Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
A május elsejei munkaszüneti napra és a hosszú hétvégére tekintettel változik a vonatok közlekedési rendje. Április 29-én, vasárnap és 30-án, hétfőn az ünnepnapra, május elsején, kedden a vasárnapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Változik a hévek közlekedési rendje is, 29-én és 30-án a bővített esti üzemidő szerint közlekednek a HÉV-járatok. A MÁV-START-nál a hosszú hétvégén is igénybe lehet venni a decemberi menetrendváltáskor bevezetett, az automatákból vásárolt, valamint az e-vonatjegyekre az 5, illetve 10 százalékos, illetve a csúcsidőn kívül közlekedő vonatokra érvényes 20 százalékos kedvezményeket.
Ezen a hosszú hétvégén várhatóan ismét nagyon sokan választják a MÁV-START járatait, hasonlóan a március 15-i és a húsvéti négynapos pihenőidőkhöz, amikor mintegy 400-400 ezren váltottak menetjegyet a vonatokra.
A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy váltsanak – a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható – 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amellyel a decemberi bevezetése óta 1,2 millióan éltek, 2 millió 250 ezer jegy vásárlása során.
Az automatáknál vásárlóknak 5 százalékos kedvezmény jár, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok. Ez utóbbiak esetében – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntése nyomán – az utasok március 30-tól a korábbiakhoz képest kétszer annyi, azaz naponta már 150 peremidős járat közül választhatnak.
A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak (de már nem tanulók) 33 százalékos kedvezménye pedig április 27-én, péntek 10 órától május 1-jén, kedd éjfélig vehető igénybe.
hírek innen, onnan
Őrizetbe vették a szegedi politikusnő zaklatóját
Elfogták Halász Noémi szegedi független képviselőjelölt zaklatóját – közölte a Rendészeti Államtitkárság a Facebook-oldalán.
Rémisztő helyzetek a ferihegyi repülőtéren – fél órán belül két géphez riasztották a mentőket
November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata,...
Hercegnőnek érezheted magad a legendás Zsolnay Kávéházban: a karácsonyi időszakra különleges ajánlattal rukkoltak elő
Pécsi Balázs Stílusgourmand című könyve tökéletesen illik a Zsolnay Kávéház milliójébe.
Kőbe vésték a kereskedelmi szektor rémálmát, ezek a termékek lesznek olcsóbbak
Immár hivatalos, velünk marad az árrésstop.
Nos, valójában ilyen lehet 2026 tele. Kiderült minden a hatalmas januári havazásról
Meglepetésekkel érkezik a tél!
Pengeéles fordulatokat szór az Amazon Prime legmerészebb thrillere, egy ültő helyükben lemorzsolták a nézők, brutális sokkot okoz
Az Amazon Prime új krimije már az első percekben óriásit robban, a nézők szerint olyan tempóban pörögnek a fordulatok, hogy esély sincs...
Hivatalos: ezeket a termékeket vásárolhatjuk meg olcsóbban
Még három hónapig biztosan velünk marad az árrésstop.
4 fázis, amin keresztül valaki észrevétlenül belekeveredhet egy viszonyba
Vannak, akik vagy nem szeretnének, vagy éppen nincs erejük szakítani, arra viszont már készen állnak, hogy mások felé nyissanak. Másokat...
Felfedezték a Covid-19 új hosszú távú hatását: a tanulmány olyan dolgokat is feltárt, amit sokan nem is vesznek észre
A Covid‑19-fertőzések után hónapokkal, sőt évekkel is megmutatkozhatnak olyan tartós következmények, amelyekről sokan nem is tudnak —...
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is...
Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton
Az AI korában új luxus lett, ha valódi ember válaszol az ügyfélszolgálaton. Balogh Péter, szoftverfejlesztő, üzletember és...
Minden 10. méhnyakrákos beteg 35 év alatti – a szűrés életet ment
Sokan úgy gondolják, hogy a méhnyakrák csak az idősebb nőket érinti, és a 20-as, 30-as éveikben járó nők nyugodtan kihagyhatják a...
Sport
Marco Rossi kritikus volt az örmény–magyar után: Ha úgy játszunk az írek ellen, ahogy ma, akkor...
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem volt tökéletesen elégedett az örmények elleni győzelem után.
Videón a pillanat, ahogy menyasszonya rajtakapja szeretőjével a futballsztárt
Állítólag csak szakmai jellegű baráti találkozó volt…
Portugália kilőhetné a magyar válogatottat a pótselejtezőre, de nagy bajban van – kövesse élőben.
