Labdarúgó NB I - Két csapat a bronzéremért, négy a bennmaradásért küzd
Maradt tétje bőven az utolsó fordulónak a labdarúgó OTP Bank Ligában: két csapat a nemzetközi kupaindulást érő harmadik helyért, négy együttes pedig a kiesés elkerüléséért küzd.
hirdetés
Az, hogy címét megvédve a Ferencváros végez az élen és a MOL Fehérvár FC lesz a második, már korábban eldőlt, az Európa-liga-selejtezőt érő harmadik helyre viszont még a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd is odaérhet. Sokáig utóbbi volt kedvező helyzetben, de a bajnokság május végi újrakezdése óta csak egy mérkőzést tudott megnyerni, így a legutóbbi fordulóban a felcsúti rivális megelőzte. A Puskás Akadémia egy ponttal jobban áll, ami azt jelenti, hogy újabb cseréhez a Mezőkövesdnek több pontot kellene begyűjtenie a Ferencváros ellen vendégként, mint a Puskásnak otthon a Budapest Honvéddal szemben.
Az előző, hétközi fordulóban a bennmaradásért harcoló gárdák közül nyert az Újpest, a Paks és a Debrecen, a Kisvárda pedig döntetlent játszott. Mind a négy csapat sorsa a saját kezében van, de a legkedvezőbb az Újpest helyzete. A fővárosi együttes csak úgy eshet ki, ha legalább három góllal kikap a Kaposvártól és közben a Kisvárda döntetlent játszik vagy győz Diósgyőrben, a Debrecen pedig megveri a Paksot. Az újpesti búcsúhoz ezen felül még az is kell, hogy a Paksnak jobb, vagy - több szerzett találat mellett - ugyanannyi legyen a gólkülönbsége.
Komoly tétje lesz a Paks debreceni mérkőzésének, valamint annak, hogy a Diósgyőr - négy vesztett találkozó után - magára talál-e, és saját közönsége előtt eredményes lesz-e a Kisvárdával szemben.
Debrecenben utoljára lép pályára a csapatkapitány Tőzsér Dániel, aki 35 évesen visszavonul.
"Próbálok nem foglalkozni azzal, hogy pályafutásom utolsó bajnokijára készülök, hisz az év legfontosabb rangadója vár ránk. Fontos szerepem van jelenleg az öltözőben és a pályán egyaránt, ráadásul kavarognak bennem az érzelmek, hisz jó pár évnyi futball van mögöttem, ami nyilván nagyon hiányzik majd. Viszont csak akkor lesz szép számomra a búcsú, ha a csapat bebiztosítja helyét az élvonalban" - nyilatkozott klubja honlapján a középpályás, aki 2006-tól tíz éven át külföldön futballozott, a magyar válogatottban pedig 31-szer szerepelt.
A versenykiírás szerint pontazonosság esetén elsőként a több győzelem rangsorol, majd a helyezést a bajnoki meccsek gólkülönbsége, azután a több szerzett gól dönti el, és ha mindez egyforma, akkor veszik figyelembe az egymás elleni eredményeket.
Az M4 Sport adja a ZTE-Fehérvár, a DVSC-Paks és a Ferencváros-Mezőkövesd mérkőzést, a Duna Worldön lesz látható a Diósgyőr-Kisvárda és a Puskás Akadémia-Budapest Honvéd találkozó, illetve valamennyi összecsapást követni lehet az m4sport.hu oldalon.
A 33., utolsó forduló programja:
szombat:
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 15.15
Diósgyőri VTK-Kisvárda Master Good 17.30
Újpest FC-Kaposvári Rákóczi 17.30
Debreceni VSC-Paksi FC 17.30
Ferencváros-Mezőkövesd Zsóry FC 20.00
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 20.00
A tabella:
1. Ferencváros 32 22 7 3 57-24 73 pont - bajnok
2. MOL Fehérvár FC 32 18 8 6 55-28 62 - El-selejtező
3. Puskás Akadémia FC 32 13 12 7 50-40 51
4. Mezőkövesd Zsóry FC 32 14 8 10 42-30 50
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 35-42 44
6. ZTE FC 32 11 9 12 50-43 42
7. Diósgyőri VTK 32 12 5 15 40-50 41
8. Újpest FC 32 11 7 14 40-45 40
9. Paksi FC 32 11 7 14 45-52 40
10. Kisvárda Master Good 32 11 6 15 40-43 39
11. Debreceni VSC 32 11 5 16 47-56 38
12. Kaposvári Rákóczi FC 32 4 2 26 27-75 14 - kiesett
hírek innen, onnan
Ez a magyarok 10 kedvenc karácsonyi filmje – A tiéd rajta van a listán?
