Fradi trénere bízik a genki pontszerzésben
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Dejan Stankovic legalább a pontszerzésben bízik a csütörtökön 21 órakor kezdődő, Genk elleni idegenbeli Konferencia-liga-csoportmérkőzésen.
hirdetés
MTI
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetõedzõje a csapat firenzei sajtótájékoztatóján 2023. október 4-én
„Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Dibusz Dénesnek, hiszen egy kis királynő érkezett a családjába. Minden jót kívánok nekik” – idézte a fradi.hu a szerb trénert, aki arra utalt, hogy a válogatott kapusnak a héten megszületett a második gyermeke, Lotti. „Nehéz 90 perc vár ránk” – mondta a meccsre rátérve Stankovic.
A Genk határozott játékra, gyors futballra képes, tudja, hogyan kell irányítani egy mérkőzést. Ezekben a napokban egymást követik a fontosabbnál fontosabb mérkőzések, de Belgiumban is mindent meg fogunk tenni, hogy sikeresek legyünk. Szeretnénk minimum egy, de akár három ponttal hazatérni
– jelentette ki az edző.
Két játéknap után a Genk és az FTC is négy-négy ponttal áll az F csoportban, megelőzve a kétpontos Fiorentinát és pont nélkül álló Cukarickit. Dejan Stankovic a négyes állásával kapcsolatban közölte: „Még négy forduló hátravan, de úgy gondolom, hogy a Genk elleni két találkozó döntő jelentőségű lehet a továbbjutás szempontjából. Nem lesz könnyű mérkőzés a csütörtöki, de tudjuk, mi a dolgunk.” A csapatkapitány Dibusz szerint nagyon jó csapatmunkára lesz szükség Belgiumban.
„A Genk egy igazán erős ellenfél, amelynek keretét nagyon jó minőségű játékosok alkotják. Egy fiatal csapat, amely ellen biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, ám én hiszek a csapatunkban, és abban, hogy pontot, pontokat szerezhetünk csütörtökön. Mint mindig, most is a győzelemre törekszünk, de tudjuk, hogy milyen erősségű a Genk, amely ráadásul otthon játszik ezúttal” – mondta a klub honlapján a válogatott hálóőr. „A sikerhez nagyon jó csapatmunkára lesz szükségünk, tartanunk kell magunkat az előzetesen megbeszélt taktikához, valamint jól kell reagálnunk a mérkőzés közben kialakuló szituációkra. A keretünket jó játékosok alkotják, de csapatként vagyunk igazán erősek.”
hírek innen, onnan
Nem hallgat Tóth Vera. Kérdezték, beszélt húga, Tóth Gabi válásáról és kapcsolatairól
Ez sok mindent világossá tesz!
Így lett cuki kislányból világhírű énekesnő – Mága Jennifer fotói a múltból
Mága Zoltán hegedűművész gyermeke hatalmas változásokon ment át az elmúlt években.
Végéhez ért a The Grand Tour
Leforgatták az utolsó részt, ami jövőre fog megjelenni.
Előtérben a háttér - elolvastuk Frei Tamás új könyvét
Fékezett habzású akció, rengeteg geopolitika - így lehetne röviden összefoglalni Frei Tamás új könyvét. A Puccs Moszkvában mégis jó...
Lecsapott a jégkatasztrófa: hiába a biztosítás, ezeknek a magyaroknak nem jár kártérítés
Számíthat a biztosító segítségére az, akinek ónos eső következtében keletkezik kár az autójában, lakásában?
Az MNB 15 millió forintos bírságot szabott ki a K&H-ra
Súlyosbító körülménynek minősült, hogy egyes jogszabálysértések hosszabb ideje álltak fenn, de a feltárt problémák nem hordoznak...
Eljött az üzemi szintű kibertámadások korszaka, bárki célpontja lehet az üzleti tervvel készülő csalóknak
Soha nem történt annyi banki csalás Magyarországon, mint az idei első félévben.
Milyen férj az ilyen? Felrobbant az internetet a szívtelen apuka miatt
Csúnyán letolták a nő vőlegényét.
Íme a 10 legnyughatatlanabb kutyafajta
Vannak olyan kutyusok, akik bizony képtelenek megállni, sosem fáradnak el. Megmutatjuk neked azokat a kutyafajtákat, akiknek lételeme a...
Klubja januártól számol újra a magyar válogatott védővel
A téli szünetet követően, január 2-tól számol újra Willi Orbánnal Marco Rose, a német labdarúgó Bundesligában érdekelt RB Leipzig...
Rangos elismerést kapott Michelisz Norbert
A TCR World Tour (túraautó világsorozat) sorozatban világbajnoki címet nyerő Michelisz Norbertet választották az Év autóversenyzőjének...
Hatalmas napkitörés éri el ma a Földet, fennakadásokat okozhat az internetezésben is
A G3-as erősségű napvihar akár Magyarországon is látható sarki fényt eredményezhet kedvező időjárási viszonyok esetén.
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek
Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában
Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai
A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.
Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás
Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.
Csapatkapitánya nélkül indul a magyar válogatott az Európa-bajnokságra
Alapos oka van a távolmaradásra.
Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához
Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.
Bulvár
Korda György leesett a színpadról, csúnyán végződött a koncert a stadionban, de már ő is csak nevet rajta
Kellemetlen baleset érte Korda Györgyöt.
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk
„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
Elhunyt Járai Máté édesapja – A Sátántangó színészét két gyermeke gyászolja
Járai Máté hajnalban tudatta a szomorú hírt követőivel: édesapja, Járai Alfréd elhunyt.
20 centi hó is hullhat szombaton, mutatjuk melyik országrész fog kifehéredni
Ezúttal az országnak egy újabb része készülhet a havazásra.
Hivatalos: Orbán Viktor azonnali hatállyal felmentette az OKFŐ vezetőjét
A belügyi tárca a kormányfő döntéséig nem akart híreszteléseket kommentálni.
Morgás, nyögés, sikoltás: ezért hangoskodunk szex közben
A hiteles nyögések és sikolyok kedvezően hatnak a szexuális izgalomra, de vajon az összes ilyen jellegű hang valódi?
Na ehhez mit szólnak Brüsszelben? Szokatlan bejelentést tett Orbán Viktor minisztere
Nem emelkednek jövőre a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak.
Orbitális baki történt a Skandináv lottósorsoláson, az 5. számnál jött a baj
Hatalmas baki történt a Skandináv lottó legutóbbi sorsolásán.
Sokan undorodnak tőle, pedig a rák ellen véd, és a májra is jó hatással van - A leveles zöldségek egészségügyi...
Télire a szakértők kifejezetten egyféle színű zöldséget ajánlanak, mely megóvhat a rákos megbetegedésektől, és még fel is frissít.
A fővároson gúnyolódik Orbán Viktor a hóhelyzet közepette
„Az első hó leesett, a budapesti közlekedés elesett” – konstatálta a miniszterelnök.
blogmorzsák
A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt
A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.
Építőipar és lakáspiac 2023
Közeledő támogatások, komposztálás és hőszigetelés: ezekről írtunk idén ősszel.
Autóba ülne? Mutatjuk, mit ne tegyen semmiképp, ha beáll a fagy!
Fel kell készülni a télre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás