Miért válik hiánycikké egy gyógyszer, és mit tehet ilyenkor a háziorvos, a gyógyszerész?
A gyógyszerekre laikusként hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint mindig elérhető és hozzáférhető készítményekre, időről időre azonban egy-egy, akár sok beteg által alkalmazott vényköteles gyógyszer időszakos hiánya rámutat ennek ellenkezőjére.
Egy adott gyógyszer elérhetetlensége esetén a háziorvosnak és a patikusnak is van mozgástere alternatívákat keresni, de a pácienseknek is fontos figyelniük arra, hogy időben jelezzék, ha kifogynának a receptre írt és rendszeresen szedett gyógyszerükből.
Idén áprilisban sajtóhírek szerint átmenetileg hiánycikké vált egy sokak által szedett, vényköteles, klonazepám hatóanyagú gyógyszer, melyet többek között epilepszia, pánikbetegség és egyéb szorongásos kórképekben alkalmaznak, és ezzel párhuzamosan pedig helyettesítő terméke is korlátozottan volt elérhető. A helyzet csupán időlegesen állt fenn, azonban több kérdésre is rávilágított a gyógyszerellátással kapcsolatban. Most pedig friss hír, hogy júliustól megváltozhat egyes inzulintartalmú készítmények elérhetősége.
„A gyógyszerellátási problémák, gyógyszerhiányok minden országot sújtanak, és egy hol gyengülő, hol erősödő tendenciát mutatnak az elmúlt 10 évben. A tudományos szakirodalomban megjelenő cikkek növekvő száma mellett a sajtó és közvélemény is egyre többször foglalkozik a témával, valamint a betegekhez, hozzátartozó gyógyszerkiváltókhoz is eljutott a probléma” – mondta el dr. Vida Róbert, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészeti Intézetének egyetemi adjunktusa. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a helytelen, szakmai alapokat nélkülöző, szenzációhajhász cikkek akár el is mélyíthetik a problémát, pánikszerű felvásárláshoz is vezethetnek, fokozva a hiányt. A gyógyszerellátási lánc ugyanis nem tud azonnal reagálni a helyzetekre a sok szabályozott és minőségbiztosított folyamat miatt, amely biztosítja, hogy megfelelő minőségű gyógyszerek és egyéb termékek kerüljenek a gyógyszertárakba.
Dr. Vida Róbert véleményét a közforgalmi gyógyszerellátásban dolgozó dr. Kónyi Csongor szakgyógyszerész is osztja, szavai szerint gyógyszerhiány esetén is szakemberektől és hiteles forrásból tájékozódjunk.
Mi a teendő, ha nem elérhető az adott gyógyszer?
Időszakos gyógyszerhiány csak a globálisan, világszerte gyógyszerhiánnyal érintett gyógyszerek esetén érzékelhető, a hiányhelyzetek jelentős része (több, mint 80%) kezelhető:
• generikus helyettesítő gyógyszerrel;
• terápiás váltással melyet a gyógyszerész a kezelőorvossal és beteggel együttműködésben tud megoldani, és így a gyógyszeres terápia zavartalanul folytatódhat.
A gyakorlatban ennek kivitelezését több tényező is befolyásolhatja. A generikus gyógyszerhelyettesítést nagyban akadályozzák az esetleges tévhitek jelenléte, mellyel kapcsoltban érdemes megkérdezni gyógyszerészüket, kezelőorvosukat.
„Ezzel is csökkenthető a bizonytalanság és egy ellátási probléma esetén könnyebben kezelhető a helyzet, folytatható a gyógyszeres terápia. Ezzel akár több sikertelen kiváltás és az ország végig járása is megspórolható a beteg vagy hozzátartozó részéről” – tette hozzá Dr. Vida Róbert. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy nem minden esetben van lehetőség gyógyszerhelyettesítésre, pszichiátriai betegségben szenvedők esetén például a megszokott gyógyszeres terápiához ragaszkodik mind az orvos, mind a gyógyszerész. Ilyen esetben nagy körültekintéssel és betegedukációval kell megkezdeni az esetleges terápiamódosítást. Ezért is teremtett olyan nehéz helyzetet a különböző pszichiátriai kórképek kezelésére szánt gyógyszerek globális hiánya.
Nem látja a háziorvos a felírás pillanatában, hogy elérhető-e a gyógyszer
„A háziorvosok nagy része sajnos nem látja valós időben, hogy az a gyógyszer, amit felírnak a páciensnek, az adott pillanatban elérhető-e a patikában vagy sem, ezért előfordulhat, hogy esetleges hiányával akkor szembesül a beteg, amikor azt kiváltaná” – mondja dr. Princz János háziorvos, a Praktizáló Orvosok Baranyai Megyei Szövetségének elnöke, a PTE Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézetének intézeti főorvosa. Szavai szerint nagy igény volna arra, hogy a háziorvos már a felírás pillanatában jelzést kapna arról, hogy problémás az adott gyógyszer beszerzése, így jó eséllyel tudnának alternatívával szolgálni. Egyes gyógyszerfelíró programok már képesek ugyan kijelezni a gyógyszerek elérhetőségét, de ez még nem minden családorvosi rendelőben érhető el.
Előállhat az a helyzet is, hogy a páciens kórházi kezelésből érkezik, ahol olyan gyógyszer felírását javasolták, melyről tudott, hogy nem, vagy csak rendkívül nehezen érhető el. A háziorvosnak ilyenkor módja van a gyógyszerek hatóanyagainak anatómiai, terápiás és kémiai osztályozási rendszerén, az úgynevezett ATC-csoporton belül helyettesítő terméket keresnie. Sürgős esetben az ügyeletes orvos is fel tudja írni a szükséges gyógyszert, ez esetben viszont érdemes többletköltséggel is számolni – fejtette ki a főorvos. Mint mondta, az is fontos, hogy páciens is partner legyen és szem előtt tartsa, hogy meddig elég neki a rendszeresen szedett gyógyszer, ne várja meg, míg már nincs belőle.
