Labdarúgó NB I - A legjobb öt közé vágyik a DVTK
A Diósgyőri VTK a legjobb öt között szeretne zárni a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es szezonjában.
hirdetés
Benczés Miklós sportigazgatója a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, ehhez elsősorban kiegyensúlyozottabb szereplésre lesz szüksége a csapatnak, amelyet eddig három új igazolással erősítettek meg: a védő Hegedűs János mellett két csatár, Gheorghe Grozav és Stefan Drazic érkezett.
A sportvezető kifejtette, a 12 csapatos bajnokságban a klub az eddigi legtöbb pontját szerezte, noha mindenki emlékezetében az maradt meg, hogy a lezárás nem sikerült jól, és emiatt kilencedik lett.
Feczkó Tamás vezetőedző elmondta, további játékosokat kívánnak szerződtetni, azaz a keret még "képlékeny", de legfőképpen a védelem megerősítésére törekednek. A tréner a már biztos igazolásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, a két támadó kifejezetten "gólerős" és fontos az érkezésük, mert így megoszthatják az ellenfél figyelmét.
A felkészülés orvosi vizsgálatokkal és fizikai állapotfelméréssel kezdődött.
hírek innen, onnan
Megszólalt Miller Dávid a Nemzetiben balesetet szenvedő Szász Júliáról:" Kommunikál, csak szegény nincs jól”
Beszélt a színésznővel.
Népszava: Szinte minden országos egészségügyi intézet beolvadhat a Semmelweis Egyetembe
Az ország „leghosszabb” egészségügyi szolgáltatójává válhatna így.
Kést dobott a felesége hátába egy borsodi férfi
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórháza a nőt.
Akkorát villantott Shane Tusup várandós menyasszonya a Mokkában, hogy még Pachmann Péter szeme is fennakadt
Nagy Viktória Zoé megmutatta gyönyörű gyűrűjét.
Vesd be ezt a filléres keveréket, és egész télre elfelejtheted a jeges szélvédőt
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor a reggeli rohanásban még a szélvédőre fagyott jeget is kapargatni kell hosszú perceken...
Halálos járvány terjed Európában, megszólalt az infektológus
Egyre gyakrabban észlelnek egy tüdőgyulladást okozó, zömében a kiskorúak közt terjedő betegséget Kínában. A kormányzat mindent...
Előrejelzés: megszűnik az Országos Meteorológiai Szolgálat
Állami cég veszi át a stafétát, a faladatok is kibővülnek.
Anyaszült meztelenre vetkőzött Palvin Barbi, elképedtek a rajongók
Bevállalós pucér képek készültek Palvin Barbiról.
Jég az úton, a magyar autóversenyző egy dolgot kér az autósoktól
Azonnal cseréljen gumit amint beköszönt a télies időjárás - ez a legfontosabb autós figyelmeztetés a német autóklubtól. Az...
Megszünteti a kormány az Országos Meteorológiai Szolgálatot
A feladatait és a dolgozóit egy állami tulajdonú cég veszi majd át. Az indoklás szerint így stabilabbá, pontosabbá és hatékonyabbá...
Új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között - fotó
Új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon pedig Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti...
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek
Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában
Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai
A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.
Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás
Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.
Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához
Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.
Meghalt a kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros
Világbajnokságot is nyert.
Bulvár
Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk
Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.
Korda György leesett a színpadról, csúnyán végződött a koncert a stadionban, de már ő is csak nevet rajta
Kellemetlen baleset érte Korda Györgyöt.
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk
„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
Megleptem a férjemet a munkahelyén, de engem ért meglepetés: olyan pózban találtam rá, hogy sosem fogok tudni ...
Egy ártatlan látogatástól visszafordíthatatlanul károsodott a házasságunk. Ti képesek lennétek efölött szemet hunyni?
Beküldtek egy felvételt a rendőrségnek, ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben - videó
Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.
Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja
20 centi hó is hullhat szombaton, mutatjuk melyik országrész fog kifehéredni
Ezúttal az országnak egy újabb része készülhet a havazásra.
Elhunyt Járai Máté édesapja – A Sátántangó színészét két gyermeke gyászolja
Járai Máté hajnalban tudatta a szomorú hírt követőivel: édesapja, Járai Alfréd elhunyt.
Morgás, nyögés, sikoltás: ezért hangoskodunk szex közben
A hiteles nyögések és sikolyok kedvezően hatnak a szexuális izgalomra, de vajon az összes ilyen jellegű hang valódi?
blogmorzsák
A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt
A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.
Építőipar és lakáspiac 2023
Közeledő támogatások, komposztálás és hőszigetelés: ezekről írtunk idén ősszel.
Autóba ülne? Mutatjuk, mit ne tegyen semmiképp, ha beáll a fagy!
Fel kell készülni a télre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás