Ezt olvasta már?


Internetes csapdára figyelmeztetnek az európai hatóságok

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre.


hirdetés

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártya-társaságok is segítik a hatóságok a fellépését.

 

A versenyhivatal pénteki közleménye szerint az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózata (Consumer Protection Cooperation Network; CPC) már fellépett egyes online kereskedelmi módszerekkel szemben, amelyek - manipulatív eszközökkel - nem kívánt előfizetésekre veszik rá a fogyasztókat. Példaként egy ingyenes próbaverziót, vagy kedvező bevezető ajánlatot ígérve kérik el a bankkártya-adataikat - valójában azonban észrevétlenül előfizetést köttetnek velük, amelyért visszatérő díjat számítanak fel. A levonások ismétlődéséről a cégek nem tájékoztatnak, vagy elrejtik az apró betűs részekben. Hasonló módszerekkel az uniós fogyasztók körülbelül 10 százalékát vették már rá nem kívánt előfizetésekre.

Az európai hatóságok vizsgálata alapján a trükköző cégek kihasználták azt is, hogy a bankkártya-társaságok szabályai nem biztosították megfelelően a rendszeres fizetésekre vonatkozó tranzakciók engedélyezését. A hatóságok ezért felkérték a három nagy szolgáltatót - a Mastercardot, a VISA-t és az American Expresst - hogy működjenek közre a csalárd gyakorlatok elleni fellépésben. Mindhárom bankkártya-cég vállalta a szükséges szabályváltoztatásokat annak érdekében, hogy a fogyasztók egyértelmű tájékoztatást kapjanak az ismétlődő kifizetésekről.

Az American Express többek között előírta a kereskedők számára az ajánlat összes lényeges feltételének (így a kifizetések ismétlődésének) egyértelmű feltüntetését, valamint emlékeztetőt az első előfizetői levonásról. A Mastercard és a VISA még tovább ment, ugyanis azt is részletesen előírták, hogy a kereskedőknek hol kell megjeleníteniük a kifizetések ismétlődésével kapcsolatos információkat: a CPC-hatóságok ajánlásával összhangban ott, ahol a fogyasztók megadják bankkártya-adataikat - tájékoztatott a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal is foglalkozott már a problémával: korábban 1,6 milliárdos bírságot szabott ki egy luxemburgi cégre, amiért az általa üzemeltetett online társkeresők rejtett és megtévesztő információkat nyújtottak az előfizetés időtartamáról, automatikus meghosszabbodásáról és áráról, emiatt a fogyasztók nem tudhatták, hogy milyen időtartamú és összegű fizetési kötelezettségük keletkezett. A trükkös előfizetésektől megszabadulni is nehezen lehetett, ugyanis a társkereső oldalak nem ismertették megfelelően az ehhez szükséges információkat (például a lemondás lehetőségét és formáját), ahogyan a fogyasztói panaszokat sem kezelték elfogadhatóan - emlékeztetett a GVH.

 







0

hírek innen, onnan

Nem térhet haza az Iszlám Államhoz 15 évesen csatlakozó nő

A korábbi lelkes dzsihadista tinédzser hiába térne vissza Londonba.

Valami nagyon furcsa dolog történik az uniós pénzek körül

Az éjszaka megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy...

Egy amerikai férfi 1,8 millió dollárt keresett azzal, hogy lehallgatta otthon dolgozó felesége telefonbeszélgetéseit

A nő felvásárlási és fúziós menedzserként dolgozott a BP olajtársaságnál, ezért férjének nem volt nehéz dolga amikor el akarta...

Gyógymódnak hitték, pedig rengetegen haltak meg miatta - A flebotómiát kétezer évig alkalmazta az orvostudomány

Az érvágást, vagyis a flebotómiát még a borbélyok is felvették a szolgáltatásaik közé.

A fideszes vezetés már 2011-ben megállíthatta volna a pedofil igazgatót, ehelyett kitüntetést kapott

Fel sem függesztették a pedofil igazgatót, a rendőrségi vizsgálat alatt ki-be járhatott a gyermekotthonból. Kép: budapest.hu...

Russell Crowe 20 évet fiatalodott rajongói szerint: 5 év után megszabadult szakállától

A Budapesten forgató Russell Crowe megszabadult a szakálljától.

Megrohamozták a magyar rajongók a Netflix sztárját

A szinte kivétel nélkül női rajongókból álló csoport kerítette körbe Michele Morronét.

Hidrogén üzemanyagcellás autóbusz a Humda pályaorientációs napján

A Miskolci Egyetem hallgatói, valamint a Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum, illetve a Szemere...

12 világsztár, aki vendégszerepelt a Jóbarátokban

Volt egy csomó nagy mozisztár, aki akár egy, akár néhány epizód erejéig szerepet vállalt a Jóbarátokban. Közülük mutatunk be...

Elkészült a G-Merci, amelynek rozsdásodás nélkül is képes elrohadni a karosszériája

Van egy erős tippünk: nem fog sorozatgyártásba kerülni.

