Ezt olvasta már?


Ingyenes képzésekkel segítik a kézművesek versenyképességének javítását

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) ingyenes online képzések indításával támogatja a kézműveseket versenyképességük javításában.

Az elsősorban mikro-, családi és kisvállalkozásokat tömörítő szakmai érdekképviselet legutóbb az építőipari szakmákban tette lehetővé, hogy regisztrációt követően az érdeklődők részt vehessenek a digitalizáció előnyeit ismertető tanfolyamokon.

 

Németh László, az IPOSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a digitalizáció elterjedése a kézműves szakmákban elengedhetetlen, hiszen már egy árajánlat készítése is egyszerűbb ennek használatával.

Az IPOSZ az ingyenes képzésekre - kapcsolatait kihasználva - elsősorban nemzetközi pályázatokon talál pénzügyi forrást - jelezte az IPOSZ elnöke.

Példaként említette a kis- és középvállalkozásokat képviselő 50 szervezetet tömörítő Hanza Parlamentet - amelynek az IPOSZ is tagja -, a nonprofit szervezet évek óta segíti a magyar kézművesek felzárkózó képzését.

Az IPOSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős igény mutatkozik a lakossági szolgáltatásokra, miközben az ebben a szektorban működő jó szakemberekből, iparosokból óriási hiány van, például vízszerelőkből, gázszerelőkből, szoba-festőkből.

Visszajelzések alapján a szakiskolák még mindig az általános iskolából kikerülő diákok alapkompetencia hiányát korrigálják a szakma tanítása helyett - tette hozzá. A szakemberhiány enyhítésén, a szakképzés javításán a vállalkozásokat tömörítő ernyőszervezetek, mint szövetségük is készek segíteni, ehhez szükség lenne a témában olyan magyar pályázatokra, amelyeken lehetőséget kapnának a szakmai szervezetek is - fejtette ki az IPOSZ elnöke.

Az IPOSZ-nak 164, jogilag önálló ipartestület tagja van, közülük 144 területi szervezet, 20 pedig országos szakmai szövetség. Jelenleg 40 ezer kisvállalkozást, egyéni vállalkozót képviselnek, jelentős részük 1-10 munkavállalót foglalkoztat, a képviselt vállalkozások több mint 200 kézműves, kisipari szakmában működnek.







0
0
0

0

Sport

Egész Franciaország egy magyar mulatós slágerre ropja, Marco Rossi válogatott kedvencének köszönhető

Csongvai Áron egy legendás francia klubnál lett pár hét alatt kedvenc, követeljük Rossitól a meghívót!

Mourinho nyilatkozata után gyakorlatilag eldőlt Arda Güler sorsa

Az Arsenal, a Chelsea és a Liverpool is érdeklődött a 21 éves török klasszis iránt.

Szoboszlai Dominik szavai fájhattak a barátjának, ez most Borkának is kellemetlen

Könnyen lehet, hogy nem esett túl jól Ryan Gravenberch-nek, amit a Liverpool hétközi Bajnokok Ligája-alapszakaszos győzelme után hallott Szoboszlai Dominiktől.

Tizenegyesből rúgták meg az év egyik legfurább gólját

Teljesen szabályos és nagyon fura találat.

Marco Rossi sorolja a neveket, szenzációs visszatérők a magyar válogatottnál

Marco Rossi szövetségi kapitány összességében elégedett a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Néhány nevet kifelejtett, ők valószínűleg nem számíthatnak meghívóra. A legtöbben jól döntö

Videó: 13 éves, 210 centis röplabdázón ámul most a sportvilág

Íme Mubarak Mousa, aki vélhetően még növésben van.

Már Hansi Flick utódjáról álmodozik az FC Barcelona

Egyszer véget ér a német korszaka is.

A legnagyobb szívfájdalmáról beszélt a Veszprémbe igazoló Imre Bence

A hazatérésről, új szerepekről, a csapatról és az egyéni céljairól beszélgettünk a 37-szeres magyar válogatott jobbszélsővel.

0
0

Bulvár

„Pár év alatt lett dögösből öregasszony” – Férfiak brutális vallomásai a feleség öregedéséről

Hogyan érez egy férj, ha a szeretett nő szépsége megváltozik az évek során? Férfiak vallanak őszintén – néha brutálisan, néha meghatóan – a feleségük öregedéséről.

Egész Franciaország egy magyar mulatós slágerre ropja, Marco Rossi válogatott kedvencének köszönhető

Csongvai Áron egy legendás francia klubnál lett pár hét alatt kedvenc, követeljük Rossitól a meghívót!

„Nem marketingfogás, tényleg megölhet minket” - drámai felmondási hullám a mesterséges intelligencia miatt

Sokkoló figyelmeztetést adtak ki a mesterséges intelligencia legfelsőbb köreiből: a vezető kutatók szerint több mint tíz százalékos esélye van annak, hogy az AI egy évtizeden belül elpusztítja a teljes emberiséget

Ártalmatlan tünetnek tűnhet, pedig a leukémia első jele is lehet: ha ezt tapasztalod, irány az orvos

A leukémia olykor egészen váratlan tünettel hívhatja fel magára a figyelmet, amit elsőre sokan nem is kapcsolnának a súlyos vérképzőszervi betegséghez.

Kötcse máris borzolja a kedélyeket: vádat emelhetnek Ruszin-Szendi Romulusz ellen

Garázdaság miatt vádemelési javaslatot tesz a rendőrség a honvédelmi miniszter ellen, aki tavaly még a Tisza párt szakértőjeként meglökött egy újságírót. Ruszin-Szendi Romulusz szerint pedig a "lökés ...

Egyre többen dobják ki a járólapot és a laminált padlót: ez a burkolat mindennél kellemesebb

Mezítláb rálépni a hideg járólapra az egyik legkellemetlenebb érzés, különösen ősszel és télen. Nyáron viszont kifejezetten jól esik, ha a padló kellemesen hűvös marad a lábunk alatt. Nem véletlen, hogy egyre

"Karácsony megtanult angolul?" - Már a nemzetközi sajtó is felkapta a budapesti főpolgármester hollywoodi kapcsolatait

Karácsony Gergelyt a világ egyik leghíresebb színésze hívta fel, de a magyarok szerint nem stimmel valami.

Az újságíróknak évekig szivárogtató államtitkár állítása szerint Orbán az Antenna Hungária vételárának felpumpálására utasította őt

Vályi-Nagy Vilmos a miniszterelnök mellett Mészáros Lőrinccel, Jászai Gellérttel és Lázár Jánossal kapcsolatban is megosztott eddig nem ismert történeteket.

A halálból tért vissza a neves agykutató, majd olyat árult el az odaátról, amitől az orvostudomány szóhoz sem jut

Egyre több neves orvos és kutató állítja, hogy a túlvilág valóban létezik. De vajon mit mond a modern agykutatás a halálközeli élményekről? Kiderült az igazság.

0