Mindenkinek megvan a maga kedvenc karácsonyi filmje, ám most kiderült, hogy országosan melyek a listavezetők.
Botrány a Nyíregyházi Törvényszéken, mentő vitte el az áldozatot – Videó
Gabriella azt hitte, bántalmazója sosem szabadulhat a börtönből.
Idén 100 éves a magyar boksz, különleges módon ünnepelhetik a rajongók
Különleges jubileumát éli idén a magyar ökölvívás, és ezt nem mindennapi módon ünnepelhetjük! Idén 100 éves a magyar boksz, ez a...
Pillanatok alatt leoldja a jeget a befagyott szélvédőről ez a trükk
Sok mindent láttunk már a TikTok-on, de ennél hasznosabb trükköt még aligha. Nincs többé hosszú percekig tartó kaparás és fagyoskodás!
Hemzseg a szabálytalanságoktól a magyar brexit-támogatások kiosztása
Az Állami Számvevőszék szerint félő, hogy az EU nem is hagyja jóvá az egyes támogatások kifizetését, így ezek a hazai költségvetést...
Iskolák és óvodák bezárása fenyeget Németországban
A járványhullám és a pedagógushiány különleges megoldást hozhat.
Különleges felfedezés: ritka bolygórendszerre bukkantak a csillagászok
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közleménye szerint a felfedezés, amelyhez magyar kutatók munkája is...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Korszakváltás zajlik a honvédségben
A honvédelmi miniszter szerint mindent elkövet a kormány, hogy megreformálják a haza védelmét.
Tényleg így kell takarítania? Most te is beleshetsz Csuti otthonába, elképesztő, ami ott van
Micsoda körülmények!
Varga Mihály a Budapest Airportról: A ‘24-es büdzsében rendelkezésre áll a fedezet
”Folynak a tárgyalások. Ha úgy zárulnak le, hogy a reptér megvételére kerül sor, a szükséges fedezet a 2024-es költségvetésben...
Megjelent a Sport 2023 évkönyv
Értékes éve volt a magyar sportnak a 2023-as.
Felesége hátába dobott kést egy csobaji férfi
Ezzel életveszélyes sérülést okozott a nőnek.
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek
Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában
Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai
A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.
Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás
Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.
Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához
Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.
Meghalt a kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros
Világbajnokságot is nyert.
Bulvár
Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk
Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
Korda György leesett a színpadról, csúnyán végződött a koncert a stadionban, de már ő is csak nevet rajta
Kellemetlen baleset érte Korda Györgyöt.
„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk
„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
Kiválasztották az Év Szaloncukra díj nyerteseit - Ez lett idén a legjobb hazai szaloncukor
Mutatjuk az év legfinomabb szaloncukrait!
Beküldtek egy felvételt a rendőrségnek, ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben - videó
Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Megleptem a férjemet a munkahelyén, de engem ért meglepetés: olyan pózban találtam rá, hogy sosem fogok tudni ...
Egy ártatlan látogatástól visszafordíthatatlanul károsodott a házasságunk. Ti képesek lennétek efölött szemet hunyni?
Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.
Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja
20 centi hó is hullhat szombaton, mutatjuk melyik országrész fog kifehéredni
Ezúttal az országnak egy újabb része készülhet a havazásra.
Elhunyt Járai Máté édesapja – A Sátántangó színészét két gyermeke gyászolja
Járai Máté hajnalban tudatta a szomorú hírt követőivel: édesapja, Járai Alfréd elhunyt.
blogmorzsák
A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt
A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.
Építőipar és lakáspiac 2023
Közeledő támogatások, komposztálás és hőszigetelés: ezekről írtunk idén ősszel.
Autóba ülne? Mutatjuk, mit ne tegyen semmiképp, ha beáll a fagy!
Fel kell készülni a télre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás