Ezt olvasta már?


ITM: emelkedik a pedagógusok bére és ösztöndíjat kapnak a tanulók a szakképzésben

Emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére júliustól, és a következő tanévtől ösztöndíjat kapnak a tanulók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.


hirdetés

A közlemény szerint a szakképzésben dolgozó pedagógusok béremelése a szakképzés átalakításának egyik fontos eleme. Az a cél, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy az oktatók is nagyobb megbecsülést kapjanak. A kormány ezért kiemelt, átlagosan 30 százalékkal megemelt bérezést kíván biztosítani a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógusnak.

Mivel az igazgatók látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. Lesznek olyanok, akiknek a fizetése akár ötven százalékkal is megemelkedik, míg másnak az átlag alatti mértékben nő.

A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet.

Egy egyetemi diplomával és tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye a jelenlegi bruttó 300 ezer forint helyett júliustól akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja. Egy húsz éve tanító szakoktató a jelenlegi 274 ezer forint helyett 356 ezer forintot vagy akár többet is kereshet majd - írták.

Első ütemben 50 százalékkal nőnek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan idővel akár a piaci szintet is elérhetik - tették hozzá.

A béremelésre a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít. Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A magasabb bérezés és a kiemelkedő tudású szakoktatók bevonzása érdekében a szakképzésben dolgozó pedagógusok a munka törvénykönyve alá fognak tartozni, nem a merev közalkalmazotti bértábla alá - fogalmaztak.

Ettől még megmarad a pedagógusok jogosultsága a jubileumi jutalomra az eddigi közalkalmazotti jogviszony beszámításával. Mivel a jubileumi jutalom alapja esetükben az emelt bérük lesz, ezért még magasabb összegre lesznek jogosultak.

Nemcsak a bérük lesz magasabb és rugalmasabb, hanem a béren kívüli juttatások megállapításában is nagyobb teret ad a munka törvénykönyve a munkáltatónak - írták.

A végkielégítésre való jogosultság idejébe a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő is beszámít. A korábban megszerzett minősítését sem veszíti el a pedagógus, így ha a későbbiekben ismét a köznevelési törvény hatálya alá tartozó intézményben vállal munkát, a megszerzett fokozata szerint sorolják be.

Annak érdekében, hogy a szakképzésben a legfelkészültebb oktatók a legújabb ismereteket oktassák, számukra négyévenként legalább egy alkalommal kötelező a továbbképzésben való részvétel, elsősorban vállalati környezetben vagy képzőközpontban.

Az egyik legfontosabb változás a részletszabályokban, hogy a kötelező óraszámok a pedagógusok számára kedvezően alakulnak. A rendelet szerint a szakképzésben oktatóknak heti 22, az osztályfőnököknek 21 tanórájuk lesz. Ezt az oktatási munkaidőt azonban éves keretben kell számolni, amelybe beleszámíthat a digitális alkotó központok tevékenységében való részvétel, a minőségbiztosításban végzett tevékenység, a mentori feladatok ellátása, a tartós helyettesítés vagy éppen a szakértői munka is. Ha összességében a megadott éves keretnél több ledolgozott óra jön ki, akkor az túlmunkának számít, és túlórapénz jár érte.

A megújuló rendszerben nemcsak a pedagógusok, hanem a szakképzésben tanuló diákok is többletjuttatást kapnak ösztöndíjak formájában. A nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel.

Technikumban, nappali rendszerű oktatásban minden tanuló az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult. A szakképző iskolák 9. évfolyamán ez havi 15 ezer forintot jelent minden tanuló számára. Az ágazati alapképzést követő években akár havi 10-50 ezer forint közötti ösztöndíjat is kaphatnak azok, akik önhibájukon kívül, az adott terület sajátosságai miatt nem vesznek részt külső vállalati oktatásban.

A duális képzésben résztvevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsga eredményétől függően 150-300 ezer forint közötti összeget egyszerre kapnak kézhez.

A közlemény szerint az intézmények a jövőben a szakképzési centrumoknak nem tagintézményei, hanem iskolái lesznek, minőségi versenyhez vezető szakmai szabadsággal rendelkeznek majd.

 







0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor irigykedhet a lengyelekre, mert megkapják az uniós pénzeket

Ursula von der Leyen: 137 milliárd euró értékű uniós eszközt szabadítanak fel Lengyelország számára.

Jelek, amelyekből kiderül, hogy a gyerekek a szülők manipulációinak az áldozatai

Sok gyerek megtapasztalja, hogy amikor a szülei között nincsen összhang, az egyik neki szidja a másikat, majd fordítva. Nos, ez a gyerekek...

Láncdohányosok? Diplomata útlevéllel próbáltak cigarettát csempészni hozzánk

Hamis diplomataautóval próbált cigarettát átcsempészni egy ukrán férfi a záhonyi határátkelőn, a kocsiban egy valódi diplomata...

10 jele van, hogy megtaláltad az ikerlángodat és vele együtt a mély szerelmet

Az ikerlángok sok életen át keresik egymást a Földön, tehát amikor újra találkoznak, úgy érzik, mintha mindig is ismerték volna a...

Csillagász: számos különlegesség tartja izgalomban a kutatókat a mostani holdra szállás kapcsán

Már két kulcsfontosságú motorja is van a holdkutatásnak - mondta az InfoRádióban Szabó Olivér Norton csillagász, aki arról is beszélt,...

Államtitkárcseréről döntött Orbán Viktor

A belügyminiszter javasolta a változtatást.

Orbán a Kristersson-találkozó után: Minden lépését élveztem a bizalomépítésnek

Hétfőn elfogadja a parlament a svéd NATO-csatlakozást. Veszünk négy új Gripent is. Kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán...

