Ezt olvasta már?


Fontos határidő közeleg: bukhatja az 1 milliós támogatást sok magyar dolgozó 2026-ban, ha erre nem figyelnek

Az Otthontámogatás keretében 2026 januárjától évi nettó egymillió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a a közszolgálatban dolgozók részére.

 

forrás: Pénzcentrum

Az Otthontámogatás keretében 2026 januárjától évi nettó egymillió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a a közszolgálatban dolgozók részére. A Honvédelmi Minisztérium dolgozói mellett a hivatásos és szerződéses katonák (ideértve a honvéd tisztjelölteket is), a honvédelmi alkalmazottak és a kormánytisztviselők is igénybe vehetik az Otthontámogatást.

Amennyiben mindkét házastárs a közszolgálatban dolgozik, a támogatás összege évi nettó kétmillió forintra emelkedhet. Azok is élhetnek a támogatással, akik még nem kötöttek hitelszerződést: az önerőhöz igényelhető összeg átvétele után 180 napon belül kell bejelenteniük a szerződéskötést.

 

A 2025. december 31-én fennálló hitelszerződések esetén a támogatás hiteltörlesztési célra, a 2026. január 1-je után megkötött hitelszerződések esetén hiteltörlesztési és önerő célra is felhasználható. A 2025. december 31-én meglévő hitelszerződéssel rendelkezők első alkalommal 2026. január 1. és január 20. között igényelhetik az Otthontámogatást.

 

Fontos tudni, hogy a közszolgálati otthontámogatás alanyi jogon jár az érintetteknek, azonban nem automatikusan folyósítják! Akinek 2026. január 1-jét megelőzően érvényesen létrejött lakáskölcsön-szerződése van, annak az igénybejelentést legkésőbb 2026. január 20. napjáig kell megtennie. A 2026. január 20-ig igényelt támogatások egy összegben kerülnek kifizetésre.

A 2026. január 1-jén vagy azt követően érvényesen létrejövő lakáskölcsön-szerződés esetében az igény a szerződés létrejöttét követően folyamatosan bejelenthető. Az Otthontámogatásra irányuló kérelmet a munkáltatóhoz kell benyújtani.

Kik jogosultak az 1 millió forintos otthontámogatásra?

A Magyar Államkincstár (MÁK) a jogosult munkáltatókról, valamint azok fenntartóiról nyilvántartást vezet (munkáltatói regiszter). A regisztrációs felület az Otthontámogatásról szóló 361/2025. (XI. 25.) kormányrendelet kihirdetésétől elérhető, a regisztrációra kötelezett munkáltatók/fenntartók innentől kezdve regisztrálhatnak. A MÁK honlapján közzétett, folyamatosan frissülő listát itt lehet elérni.

Mindig a lista a mérvadó, viszont általánosságban a közszolgálatban dolgozók közé taroznak

a katonák, honvédelmi alkalmazottak, közfoglalkoztatottak, kulturális foglalkoztatottak, minisztériumi dolgozók, nemzetiségi önkormányzatok dolgozói, nevelőszülők, orvosok, önkormányzati dolgozók és az önkormányzati háttérintézmények dolgozói, rendőrök, tűzoltók, más hivatásosok, valamint a tanárok, óvónők és egyéb köznevelési dolgozók.

az állami, egyházi és közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásában működő intézmények dolgozói is, amelyek felsőoktatási, köznevelési, szakképzési, szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti, kulturális, gyűjteményi, levéltári, közművelődési, karitatív vagy egészségügyi feladatokat látnak el

az alkotmányos és különleges jogállású szervek alkalmazottjai, ápolók, bírósági és ügyészségi dolgozók, fővárosi és vármegyei hivatalok alkalmazottjai, gyámügyben dolgozók, falugondnokok, tanyagondnokok, a felsőoktatás és szakképzés foglalkoztatottjai, valamint a gyermekvédelemben, idősgondozásban, fogyatékosságügyben és bölcsődei nevelésben dolgozók.

A részmunkaidő nem kizáró tényező, de nem részesülhetnek azonban a támogatásban a próbaidőn lévő foglalkoztatottak, a megbízási vagy vállalkozási szerződéssel dolgozók, valamint azok, akik már igénybe veszik az Szja törvény szerinti lakhatási támogatást.

 

A munkavállaló nyilatkozatban rögzíti az igénylés tényét, szükséges a lakhatási cél igazolása. A "lakhatási cél" a lakáskölcsön törlesztése magyarországi lakóingatlan megszerzésére/létesítésére, illetve az ilyen szerződéshez szükséges önerő biztosítása.

 

Hogyan történik az otthontámogatás igénylése?

A munkáltatók a jogviszonnyal kapcsolatos speciális szabályokat ellenőrzik:

a részmunkaidőben foglalkoztatott főszabály szerint az Otthontámogatás arányos részére jogosult

az Otthontámogatás teljes összegére a részmunkaidős foglalkoztatott abban az esetben jogosult, ha legalább két olyan részmunkaidős jogviszonya van, amelyek alapján külön-külön jogosult lenne az Otthontámogatás arányos részére és ezen jogviszonyok egybeszámítva teljes munkaidőt jelentenek. Továbbá a jogosultnak nyilatkoznia kell a rendeletben meghatározott feltételek fennállásáról és arról, hogy a támogatást annál a munkáltatójánál igényli, amelyhez a bejelentést benyújtotta.

tartós távollétnek minősül a 30 napot meghaladó távollét. A tartósan távollévő dolgozó is jogosult a teljes összeg igénylésére, próbaidő alatt nem igényelhető a támogatás.

