Kibervédelmi intézet: csalók a Microsoft nevében telefonálnak
A Microsoft nevével visszaélő csalókra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
A szervezet a Facebook-oldalán szerdán azt írta: az elmúlt napokban egyre több bejelentés érkezett hozzájuk a Microsoft nevével visszaélő, angol nyelvű telefonhívásokkal kapcsolatban.
Hozzátették: a csalók a Microsoft munkatársainak adják ki magukat és jelzik, hogy az áldozat számítógépét valamilyen veszély fenyegeti, például hogy az vírusos lett, és segítenének a problémát elhárítani. Angolul beszélnek, azonban a hívószámot meghamisítják - ezt a csalási technikát hívószám-spoofingnak is nevezik -, ami magyar telefonszámként jelenik meg a hívott félnél.
A kibervédelmi intézet a honlapján közzétett figyelmeztetésben azt írta, a hozzájuk jelentett esetekben a csalóknak jellemzően nem sikerült rászedniük a hívott feleket, akik többnyire egyszerűen csak bontották a vonalat, azonban így is volt olyan, aki csak akkor kapcsolt, amikor a csalók már a bankkártyaadatait kérték tőle.
Az intézet felhívta a figyelmet: hasonlóan az úgynevezett "anydeskes" csalásokhoz, ebben az esetben is arra próbálják rávenni az áldozatot, hogy telepítse a RemoteApp nevű programot az eszközére, ami egy azon szoftverek közül, amivel egy csaló átveheti az irányítást az áldozat számítógépe felett. A csalók a program telepítése után arra terelik az áldozatot, hogy adja meg bankkártyaadatait vagy lépjen be a netbankjába, amihez így a csaló is hozzáférhet.
A kibervédelmi intézet kiemelte: a Microsoft nem kezdeményez kéretlen telefonhívásokat, hogy személyes vagy pénzügyi adatokat kérjen, illetve hogy technikai segítséget adjon a számítógép javításához, és soha nem fogja kérni, hogy kriptovaluták - például Bitcoin - vagy ajándékkártyák formájában fizessenek az emberek a támogatásért.
Azt javasolják, hogy amennyiben kicsit is gyanús egy bejövő hívás, bontsuk a vonalat és hívjuk fel a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatát, de ne azon a számon, amelyről kerestek bennünket. Azt se fogadjuk el, ha az ügyintéző felajánlja, hogy "átkapcsol" minket egy másik kollégához, ez csupán trükk, és a maguk is call centerként működő kiberbűnözői hálózat egy másik tagjával fogjuk folytatni a beszélgetést.
A kibervédelmi intézet azt javasolja, senki ne telepítsen mások kérésére programot számítógépére, telefonjára.
MTI
hírek innen, onnan
Sarka Katát alig ismertük fel a címlapon: jó ideje nem szerepel a nyilvánosság előtt
Sarka Kata visszavonult a reflektorfénytől: már a pózolást is kerüli.
Azt hittük, olcsóbb lesz, erre drágult a tavalyi iPhone 17
Az új iPhone-ok megjelenésekor az ember azt várná, hogy a tavalyi modellt már jutányosabb áron lehet megkapni, de a valóságban ez most nem...
A brit kormány útmutatóban magyarázza el a menedékkérőknek, hogy a nemi erőszak csúnya dolog
A brit belügyminisztérium kilencoldalas tájékoztatót adott ki a menedékkérők számára, amelyben többek között azt is elmagyarázzák,...
Itt a fordulat a fővárosi lakáspiacon: olyasmi történt, amire nagyon rég nem volt példa
A budapesti lakáspiac az elmúlt időszakban egyértelmű lassulást mutat, amit a túlzottan magas árak és a megváltozott támogatási...
Így duplázhatod meg a nyugdíjadat: kiszámolták, mi kell hozzá
A férfiaknak közel 50, a nőknek mintegy 60 millió forint megtakarításra lenne szükségük ahhoz, hogy megduplázzák a nyugdíjukat.
Nem kapkodják el az Orbán-kormány által kiosztott diplomata-útlevelek visszaadását: Habony még adós vele, Balog Zoltán már leadta
A külügyminiszter a különleges utazási okmányok közel háromnegyedét visszavonta. De az érintettek nem sietnek a leadással.
A Liverpoolé a világ legdrágább kerete – Szoboszlaiék megelőzték a City-t, a Realt és a PSG-t is
A Liverpool rendelkezik a világ legdrágábban összeállított játékoskeretével – derül ki svájci székhelyű Sporttanulmányok...