„Magyarországon sajnos százezrek élnek valamilyen vényköteles feszültségoldóval, ez a trend az elmúlt években nem is változott” – fogalmazott dr. Princz János. Sokakat úgymond „rajtafelejtenek” az ilyen szereken, azaz a szükségesnél tovább szedik őket. Ez sajnos idővel addikcióhoz is vezethet, és egyre bajosabb lesz levenni a beteget a nyugtatóról. A háziorvosoknak törekedniük kell arra, hogy rendszeresen monitorozzák a betegeiket, figyelve, hogy ténylegesen indokolt-e a feszültségoldók szedése.
A drágább készítmény jobb, mint a helyettesítés hiánya
„Fontos szempont a helyettesítés során az eltérő gyógyszerárak kérdése is, mely megnehezítheti a helyettesítés elfogadását a betegek részéről” – véli dr. Vida Róbert. A támogatási kategóriák és hozzáférhetőség, az alternatív drágább készítményekhez nyújtott támogatás felülvizsgálata és megoldása szintén hozzájárulna a hiányok megfelelő kezeléséhez, csökkenthetné a betegek terheit és elősegítené a generikus helyettesítés megvalósulását. A PTE GYTK adjunktusa szerint továbbá hasznos volna a hatóanyag alapú gyógyszerfelírás ilyen esetekben is, azaz a recepten a hatóanyag neve szerepelne, nem pedig egy konkrét gyógyszeré, így nagyobb lenne a mozgástér, és a betegek nagy része is könnyebben fogadná így a helyettesítést.
hírek innen, onnan
Pánik a magyarok kedvenc üdülőhelyén: szinte semmit nem látni a hatalmas füsttől
A horvát tengerpartra sodorta a szél a Bosznia-Hercegovinában pusztító erdőtűz füstjét, óriási riadalmat keltve vasárnap az ott...
T. Danny teljesen zavarba jött a Megasztárban, régi „ismerőse” sétált be elé
Váratlan találkozás hozta zavarba T. Dannyt a Megasztár első válogatóján. Amikor a Sznezi néven bemutatkozó fiatal lány besétált a...
Megnyílt a K2, a Kieselbach Galéria új kiállítótere
Megnyitotta kapuit a Kieselbach Galéria új kiállítótere, a K2 – Kieselbach Kortárs. A két nyitókiállítás pedig izgalmas világokba...
Eldőlt a határátkelő sorsa, a kormány döntését Vitézy Dávid közölte
Döntött a kormány: teljesen átépítik a hercegszántói határátkelőt.
Laza akarsz lenni a randin? Ez a 3 legnagyobb baki, amit elkövethetsz
A laza csaj mítosza makacsul tartja magát: az a nő, aki sosem féltékeny, mindent elenged, és a harmadik randin is csak vállat von, ha a pasi...
Nagyot nőtt az állami tulajdon a Budapesti Értéktőzsdén
BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten.
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
Még a republikánusok körében is visszaesett.
Egész Európa csak a Premier League hátát nézheti
Az angol élvonalbeli klubok kiadásai elérték a 3,46 milliárd fontot, vagyis az 1490 milliárd forintot.
Interjú az IKEA fiatal tervezőjével, akitől az egész világ tanulhatna
Akanksha Deo évek óta erősíti az IKEA tervezői csapatát, a svéd márka legújabb, szeptemberben debütáló kollekciója, a Konstrunda...
Mohács 500 – A csata utáni évtizedekben szemesnek állt a világ
Magyarország, a magyar állam, a magyar nép egyik legfontosabb történelmi fordulópontja a mohácsi csata, amelynek idén augusztus 29-én volt...
Ez hihetetlen! Visszatért egy páros a Most Wantedbe, és azonnal kiejtettek valakit
Újra láthatta a közönség az egyik legnépszerűbb kettőst
Meghiúsult Gelencsér Timiék nászútja: ezért nem utaznak el az álomesküvő után
Gelencsér Tímea és Simon Mátyás augusztus 20-án, egy mesébe illő esküvő keretében kötötték össze életüket a Le Til Kúriában. A...
Sport
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról
A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt
Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.
Könnyek között az olaszok: bődületesen nagy balesetet szenvedett Charles Leclerc Monzában – videó.
Hatalmas erővel csapódott a pálya szélén lévő gumifalba.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Ilyen a mesében sincs: Hókuszpók felfalta a törpöket, és magyar csapat vezeti a szlovák bajnokságot
Hókuszpók most nem fogott mellé.
Hiába szorul a hurok a nyaka körül, nem akarja elengedni az elnöki poszttal járó hatalmat
A folyamatosan érkező kritikák ellenére újraindul a tavaszi választáson.
Bulvár
Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai
Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap
Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról
Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?
„Zenés Mónika show” - Kivonulással, Tóth Gabi megalázásával, förtelmes polgárpukkasztással indult a Megasztár
A Megasztár máris hozott pár emlékezetes pillanatot.
Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre
Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset
„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?
Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.
Ez a férfi bement a fóti Aldiba, majd fizetés nélkül kihozott 160 tábla csokit
A lopással okozott kár 203 840 forint.
Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer
Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.
Magyar Péter: Legyen tánc!
A miniszterelnök falunapra látogatott el, hogy kikapcsoljon kicsit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


