Ezt olvasta már?

250 ezer felett jár Magyar Péter követőinek száma

Ezzel messze lehagyja a Megafon csapatát, de némely paraméterekben Orbán közösségi oldalánál is jobban teljesít.


Kínában halálra ítéltek egy ausztrál írót

Halálbüntetésre ítélték Yang Hengjun ausztrál demokráciapárti írót Pekingben, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - közölte az ausztrál külügyminisztérium.


hirdetés

 

Az írót 2019-ben vették őrizetbe Kínában kémkedés vádjával.

Penny Wong ausztrál külügyminiszter kijelentette, hogy a szövetségi kormány értesülése szerint amennyiben Yang két évig nem követ el semmilyen súlyosabb bűncselekményt, a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre változtatják.

"Ez borzalmas hír Dr. Yang, a családja és azok számára, akik támogatták őt" - mondta Wong, és együttérzését fejezte ki Yang családjának.

Yang még hat hónappal ezelőtt arról számolt be az újságíróknak, hogy vesecisztától szenved, és fél, hogy meghal a börtönben.

"Folyamatosan követeltük, hogy Dr. Yang méltányos és igazságos eljárásban és a minimálisan elvárható humánus bánásmódban részesülhessen, összhangban a nemzetközi normákkal és Kína jogi kötelezettségeivel" - jelentette ki Wong, hozzátéve: Yang érdekeit és jólétét szem előtt tartva küzdeni fognak a megfelelő egyészségügyi ellátásáért és a családja számára a konzuli segítségért.

Wong azt nem említette, hogy az ügy milyen hatással lehet az ausztrál-kínai kapcsolatokra, de hangsúlyozta; továbbra is kiállnak Yang jogaiért.

 

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Kecskemét: bejelentést tettek a keretből száműzött játékosról

Korábban beszámoltunk arról, hogy Banó-Szabó Bence kikerült a Kecskemét első csapatának keretéből. Kecskemét: Szabó István elárulta,...

Meggondolja magát? Xavi ismét a jövőjéről nyilatkozott

A spanyol szakember álláspontja változatlan, úgy tervezi, hogy a szezon végén távozik a Barcelonától.

Interkontinentális rakétát tesztelt az orosz hadsereg

Interkontinentális ballisztikus rakéta sikeres tesztindítását hajtotta végre egy mobil földi rakétarendszerből az orosz hadsereg -...

Steiner Kristóf: Akkor én most merek megöregedni, lesz, ami lesz.

„Egy éve ilyenkor olyan mélyponton voltam, hogy nemcsak a szeretteimmel és a családommal való kapcsolatom, de még az önmagammal való...

Oda a munkahelyek? Már a legnagyobb multikra hajt a mesterséges intelligencia úttörője

Az OpenAI ígéretet tett arra, hogy a ChatGPT Enterprise ügyfeleinek adatait nem használják fel a modellek képzéséhez.

Fontos, de alig ismert gyógyvizes összetevő, aminek kedvező hatása van

A hazai gyógyvizekben kellő mennyiségű metakovasav is található. Miért fontos ez, milyen hatással van a szervezetre?

Hétvégére a forintból is kifogyott a szusz

Az euró árfolyama a reggel hét óra után jegyzett 389,83 forintról 392,80 forintra erősödött 18 órakor, napközben 389,55 forint és...

Orbán Viktor számára kényes ügyben fordult a rendőrséghez Polt Péter

A legfőbb ügyész az elmúlt időszakban több megkeresést is feljelentésként értékelt, és küldött el a rendőrségnek.

15 éves lánya asszisztensként dolgozott Angelina Jolie mellett egy színdarabban

Jolie a premieren áradozott gyereke tehetségéről.

Az EU jogszabály-módosítást hagyott jóvá a jogszerű migráció segítésére

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárok számára kiadható munkavállalási és...

Élet-halál között a Becstelen Brigantik német szupersztárja: Til Schweiger elveszítheti a lábát?

Til Schweiger jelenleg is egy kórházban fekszik, mert a lábán egy seb nem akar gyógyulni. Sőt, az állapota egyre aggasztóbb.

