
Golovin Vlagyimir dicsérte csapatát a fölényes győzelem után.
Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében
A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.
Hosszú Katinka reagált a vádakra
A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.
Váratlan kéréssel fordult az úszószövetséghez Hosszú Katinka
A szövetség egyelőre nem döntött.
Az ügyészség a legsúlyosabb, négyéves eltiltást kérte a világbajnok labdarúgónak
Egyre nagyobb bajban a 30 éves középpályás.
49 évesen meghalt a magyar játékvezető
Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez
Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó
A három rendező közül először kapott ki valamelyik.
Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága
Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.
Bulvár
Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint
Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho
Hatalmas baki a híradóban, kikerült a felvétel. Nézd, mit csinált élőben a műsorvezető
Így magyarázza a történteket.
Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez
„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb
Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet
Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági
Joe Biden közölte: amerikai csapatok harcolhatnak az oroszok ellen
„Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön” – mondta.
Orvosmeteorológia: pénteken útnak se induljon, ha ezt nem tudja
Ilyen kellemetlen időnk lesz.
Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy
Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak
Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain
Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.
Népszava: két tagállam nem szavazza meg a Magyarországnak adandó uniós előleget
A magyar program jóváhagyása így is biztosra vehető.
Hosszú Katinka: Az úszószövetség több milliárd forint állami támogatást kap a versenyzők kiszolgálására
Az olimpiai bajnok úszó cáfolta, hogy az úszószövetség pénzén bébiszittert vinne a dubaji edzőtáborba. A Músz még arról sem döntött, hogy Hosszú olimpiai felkészülését kifizetik-e.
Jegyek és bérletek: gyökeres reform jön a MÁV-Volán Csoportnál
Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán Csoporttal – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.
blogmorzsák
Mennyi a "túl sok idő" szex nélkül?
Innen tudhatod, hogy kell-e aggódnod a szex gyakorisága miatt.
Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon
Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.
Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod
Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás