Ezt olvasta már?


K&H: havi 66 ezer forintot fizettek kártyával a magyar fiatalok

a huszonévesek közel ötöde 10 ezer forintot költ

Alkalmanként átlagosan 4 ezer forintot költenek a fiatalok bankkártyájukkal az üzletekben és különböző szolgáltatóknál, például élelmiszerboltokban vagy éppen kávézókban – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.


hirdetés

A 19-29 évesek majdnem fele - 49 százaléka – havi szinten 21-100 ezer forintot költ a kártyájával, 20 százalékuk 10 ezer forint alatti, 6 százalékuk viszont 200 ezer forintot meghaladó költéssel zár egy-egy hónapot.

 

Szeretnek bankkártyával vásárolni a fiatalok. Átlagosan havonta 66 ezer forintot költenek így az üzletekben, a különböző boltokban és szolgáltatók egységeiben a K&H reprezentatív felmérése szerint.

 

a többség a 21-50 ezres sávba tartozik

 

A részletes adatokból az látszik, hogy a 19-29 évesek egy-egy hónapban átlagosan 16 alkalommal vásárolnak a kártyájukkal. A megkérdezettek ötöde 10 ezer forint alatt, 15 százalékuk 11-20 ezer forint között költ.

A legtöbben – a válaszadók 29 százaléka – 21-50 ezer forintos havi kártyás költésről számoltak be. Megint 20 százalékos az 51-100 ezer forintos „ligába” tartozók aránya, 6 százalékuk pedig 200 ezer forint feletti összeget mondott.

 

átlagosan 4 ezer

 

A felmérés adatai szerint alkalmanként átlagosan 4 ezer forintért vásároltak a fiatalok a bankkártyájukkal. Ez fele annyi, mint az idei második negyedévben mért, teljes magyarországi piacot lefedő adat: átlagosan az egy bankkártyás belföldi vásárlás során 8048 forintot költünk. „A különbség érthető: a fiatalok többségének, - köztük a diákoknak - alacsonyabbak a bevételei” - mondta Árva András, a lakossági szegmens marketing vezetője.

 

A felmérés szerint 25 százalékuk egy-egy vásárlás során 5 ezer forintnál kevesebbet költ bankkártyával, 21 százalékuknál ugyanez az összeg 5-10 ezer forint. A válaszadók majdnem ötöde azt mondta, nem tud jellemző összeget mondani, nagyon változó, mikor mennyi költ a kártyájával.

 

Árva András hozzáfűzte: “A bankkártyás megoldás eleve kényelmes, de a digitalizált bankkártyák, az okostelefonos és okoseszközös fizetési megoldások térnyerése további lendületet adhat a kártyás költéseknek nemcsak a fiataloknál, hanem a többi korosztályban is.”

 

A bővülésre az elmúlt időszak tendenciái alapján jó esély van: a K&H adatai szerint 2020 első 9 hónapjában a készpénzmentes fizetések száma - a járvány miatti különleges bővülésének köszönhetően - közel 3,4 millió tranzakció volt, az idén pedig ugyanebben az időszakban már 8,7 millió. Vagyis egy év alatt 158 százalékkal nőtt az okoseszközös vásárlások száma.







0

hírek innen, onnan

A mesterséges intelligencia szerint így néz ki egy tökéletes nappali

Nincs olyan, hogy tökéletes nappali, mindenkinek más tetszik! Most megmutatjuk, hogy a mesterséges intelligenciának milyen az ízlése!

Azért még mindig érdemes állampapírt venni – Nézzen körül!

Furcsa időket járunk, egyre jobbak a makrogazdasági kilátások, de ezzel párban jár, hogy a magyar lakossági befektetők, egyre kisebb...

Rettegett szúnyogfaj telepedett meg a magyar határ túloldalán

A Szlovák Tudományos Akadémia kutatói az országban azonosították az ázsiai tigrisszúnyogot, amely veszélyes trópusi betegségeket...

Hogyan kezelhetőek és előzhetőek meg a merevedési zavarok?

Nem könnyű beszélni az orvossal a merevedési zavarról, de fontos lehet. Mégpedig azért, mert az erektilis diszfunkció (továbbiakban: ED) a...

Még a leszokás után is évekig érezhető a dohányzás hatása

Egy friss kutatás mutatott rá arra, milyen hosszú távú hatásai vannak a cigarettának az immunrendszerre.

Elon Musk egymillió embert telepítene a Marsra, hogy túléljék a földi armageddont

A világ leggazdagabb embere már öt év múlva a vörös bolygóra juttatná az első utazókat.

Lékai-Kiss Ramóna a házasságáról: „Vannak olyan pillanatok, amikor nem annyira jó”

Néha azt érzik, legszívesebben kiraknák a másikat az utcára.

Kajdi Csaba: „Olyan, mintha lenne egy gyerekem”

Nem mindennapi élete van Griseldának Cylánál.

A WhatsApp hatalmas újításra készül

Egy eddig alig használt funkcióba lehelnének életet.

Ma is drágul a benzin, csak akkor kerülheted el, ha így tankolsz

Egyre nehezebb olcsó benzinhez jutni, és az olcsó sem azt jelenti már, mint egykor: most ilyen messzire kell menned, hogy elkerüld a...

A jövő otthona – Így képzelhették el a 2020-as éveket ötven évvel ezelőtt

Gondolkoztál már azon, hogyan képzelték el a jövő házait néhány évtizedekkel ezelőtt? Vajon sejtették, hogy a technológia változása...