Kern Andrásnak ismét meggyűlt a baja a parkolással

Tavaly ősszel már a fél ország értesült róla, hogy a neves színművésznek nem akaródzik sokat sétálni a kedvenc pékségéhez, ezért...

Sport

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

Szoboszlai Dominik lett a bűnbak, de tényleg ő volt a legrosszabb a pályán?

Szokatlanul rossz értékeléseket kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.

A szövetségi kapitány elismerte tévedését Milákkal kapcsolatban: Ilyet még senki nem látott

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Infórádiónak beszélt a hosszú időt kihagyó, az országos bajnokságon mégis remeklő Milák Kristófról.

Fegyveres őrök és harci kutyák védik a börtönből szabadult olimpikont

Szinte rá sem lehet ismerni a korábbi atlétára.

Hatalmas pofont kapott a Liverpool az Európa-ligában, Szoboszlai is óriásit hibázott

A magyar válogatott csapatkapitánya egy félidőt játszott az Atalanta elleni negyeddöntőben.

Jürgen Klopp az Atalanta ellen új középpályás sorral kísérletezik

21:00-kor kezdődik a Liverpool—Atalanta Európa-liga negyeddöntő. A párharc első mérkőzésén a hazaiaknál a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a cserepadon […] A Jürgen Klopp az Atalanta ellen ú

Kiütötték a Liverpoolt a saját pályáján

A Liverpool 14 hónap után kapott ki az Anfielden, és ezzel alighanem ki is csekkolt az Európa-ligából.

Az úszóelnök örökre eltiltaná a világbajnok sportolót

Ellenzi mindazt, amire felkérték őt.

Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool

A Liverpool az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén hazai környezetben fogadta az Atalantát. Jürgen Klopp ezúttal a kispadra nevezte Szoboszlai Dominikot. […] A Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool beje

Szalai Attila távozhat

Az egyik legjelentősebb német sportlap, a Kicker szerint a szezon végén távozhat Szalai Attila a Freiburgtól. A 26 éves magyar […] A Szalai Attila távozhat bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Tiltakozó Liverpool szurkolók

Nemcsak a csapat veresége miatt voltak elégedetlenek a hazai szurkolók csütörtökön az Anfield Roadon

0

Bulvár

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

20 beteg halt meg az intenzíven, mert csökkentették a gyógyszeradagjukat

A vádak szerint négy nap alatt húsz intubált beteg halt meg egy bukaresti kórház intenzív osztályán a gyógyszeradagjuk csökkentése miatt. Az intézmény vezetője szerint ez nehezen hihető.

Alattomos hasnyálmirigyrák: íme, a legfőbb tünetei korai stádiumban

A hasnyálmirigyrák korai stádiumában általában nem jelentkeznek tünetek, ami nagymértékben megnehezíti a betegség felismerését.

Tovább dagad a botrány: Balog Zoltán miatt maradhat el a 15 év után először a református egységnap

Nem tett jót a református egyháznak a februárban kirobbant kegyelmi botrány, amiben Balog Zoltán is érintett.

Három hónapon belül jön az összeomlás, és van, aki nagy tétben játszik rá

Nagy a kockázata annak, hogy az 1987-eshez hasonló tőzsdekrach következzen be három hónapon belül – véli az egyik jelentős vagyont kezelő brit alapkezelő. Sokan jósolnak világvégét, ő azonban nagy tételben hajla

Ha itt helyezed el a routert háromszor gyorsabb lesz az internet a lakásodban

Mi kell ahhoz, hogy minél jobban hasítson az otthoni internetünk, és akadozás nélkül élvezhessük kedvenc sorozatunkat? Máris mutatjuk!

Itt a Mol bejelentése, hatalmas lépés érkezett a vállalattól

Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarország legnagyobb vállalata.

Nagy a baj. Orbán Viktor lecsapott az állami vasútfejlesztésekre

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozatból kiderült, Orbán Viktor miniszterelnök hozzányúlt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékhoz, a Központi Maradványelszámolási Alaphoz, é

Így lett egy 50 éves kockaházból igazi “nagyi ház”

Színes, vidám, otthonos, tele saját kezűleg felújított bútorral, okos megoldásokkal és jól átgondolt terekkel. Rita és férje otthona fél év alatt született újjá a covid idején. Ők mesélik el nekünk most a tö

0