Mi lesz így a dízel autókkal? A dízel üzemanyag határidős ára 200 dollár lett.
Szerdán jelentős esésbe fordultak az európai piacok. A Stoxx 600 1,4%-kal, a DAX 1,7%-kal, a CAC 40 1,9%-kal, az FTSE 100 1,3%-kal esett. A...
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre
Erősödött kissé csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi...
Az éjszaka megint a HÉV-vel volt a gond
Füstölt egy HÉV-szerelvény a szentendrei vonalon, a harmadik kerületi Tímár utcai megállóban - közölte a katasztrófavédelem szerda...
Lipicai ló-gate: Orbán is ráugrott az álhírre, amit az agrártárca szerint pontatlanul fogalmazott levél okozhatott
Bóna Szabolcs minisztériuma szerint egy pontatlanul megfogalmazott júliusi levél miatt történhetett félreértés, de a hibát gyorsan...
Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja
Szerda este tűnt el a jobboldali hírportál oldala, a látogatókat 404-es hibaüzenet fogadja. Alig egy héttel azután, hogy Magyar Péter...
Sport
"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere
A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.
Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók
A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.
A Liverpool világbajnoka nagyon szomorú, hogy Szoboszlaival ellentétben ő nem kapott új szerződést
Arról is beszélt, hogy volt esély arra, hogy távozik.
Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete
Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.
Arda Güler klubváltása a címlapon, 100 millió euróért vihetik a Premier League-be
Forró napok következnek.
BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján
Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.
Felrobbant a spanyol sajtó, kiszivárgott, melyik lesz Lionel Messi új csapata
Bevásárol az argentin zseni.
90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool
A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.
Liverpool-Atletico Madrid: Kerkez és Szoboszlai helye megkérdőjelezhetetlen, Barcola először a kezdőben
Voltak változások a összeállításokban.
Szoboszlai mégsem lesz csapatkapitány jövőre? Elképesztő fejlemények Liverpoolból
Idén nyáron az új vezetőedző, Andoni Iraola hivatalosan is Virgil van Dijk egyik helyettesévé léptette elő Szoboszlai Dominiket.
Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban
Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.
Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget
Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.
Bulvár
Két légiutaskísérő is meghalt, miután egy apró állat elbújt a repülő fedélzetén
Két repülőtéri alkalmazott veszítette életét Frankfurtban, miután egy landoló repülőgépből kiszabadult fertőzött szúnyog megcsípte őket. A ritka tragédia szomorú módon mutatja azt, hogy milyen veszélyes lehet
Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében
Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban
„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip
Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor
Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat
39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után
Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először
Bejelentették, hogy szeptember 26-án 23:59 után Magyarországon teljesen leáll az OTP Persely funkciója
Egy egész napon át használhatatlan lesz a Persely szolgáltatás.
Válik a magyar szépségkirálynő és olimpiai bajnok férje: közel 20 év és 2 gyerek után szakítottak
Dammak Jázmin és Hosnyánszky Norbert két gyermek és közel 20 közösen eltöltött év után döntöttek úgy, hogy külön folytatják.
Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten
Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.
Drámai időjárás vár ránk a következő fél évben: a legrosszabbra készülhetünk
A Meteorológiai Világszervezet figyelmeztetést adott ki, az előrejelzések alapján úgy vélik, az El Niño minden korábbinál erősebb lehet, ráadásul akár 2027 elejéig is elhúzódhat.
Felmentették állami állásából a felszámolóbiztost, aki Tiborcznak adta el a kétmilliárdos kölcsönön vett részvényeit
Mike Ferenc volt a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. fb-elnöke.
Megérkezett a hidegfront, durvább lesz a lehűlés, mint vártuk - 11 vármegyére viharriasztás
Az első zivatarok már kora délután lecsaptak, lassan halad keleti irányba a front.
Döbbenet, mi derült ki Orbán Viktor fiáról: ezt tervezte Csádban
Orbán Gáspár, a volt miniszterelnök fia nemcsak a csádi magyar misszió katonai feladataiban vett részt, hanem egy magyar agrárprojekt, egy 126 teve befogadására alkalmas telep létrehozásában is jelentős szerepet kapo
blogmorzsák
A sziget, ahol egy nap alatt több évszakot is átélhetsz
Gran Canarián egy nap alatt napsütéses part, ködös hegyek és zöld völgyek is várhatnak rád.
Neked megvan a napi 7-9 óra alvás?
Ha nincs, az ezeket okozhatja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