Sport

Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk”

Mint ismert, az FTC a görögországi 1-0-s vereség után ugyanilyen különbséggel kapott ki a Groupama Arénában az Olympiakosztól. Dejan Sztankovics […] A Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk” bejegyzés

Újabb botrány a Forma-1-ben, megsérült Hamilton autója

Nem kezdődik jól az év a brit versenyző számára.

Nyáron visszavonul a 75-szörös válogatott kapus

Joe Hart, a korábbi angol válogatott kapus 2024 nyarán nem csak a Celtictől távozik, hanem a pályafutását is befejezi.

FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással reagált a kiesésre

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros a visszavágón is kikapott 1-0-ra az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától. Hatástalan […] A FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással

Szoboszlai döntheti el, hol dolgozik legközelebb Jürgen Klopp

Miért távozott hirtelen a Liverpoolból és miért nem lesz a Bayern München edzője?

Hallották a tűzijátékot az Olympiakosz játékosai; a görög szurkolók teljesen kiakadtak

Ahogy arról beszámoltunk, hajnali háromkor tűzijátékkal ébresztették az Olympiakoszt a Ferencváros ultrái. Megkérdeztük a Gazzetta újságíróját, Notisz Halariszt - aki beszélt a görög játékosokkal -, hogy ész

Vereséggel kezdtek a magyar lányok Portugáliában

Vereséggel kezdett a női U19-es válogatott Portugáliában: Szarvas Alexandra együttese 3-0-ra elveszítette szerdai nyitómérkőzését a lengyel válogatott ellen az Algarve-tornán […] A Vereséggel kezdtek a magyar lán

Jön az újabb El Clásico a történelem legjobb játékosa nélkül

Vigyázó szemetek San Franciscóra vessétek!

Káromkodva üzentek az UEFA-nak a dühös szurkolók a Konferencia-liga-meccsen - fotó

Felhábrította őket az európai szövetség döntése.

122. perces góllal jutott tovább a Fradi korábbi BL-ellenfele

A Ferencváros korábbi BL-selejtezős ellenfele drámai párharc után jutott tovább.

Ezt mondta Varga Barnabás a Fradi drámai kupameccse után

Arról is beszélt, mi a csapat legfontosabb célja a szezonban.

0

Bulvár

Holnaptól egyedül pislogunk halként a szatyorban, 8000 milliárd forintunk mehet a levesbe?

Az EU készen áll a jogállamisági aggályok miatt visszatartott lengyel pénzek folyósítására. Brüsszel már a jövő héten meghozhatja a döntést. A magyar kormánnyal szemben maradnak az aggályok.

Nyilvánosságra került egy videó, melyen egy 13 éves fiú közli a rendőrökkel, halálra késelte édesanyját

A fiú zavarba ejtő nyugalommal közölte a rendőrökkel, hogy halálra késelte saját édesanyját.

Török Gábor: Alábecsültem Orbán Viktort

Az elemző az ellenzéki pártok helyében megfontolná, hogy támogassák Sulyok Tamást.

Orbán Viktor: Teljeskörű átvilágítást és ellenőrzést rendeltem el

Rendet fognak tenni, ígérte a miniszterelnök.

Elpasszolt éjszaka 50 milliárdot az uniós pénzből Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök az éjszaka megjelent Magyar Közlönyben arra utasította Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy azonnal utaljon Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, de hogy mire, az rejtély.

Magyar Péter: Deutsch Tamás jelölése a vég kezdete

Ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak rossz hír, írja Varga Judit volt férje.

Mikes Anna mindent elsöprő bejelentést tett

Kétségtelen, hogy Mikes Anna karrierje és magánélete is felfelé ível. A táncosnő most újabb mérföldkőhöz érkezett, az örömhírt pedig a követőivel is megosztotta. Spoiler: az újdonságnak nem csak Anna, hanem a

32 évvel idősebb, korábban rendőrként dolgozó férfi lakásán találták meg a 17 éves tinilányt

A rendőrség a miskolci férfit kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A lányt még évekkel ezelőtt, 13 esztendős korában hálózta be az interneten a nála több mint három évti

Szereted a kovászos kenyeret? De vajon tudod, hogy mit tesz a testeddel??

Sokak kedvence a kovászos kenyér, de vajon biztosan jó hatással van ránk?

Berobbant a vakcinabotrány, közben Müller Cecíliának rendkívüli figyelmeztetést kellett kiadnia

Müller Cecília bejelentésére mindenki alaposan felhúzta a szemöldökét. Időközben egy vakcinabotrány is kibontakozott, ami sok pénzbe fog kerülni.

5 időtlen csempe és burkolat a fürdőbe, ami sosem megy ki a divatból

Minden évben van néhány szín-, és burkolattrend, amibe könnyű beleszeretni, később viszont ugyanilyen egyszerűen meg is lehet unni őket. A fürdőszoba felújításának során érdemes olyan burkolatot választani, ami

blogmorzsák

A halogatás tudománya

"Sose halaszd holnapra, amit holnapután is megtehetsz"– vallotta Mark Twain. Igaza volt?

Mi a teendő, ha folyik az üzemanyag?

Fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk.

0