Összemostad a ruháidat? Így mentheted meg az elszíneződött fehéreket

Mindenkivel megtörtént már legalább egyszer, hogy a kedvenc fehér ruhadarabjai rózsaszínre vagy egyéb nem kívánt árnyalatúra...

Sport

Szétvertek egy vonatot a fővárosból hazafelé tartó szurkolók

Nehezen viselték a csapatuk vereségét és ennek egy vasúti kocsi látta a kárát - a kár tetemes.

Dárdai Pál eljátszotta az utolsó esélyét

A Hertha BSC magyar edzője a szíve miatt kénytelen volt az alkoholhoz nyúlni.

FTC: nem biztos, hogy jó jel, amit az Olympiakosz edzője mondott

A Konferencia Liga következő játéknapján az FTC csütörtök este lép pályára a görög Olympiakosz ellen, a 16 közé jutásért folytatott […] A FTC: nem biztos, hogy jó jel, amit az Olympiakosz edzője mondott bejegy

FTC-Olympiakosz: Kubatov Gábor fontos bejelentést tett

A Ferencvárosnak egygólos hátrányt kellene eltüntetnie az Olympiakosz ellen csütörtök este a Groupama Arénában. Köztudott, hogy amelyik csapat sikerrel veszi […] A FTC-Olympiakosz: Kubatov Gábor fontos bejelentést t

Elképesztő, mit mondott Marco Rossi Szoboszlai Dominikról

A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, mit tanult haldokló mesterétől.

Meghalt a világbajnok futballista

Az 1990-es világbajnoki döntőben ő szerezte a németek győztes gólját.

Egész Európa gyászolja az éjjel meghalt világbajnok futballistát

Andreas Brehme halála sokkolta a futball világát. Az egykori védőről nemcsak Németországban, hanem egész Európában megemlékeznek.

Országot vált a világ- és Európa-bajnok magyar kajakos

A 27 éves sportolót korábban doppingolás miatt tiltották el.

Ancelotti váratlan kérdést tett fel Modricnak

Megtisztelőnek találta a futballista, de egyelőre nem bólintott rá.

FTC-Olympiakosz: sztárbíró fújja a sípot

A Ferencváros csütörtök este az Olympiakoszt fogadja a Groupama Arénában. Az első meccsen a görögök hazai környezetben nyertek 1-0-ra, a […] A FTC-Olympiakosz: sztárbíró fújja a sípot bejegyzés először nb1.hu-

Imádkozni ment, parkoló autókba ütközött a válogatott támadó

M'Baye Niang a góljai után ismét a vezetésével került be a hírekbe.

Hihetetlen, mennyi pénzt fizet a Real Madrid Kylian Mbappéért

Annak ellenére, hogy elvileg ingyen érkezik.

0

Bulvár

Ajkukra fagyhat a mosoly, rászállnak az influenszerekre

Az Európai Bizottság közleménye szerint van egy réteg, ahol ötből négyen nem tartják be a szabályokat.

Provokatív rendszámot vett a BMW-jére, a rendőrség engedte

Az autóra egy kassai járókelő figyelt fel. Szlovákul ez semmit nem jelentene, de ha a ciril ábécé betűit vesszük alapul, akkor Moszkvát és egy Z betűt olvashatunk, utóbbi nem titkoltan a két évvel ezelőtt kezdőd

Milyen telefonod van? Ezekben van egy titkos mikrofon, ami mindent hall

Az emberek egy jelentős része most azt állítja, fogalma sem volt róla. Futótűzként terjed a hír a telefonmárka tuladjonosai közt.

Azahriah bomba testű ecuadori barátnője felpolcolta a cicijeit, lélegzetelállító a rálátás a csodás testére

Ecuadorba utazott Azahriah állítólagos barátnője, párductestű szépség rabolta el a forradalmár szómágus szívét.

Donáth Anna máris reagált az 520 millió forintos bírságra, amit az ellenzék kapott

A Momentum és a Renew Europe EP-képviselője ezúttal az 520 millió forintos bírság kapcsán szólalt meg a közösségi oldalán.

Ennyi ideig tart a tökéletes szex – A szakértő válaszol

Vannak olyan kérdések, amelyeken időnként mindannyian gondolkozunk– függetlenül attól, mennyire vagyunk elégedettek a szexuális életünkkel.

Modern nappali függöny – Frissítsd fel a teret az ablakelővel

Itt az ideje, hogy felfrissítsd otthonodat egy modern nappali függöny segítségével. A nappali a lakás szíve, egy stílusos függönnyel pedig még meghittebbé és vonzóvá teheted.

Kikészítheti a szívet az egyik népszerű vitamin

Sokan öregedésgátló tulajdonságai miatt szedik, ami a kutatók szerint hatalmas hiba.

Csak elérte Orbán Viktor, amit akart, pénteken ünnepelhet

Végül ő bírta tovább az idegek harcát?

Jön a 100 százalékos pályázat, amire sokan régóta várnak

Hamarosan bejelenthetik a népszerű képzési pályázat folytatását a Ginop Pluszban, amelynél akár 100 százalékos támogatási intenzitás is elérhető – tudta meg az Economx. Összeszedtük, milyen várható módosít

blogmorzsák

Az Atlanti oázis szőlőültetvényei

Lanzarote szigetén található a La Geria borvidék, amely a sziget egyik legjelentősebb látnivalója.

Ezen a héten ez a 20+2 legmenőbb EU raktáras kínai kütyü

A rendkívül olcsó Xiaomi porszívótól a gyerekbringáig.

0