Ezt olvasta már?


Jelentős keresletre számíthat az idén a magyar dinnye

A magyar dinnye belföldi értékesítése aligha növelhető tovább, de a kivitel jól alakulhat az idén - közölte az MTI-vel kedden a Syngenta.


hirdetés

 

A nemzetközi vetőmag- és növényvédő-forgalmazó cég magyarországi szakértője az erős külföldi kereslet miatt arra számít, hogy el fog kelni a 125-130 ezer tonnára becsülhető görögdinnye- és a 10-12 ezer tonnás sárgadinnye-termés. A belföldi termőterület egy év alatt csaknem 10 százalékkal nőtt, így az idén 2870 hektárról takarítanak be görögdinnyét. Sárgadinnye 315 hektáron nő, és bár bizonytalanabb a termesztése, a forgalma még jelentősen nőhet - tette hozzá a közlemény szerint Lacházi Pál.

A mediterrán országok a termőterület nagyságát terkintve jelentős előnyben vannak, Spanyolország például mint a legnagyobb európai dinnyetermelő, évente 1,2-1,3 millió tonna dinnyét termel és csaknem 800 ezer tonnát exportál. A szárazság ugyanakkor egyre nagyobb gondot okoz náluk, míg a másik nagy vetélytársnál, Olaszországban idén a túl sok csapadék nehezíti a termelést. A magyar gazdáknak a közlemény szerint a környező országokra szintén figyelnie kell, Romániában, Bulgáriában és Szerbiában ugyanis sokat fejlődött a termelés, ezért a nemzetközi piacon is egyre jelentősebb részesedést érhetnek el.

Belföldön sokat segíthetne, ha a betakarítási szezont ki lehetne tolni szeptemberre, és csökkennének a termelés kockázatai. Stabil keresletre csak a megbízhatóan és folyamatosan magas minőségű, kifogástalan dinnye számíthat, és Magyarország rendelkezik is az ehhez szükséges termelési színvonallal - közölte a Syngenta.

 

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Szerződést hosszabbított a magyar válogatott játékos Németországban

A Bajnokok Ligájában is érdekelt klub jelentette be a nagy hírt.

Vége a várakozásnak, megérkezett a Cybertruck

Megtartotta rég várt platós űrszekerének világpremierjét, és élesítette annak online konfigurátorát a Tesla. Mondjuk a tényeket.

Demeter Szilárd egyedüli pályázóként nyert, újabb öt évre nevezték ki a Petőfi Irodalmi Múzeum élére

A jelenlegi főigazgató mandátumának a meghosszabbítását egyhangúlag támogatta a szakmai bizottság. (Kultúra)

Futóverseny lesz Budapesten, így változik a forgalom vasárnap

A BKK számos járatának menetrendje változik.

Hatalmas gyomros Donáth Annának: kilép a pártból a bajai polgármester

Nyirati Klára bajai polgármester kilép a Momentumból és függetlenként folytatja. A politikus a közelmúltban sarkos véleményt fogalmazott...

Ingyenes, tematikus adventi sétákon fedezhetjük fel az ország legszebb városait

Kürtőskalács-kóstolás és lámpáskészítés is szerepel a kínálatban.

Simon Gergely: jó, hogy van újrahasznosítás, de nem oldja meg a valós problémát

A nagy cégek inkább eldobható szemétbe csomagolják termékeiket, ráírják, hogy újrahasznosítható és rábízzák a társadalmakra, hogy...

Mosolyt a kórházakba. Jövő héten startol a adománygyűjtő akció

A 21 Nő az egészségügyért alapítvány Mikulás-napi adománygyűjtő akciója, a Mosolyt a kórházakba immár 7. éve az egyik legsikeresebb...

Új szakaszba ért az orosz-ukrán háború, az ukránoknak már a figyelemért is meg kell harcolniuk

Zelenszkij alapvetően elégedett a megakadt ellentámadással, de sok kért fegyvert nem kaptak meg, így nagyobb veszteségeik voltak, mint amire...

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek

Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás

Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.

Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához

Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.

0

Bulvár

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

Elhunyt Járai Máté édesapja – A Sátántangó színészét két gyermeke gyászolja

Járai Máté hajnalban tudatta a szomorú hírt követőivel: édesapja, Járai Alfréd elhunyt.

20 centi hó is hullhat szombaton, mutatjuk melyik országrész fog kifehéredni

Ezúttal az országnak egy újabb része készülhet a havazásra.

Hivatalos: Orbán Viktor azonnali hatállyal felmentette az OKFŐ vezetőjét

A belügyi tárca a kormányfő döntéséig nem akart híreszteléseket kommentálni. 

Morgás, nyögés, sikoltás: ezért hangoskodunk szex közben

A hiteles nyögések és sikolyok kedvezően hatnak a szexuális izgalomra, de vajon az összes ilyen jellegű hang valódi?

Na ehhez mit szólnak Brüsszelben? Szokatlan bejelentést tett Orbán Viktor minisztere

Nem emelkednek jövőre a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak.

Kiugró béremelés: több mint félmillió forintos fizetést kapnak az óvodapedagógusok Csepelen

Csepelen a Fidesz–KDNP többségű testület több mint 40 százalékos fizetésemelésről döntött az óvodapedagógusok javára - tudta meg a Metropol. Így januártól bruttó 640 ezer és 922 ezer forint között kereshetn

Orbitális baki történt a Skandináv lottósorsoláson, az 5. számnál jött a baj

Hatalmas baki történt a Skandináv lottó legutóbbi sorsolásán.

Sokan undorodnak tőle, pedig a rák ellen véd, és a májra is jó hatással van - A leveles zöldségek egészségügyi...

Télire a szakértők kifejezetten egyféle színű zöldséget ajánlanak, mely megóvhat a rákos megbetegedésektől, és még fel is frissít.

blogmorzsák

Nagy nuggets teszt

A vakteszt alapján érdemes csak mellfiléből készült nuggetset vásárolni.

Építőipar és lakáspiac 2023

Közeledő támogatások, komposztálás és hőszigetelés: ezekről írtunk idén ősszel.

0