Ezt olvasta már?


Kiemelt rendőri jelenlét szeptemberben az iskolák környékén

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános és középiskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben.


hirdetés

 

A tanévkezdés időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve. Szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. A tanévkezdéssel egyidejűleg a forgalomban részt vevő gépjárművek száma is ugrásszerűen megnő. Jellemzően a reggeli iskolakezdés idején és a délutáni időszakban az utak zsúfolttá válnak, így az autósokat érintő közlekedésbiztonsági kockázat is fokozódik.

 

A frekventált helyen található nevelési-oktatási intézmények közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintve, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános és középiskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában, reggel 7 és 8 óra között, valamint délután 13 és 14 óra között.

 

A közlekedési balesetek elkerülését segítik az alábbi tanácsaink:

 

Azon az úton kísérjük rendszeresen iskolába a gyermekünket, amelyen később egyedül jár majd!

 

Ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb utat válasszuk! A közlekedési szabályok betartásával mutassunk példát gyermekünknek!

Úgy indítsuk útra a gyermekünket, hogy sietség nélkül az iskolához érhessen! A rohanás figyelemzavart okozhat, mely balesetveszélyes és a közlekedésben nincs helye.

A frekventáltabb helyeken torlódások alakulhatnak ki, hosszabb menetidővel számoljunk!

A kijelölt parkolóhelyen megállva szállítsuk ki a gyereket, lehetőleg a jobb oldalon!

Többször gyakoroljuk gyermekünkkel az átkelést a bonyolultabb kereszteződésekben, a közlekedési szabályok gyakorlat közben rögzülnek!

A gyermekre ne az út másik oldalán várjunk, elkerülendő azt, hogy meglátva minket figyelmetlenül rohanjon át az úttesten!

Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell vennie, feltűnő vagy fényvisszaverő ruhadarabot viseljen a gyermek, amelyet a közlekedés többi résztvevője kellő távolságból észlelhet!

Gyermekünkkel való közlekedéseink alkalmával életkori sajátosságainak megfelelően magyarázzuk el neki a legfontosabb közlekedési szabályokat és a jelzőtáblák jelentéseit!

Ha utasként szállítjuk gyermekünket, a passzív biztonsági eszközök használatát követeljük meg, életkori sajátosságoknak megfelelően használjuk a gyermekbiztonsági rendszereket!

 

 







0

hírek innen, onnan

Átadták az MNB Kiválósági ösztöndíjait

Az ösztöndíjban a jegybank tevékenységéhez kapcsolódó gazdaságtudományi képzésben részt vevő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó...

58 évesen is szűz vagyok, mert egy férfi életét választottam a női lét viszontagságai helyett

Egy 58 éves nő úgy döntött, hogy egész életében szűz marad, annak ellenére hogy 15 házassági ajánlatot is kapott.

Harakiri jön Japánban? Annyira lejtőn a gazdaság

A közel egy hónapja ismertetett első hivatalos becslésnél is nagyobb mértékben csökkent a japán gazdaság teljesítménye a harmadik...

Csődbiztosok felügyelhetik a veszteséges önkormányzatokat

A veszteséges önkormányzatokhoz csődbiztosokat rendelhetne ki a kormányhivatal – ezt tartalmazza az a törvénymódosító javaslat,...

Váratlan fordulat: Orbán Viktor közelebb akarja hozni Ukrajnát

Franciaországban valami történhetett Orbán Viktorral, ugyanis eddig ellenezte Ukrajna EU csatlakozását, most pedig közelebb akarja hozni. ...

Ki nem találná, hogy ki lett a hónap játékosa a Premier League-ben

A Manchester United agyonszidott sztárfocistáját nyáron még elzavarták volna a csapattól.

Vásárok vására

Történelmet írt az Advent Bazilika: negyedszer is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották! Minden idők legsikeresebb európai...

30-as sebességkorlátozás jön egy világvárosban

Amszterdam legtöbb útján decembertől szigorítják a sebességkorlátozást, a megengedett legnagyobb sebességet 30 km/h-ra csökkentik.

Decemberben van minden az HBO Maxon, mint a falusi búcsúban.

Philadelphia, Fargo, Vademberek hajszája, Pókember-filmek – felsorolni is lehetetlen egy cikk leadjében, mennyi minden látható év végén...

Nagy öleléssel kezdődött Macron és Orbán párizsi találkozója

Szokatlannak tűnhet, hogy a magyar miniszterelnököt egy nyugati vezető ennyire baráti hangulatban fogadja.

0

Sport

Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó

A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

49 évesen meghalt a magyar játékvezető

Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

0

Bulvár

Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho

Népszava: két tagállam nem szavazza meg a Magyarországnak adandó uniós előleget

A magyar program jóváhagyása így is biztosra vehető.

Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez

„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb

Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Jegyek és bérletek: gyökeres reform jön a MÁV-Volán Csoportnál

Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán Csoporttal – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.

blogmorzsák

Csepregi 70 - A Neoton-sztori másképp

Jubileumi nagykoncertet ad januárban Csepregi Éva. Erdős Péter leghíresebb projektje, a Neoton, más szemmel nézve.

Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon

Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.

Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod

Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.

0