Balogh Levente kisfia friss fotón: Levente Noa idén lesz 3 éves

Balogh Levente kisfiát nagyon ritkán látni friss fotókon. Most nővére tett ki róla egy újonnan készült képet.

A Fradit búcsúztató és a magyar bajnokot megelőző csapatra is izraeli ellenfél vár a 16 között

A Fiorentina ellenfele ráadásul már kétszer is játszott Budapesten az idényben.

Rengeteg magyar elégedetlen a fizetésével, sokan munkahelyet terveznek váltani

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, 63 százalékuk pedig azt tervezi, hogy ha...

Bruce Willis után újabb hírességet diagnosztizáltak a gyógyíthatatlan afáziával – videó

Bruce Willis után újabb sztárt diagnosztizáltak afáziával és frontotemporális demenciával. Wendy Williams, Amerika egyik legnépszerűbb...

Sport

Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk”

Mint ismert, az FTC a görögországi 1-0-s vereség után ugyanilyen különbséggel kapott ki a Groupama Arénában az Olympiakosztól. Dejan Sztankovics […] A Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk” bejegyzés

Újabb botrány a Forma-1-ben, megsérült Hamilton autója

Nem kezdődik jól az év a brit versenyző számára.

Nyáron visszavonul a 75-szörös válogatott kapus

Joe Hart, a korábbi angol válogatott kapus 2024 nyarán nem csak a Celtictől távozik, hanem a pályafutását is befejezi.

FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással reagált a kiesésre

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros a visszavágón is kikapott 1-0-ra az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától. Hatástalan […] A FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással

Szoboszlai döntheti el, hol dolgozik legközelebb Jürgen Klopp

Miért távozott hirtelen a Liverpoolból és miért nem lesz a Bayern München edzője?

Hallották a tűzijátékot az Olympiakosz játékosai; a görög szurkolók teljesen kiakadtak

Ahogy arról beszámoltunk, hajnali háromkor tűzijátékkal ébresztették az Olympiakoszt a Ferencváros ultrái. Megkérdeztük a Gazzetta újságíróját, Notisz Halariszt - aki beszélt a görög játékosokkal -, hogy ész

Vereséggel kezdtek a magyar lányok Portugáliában

Vereséggel kezdett a női U19-es válogatott Portugáliában: Szarvas Alexandra együttese 3-0-ra elveszítette szerdai nyitómérkőzését a lengyel válogatott ellen az Algarve-tornán […] A Vereséggel kezdtek a magyar lán

Jön az újabb El Clásico a történelem legjobb játékosa nélkül

Vigyázó szemetek San Franciscóra vessétek!

Káromkodva üzentek az UEFA-nak a dühös szurkolók a Konferencia-liga-meccsen - fotó

Felhábrította őket az európai szövetség döntése.

Titkosügynök volt és öngyilkos lett a szövetségi kapitány apja

Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya egy interjúban ismerte el, hogy az édesapja titkosügynök volt.

122. perces góllal jutott tovább a Fradi korábbi BL-ellenfele

A Ferencváros korábbi BL-selejtezős ellenfele drámai párharc után jutott tovább.

0

Bulvár

Holnaptól egyedül pislogunk halként a szatyorban, 8000 milliárd forintunk mehet a levesbe?

Az EU készen áll a jogállamisági aggályok miatt visszatartott lengyel pénzek folyósítására. Brüsszel már a jövő héten meghozhatja a döntést. A magyar kormánnyal szemben maradnak az aggályok.

Nyilvánosságra került egy videó, melyen egy 13 éves fiú közli a rendőrökkel, halálra késelte édesanyját

A fiú zavarba ejtő nyugalommal közölte a rendőrökkel, hogy halálra késelte saját édesanyját.

Török Gábor: Alábecsültem Orbán Viktort

Az elemző az ellenzéki pártok helyében megfontolná, hogy támogassák Sulyok Tamást.

Orbán Viktor: Teljeskörű átvilágítást és ellenőrzést rendeltem el

Rendet fognak tenni, ígérte a miniszterelnök.

Elpasszolt éjszaka 50 milliárdot az uniós pénzből Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök az éjszaka megjelent Magyar Közlönyben arra utasította Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy azonnal utaljon Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, de hogy mire, az rejtély.

Magyar Péter: Deutsch Tamás jelölése a vég kezdete

Ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak rossz hír, írja Varga Judit volt férje.

Mikes Anna mindent elsöprő bejelentést tett

Kétségtelen, hogy Mikes Anna karrierje és magánélete is felfelé ível. A táncosnő most újabb mérföldkőhöz érkezett, az örömhírt pedig a követőivel is megosztotta. Spoiler: az újdonságnak nem csak Anna, hanem a

32 évvel idősebb, korábban rendőrként dolgozó férfi lakásán találták meg a 17 éves tinilányt

A rendőrség a miskolci férfit kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A lányt még évekkel ezelőtt, 13 esztendős korában hálózta be az interneten a nála több mint három évti

Szereted a kovászos kenyeret? De vajon tudod, hogy mit tesz a testeddel??

Sokak kedvence a kovászos kenyér, de vajon biztosan jó hatással van ránk?

Berobbant a vakcinabotrány, közben Müller Cecíliának rendkívüli figyelmeztetést kellett kiadnia

Müller Cecília bejelentésére mindenki alaposan felhúzta a szemöldökét. Időközben egy vakcinabotrány is kibontakozott, ami sok pénzbe fog kerülni.

5 időtlen csempe és burkolat a fürdőbe, ami sosem megy ki a divatból

Minden évben van néhány szín-, és burkolattrend, amibe könnyű beleszeretni, később viszont ugyanilyen egyszerűen meg is lehet unni őket. A fürdőszoba felújításának során érdemes olyan burkolatot választani, ami

0