Az örmények legyőzése után a dublini mérkőzésre kellett figyelnünk.
Schäfer szerint undorító dolgok történtek Jerevánban, Szalai nem aggódik az írek miatt
Tóth Alex izgult, hogy a kapufája után nehogy az ő hibájára faragjon rá a válogatott Örményország ellen.
Íme, a magyar válogatott kezdőcsapata Örményország ellen
Marco Rossi kihirdette kezdőcsapatát az örmények elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőre. A találkozó 18 órakor kezdődik.
Óriási meglepetés a magyar válogatott csoportjában: a portugálok kikaptak
Írország simán legyőzte a portugálokat Dublinban.
Lisztes négy perc után gólt szerzett csereként beállva, de utána lecserélték
A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 3-0-ra győzött a Feröer-szigetek ellen.
A Fradi középpályása is kimaradt az utolsó pillanatban a jereváni keretből
Marco Rossinak három nevet kellett lehúzni a listájából, egy jelent közülük kisebb meglepetést.
Ilyen körülmények között még nem játszott a magyar válogatott a vb-selejtezőkön
A magyar szurkolók tüzesen készültek az Örményország elleni találkozóra.
Magyar invázió: határon innen és túlról ezer drukker érkezett a meccsre.
A közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő Örményország elleni világbajnoki selejtezőn nem lesz hiány magyar szurkolóból: a Vazgen Szargszjan Köztársasági Stadion vendégszektora zsúfolásig megtelik. Persze
Egy vakond döntött a magyarok javára Rossi új csodafegyvere szerint
Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.
Bődületes portugál blama Dublinban, a záráson dől el a magyar válogatott sorsa
Cristiano Ronaldót még ki is állították az írországi összecsapáson.
Bulvár
Jön a kötelező katonai sorozás: minden 18 évnél idősebb férfit megvizsgálnak Németországban
Németország 2026-tól bevezetheti a kötelező sorozást: minden 18 év feletti férfit megvizsgálnak, alkalmas-e katonának.
Feszült jelenet szakította meg a Kormányinfót, Gulyás Gergely nem bírta, kiszólt a szerepéből, őszintén elmondta a véleményét
A magyar politikai élet mindig tartogat izgalmakat.
Telex: Orbán Viktor szemrebbenés nélkül hazudik
A lap közleményben reagált arra, hogy miniszterelnök miért nem ad interjút a Telexnek.
Ennyi az átlagnyugdíj Ausztriában, ettől lefordulsz a székről, döbbenetes összeget közöltek
Nem annyi, mint Magyarországon.
Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben
Sérti az uniós jogot a Magyarország által bevezetett olyan eljárás, amely bejelentési kötelezettséghez kötötte az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelét, és az állam számára elővásárlási, ille
A nyaraláson készült videóját nézegette a nő, elfogta a jeges rémület attól a lénytől, amit kiszúrt rajta
A nő egészen Zambiáig utazott, hogy személyesen is megcsodálhassa a lenyűgöző Viktória-vízesést, arra azonban gondolni sem mert, hogy vakációja során kellemetlen élmények is érhetik.
Magyar Péter: Nincs esély arra, hogy az elfideszesített állam megpuccsolja a választási eredményt
Nagyinterjú a Tisza Párt frontemberével, melyben alapkérdésünk, hogy miért csinálja ezt az egészet. A portréinterjúban szóba került az elveszett barátság, a G-napok, az elégett plakátok, arról, vajon kispadoztatt
Donald Trump olyan ajándékot adott Orbán Viktornak, ami elrettentő erővel bír
Ez átrajzolhatja a befektetéseket.
Óriási botrány az örmény-magyar meccs előtt, brutális részletek szivárogtak ki, ilyet még nem látott Európa
Nem akármi történt közvetlenül a meccs előtt, kiszivárogtak a részletek.
Befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat a kormány
A döntés szerdán lép hatályba.
8 dolog, amit soha ne dugj elosztóba – Figyelmeztetnek a villanyszerelők
Az elosztók hasznosak lehetnek, de nem minden elektromos eszközhöz alkalmasak. Szakértők osztják meg, mely háztartási gépeket ne csatlakoztass elosztóba a biztonság érdekében.
Dobrev Klára szerint határozatlan időre elhalasztják a Tisza Párt képviselőjelöltjeinek tervezett bemutatását
A pártvezető bízik abban, hogy a Fidesz is bemutatja az indulóit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