A MÁK folyamatosan dolgozza fel az igényeket és a bejelentéseket. Határidőhöz kötött folyósítás a munkáltató felé, elsőként 2026 februárjában történik.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kapitány István: Megteremthető az orosz energiahordozóktól való leválás

Az ellenzéki párt új igazolása a gazdaságpolitikát bírálva azt mondta: a magyar kormány túlságosan a külső okokra fogja a gazdasági...

Azonnal töröld ezt a két appot: mindent látnak a telefonodon

Sokkal többet ártanak, mint használnak.

Von der Leyen kihagyta a negyedik bizalmatlansági indítvány vitáját, Gál Kinga ezt elfogadhatatlannak nevezte

A Fidesz–KDNP delegációvezetője szerint a Mercosur-egyezmény újabb merénylet az európai mezőgazdaság ellen, az Európai Bizottságtól...

YouTube-videókat nézve tanulta meg a valósághű szájmozgást egy humanoid robot

A robotika jelentős fejlődésen ment keresztül az ügyesség terén, de a beszédhez kapcsolódó szájmozgás eddig túlságosan művi maradt.

A 69 millió dolláros sci-fi, ami még Arnold Schwarzenegger filmjénél is jobb

Egy igazán érdekes sci-fi, ami sokkal többet érdemelne.

Magyar fejlesztésű autósapp segít spórolni a kötelezőn

Megéri jól vezetni a Drivello-val – az Union új okosappja díjazza a felelősséget, a felhasználók kedvezményt kaphatnak a kötelező...

Ursula von der Leyen kemény ütéseket is kapott

Az Európai Bizottság és annak vezetője, Ursula von der Leyen ellen a Mercosur-megállapodás miatt benyújtott bizalmatlansági indítványról...

Trump egymilliárd dollárt kér a Béketanács tagságáért, aminek élére örökös elnöknek nevezné ki magát

Orbán volt a leglelkesebb, de Trump Putyint is várja a csapatba, amibe sokan már egy ENSZ-pótlékot látnak bele. Izraelben heves tiltakozást...

Rejtélyes vasrúdra bukkantak az űrben

Egy hatalmas, vasatomokból álló sávot fedeztek fel a Gyűrűs-ködben, amely akár bepillantást is adhat abba, mi várhat ránk nemsokára....

0

Sport

Varga Zsolt keményen beszólt a bíróknak a szerb–magyar rangadó után

A szövetségi kapitány szerint árnyékban harcoltak Belgrádban.

Robbie Keane felesége végleg lebuktatta Tóth Alexet

Ezekben a pillanatokban dől el a labdarúgó sorsa.

Hét és félmilliárdot keresett profiként, most mégis hajléktalan a közelmúlt sztárja

Könnyen lehet, hogy meg is zakkant a megpróbáltatások hatására, de az sem kizárt, hogy mástól.

Előbb levonultak a pályáról a szenegáli futballisták, majd visszamentek és megnyerték az Afrika-kupát

Kaotikus döntő után nyerte meg története második Afrika-kupáját Szenegál.

Az Újpest csábíthatja vissza az NB I-be az elmúlt évek egyik legígéretesebb légiósát

250 ezer euróért cserébe vehetik kölcsön Szabics Imrééktől.

Átnevezik Varga Barnabásék otthonát a kiütéses derbigyőzelem után

És még a hivatalos szurkolói boltba is ellátogattunk a görög fővárosban.

Döbbenetes levonulás és dráma az Afrika-kupa döntőjén, Mourinho pusztító válasza a Real-kispadra - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Tizennyolc perc is elég volt, hogy a magyar válogatott kapusa kikészítse az olaszokat

A végeredményhez képest jóval küzdelmesebb mérkőzésen kerekedett ellenfele fölé a válogatott.

Csányi Sándor nehezen tartható, de annál jobban hangzó ígéretet tett

A Ferencvárosból a Premier League-be tartó futballista, Tóth Alex példájára is kitért.

A pofon után a Barcelona kapitánya durván megvádolta a bírót, Flick is kiállt mellette

A katalánok legyőzője már a mérkőzés előtt megtette azt, amire a Real Madrid nem volt hajlandó.

Őrült összeesküvés-elmélet terjed Szoboszlairól a szurkolók körében

Ismét összehasonlították a Liverpool legendájával a magyar válogatott csapatkapitányát.

0
0

Bulvár

A Trump-kormány borzasztó dolgot mondott Magyarországra, Karácsony Gergely retteghet ettől a mondattól

Donald Trump egy igazán elképesztő dolgot mondott Magyarországról.

Megtalálták az eltűnt tatabányai fiút

Hosszú ideje bolyongott a hidegben, teljesen átfázott.

Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára: plusz költségekre számíthatsz, ha mégis így teszel

A redőny sokak szemében a téli lakásvédelem egyik alapdarabja, pedig egy apró szokás komoly, rejtett problémák forrása lehet. A baj nem azzal van, hogy használjuk, hanem azzal, hogy hogyan tesszük mindezt.

0