Ezt olvasta már?


Miskolc és Veszprém a világ legjobbjai között a fenntartható turizmusban

Az ITB Berlinen Fenntarthatósági Díjátadóján két magyar település is esélyt kapott, hogy közönségdíjasként szerepelhessen, amelyhez városainknak szüksége van a nagyközönség támogató szavazataira.

Az évente megrendezett Green Destinations Top 100 Stories verseny a világ legjobb fenntartható turisztikai kezdeményezéseit népszerűsíti. Minden évben 100 projekt kerül kiválasztásra egy nemzetközi nyílt pályázat során, ezeket hatékonyságuk, innovációjuk és átültethetőségük alapján értékelik. A szakmai zsűri által kiválasztott projektek felkerülnek a Top 100 listára, majd közülük a legjobbakat az ITB Berlinen megerndezésre kerülő fenntarthatósági díjátadó ünnepségen hirdetik ki.

A 2023. évi legjobbak között Miskolc és Veszprém is szerepel, s most csak a nagyközönség szavazatain múlik, hogy a két desztináció egyike lehessen az idei közönségdíjas.

Miskolc a történelmi Avas-hegy rehabilitációjának programjával nevezett, amely egy széles körű társadalmi összefogás eredményeképpen születhetett meg a helyi turisztikai szolgáltatók, az önkormányzat, a civil szervezetek, az egyházak és a lakosság bevonásával.

Veszprém a fenntartható desztinációvá válás felé vezető útjáról mesélt a Top 100 listára került 10 hónap – 10 kihívás című projektjével. A program keretében, amelyet az Innotime Hungary Kft mentorált, a város turisztikai létesítményei és maga a desztináció párhuzamosan alakított ki egy egységes, a nemzetközi vendégelvárásoknak is maximálisan megfelelő akadálymentes, zöld, család-, kerékpáros- és háziállatbarát turisztikai szolgáltatáscsomagot, segítve ezzel az Európa Kulturális Fővárosa évre a városba érkező hazai és külföldi vendégeket.

Mindkét város elindította a szavazási kampányát, és mindenkit arra buzdítanak, hogy támogassa a kedvenc desztinációját a Green Destinations weboldalán. Szavazni ezen az online felületen lehet.

A Green Destinations a Global Sustainable Tourism Council (GSTC) akkreditált fenntartható turisztikai minősítő testülete, amely a világ több mint 90 országában van jelen. Az általuk kidolgozott programok, mint a Green Destinations minősítő program desztinációk számára, a Good Travel Seal minősítés vállalkozásoknak és attrakcióknak, valamint a Top 100 Fenntarthatósági Történetek számos országos fenntartható turisztikai program alappillérei (pl. Szlovéniában vagy Ausztráliában).

Miközben a tavalyi díjazottak már a közönségdíjért dolgoznak, elindult a jelentkezés a 2024. évi TOP100 versenyre is, így a településeknek, TDM szervezeteknek és civil közösségeknek idén is van lehetőségük arra, hogy megmérettessék világszinten is fenntartható turizmust támogató projektjeiket.

A jelentkezési határidő 2024. március 18. Bővebb információval az Innotime Hungary Kft, mint a Green Destinations magyar képviselete áll rendelkezésre (info@innotime-hungary.com).







0
0
0

hírek innen, onnan

Összeomlott a brit légirányítás, hatalmas volt a káosz a Heathrow repülőtéren

A brit légirányítás rendszerhibája miatt több ezer járatot töröltek, teljes a zűrzavar a londoni Heathrow repülőtéren.

Megint öltek az orosz drónok Ukrajnában

Bevásárlóközpontot is találat ért.

Leszerelt rendőrök, tűzoltók, bévések százai várják, hogy visszatérhessenek korábbi munkahelyükre

Pósfai Gábor belügyminiszter szerint napirenden van a teljes belügyi ágazatot érintő bérrendezés.

Elcsattant egy pofon a Farm VIP-ben: ez a női sztár adta

Szabó Franciska váratlanul pofonvágta Rocco Siffredi fiát.

Meglepő fordulat a paksi fenékküszöb ügyében: ezt mondja az Európai Bizottság

Brüsszel szerint egyelőre nincs megerősítés hivatalos osztrák panaszról, Bécs pedig azt mondja, nem fordultak panasszal az EU-hoz.

Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja

Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek

Szerdán is tovább csorogtak lefelé a Wall Street-i indexek, miközben a Brent nyersolaj határidős jegyzése július vége óta először 100...

Újabb NER-kedvezményezett cég vonul ki a magyar fociból

Nem szponzorálja tovább a Diósgyőr labdarúgócsapatát a Hell energiaital-gyártó. A vállalat tavaly még a csapat főtámogatója volt, a...

Égő, csípő érzés a nyelven látható elváltozás nélkül – ez állhat a háttérben

Ég, csíp vagy bizsereg a nyelve, mintha forró étellel megégette volna, pedig a szájában látszólag minden rendben van? Ha a kellemetlen...

Mi történt Sarka Katával? Elment egy divatbemutatóra, majd mindent megtett azért, hogy ne vegyék észre

Volt idő, amikor pont azért tett volna meg mindent, hogy észrevegyék, néhány hónapja azonban látványosan eltűnt.

Kritikus szint fölött ragadt az olajár, miközben Trump még mindig a háború végét vizionálja

A háború fél éve alatt nem ért támadás annyi hajót, mint ezen a héten, Donald Trump mégis a háború gyors lezárásáról beszél. A...

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók

A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

Szoboszlai mégsem lesz csapatkapitány jövőre? Elképesztő fejlemények Liverpoolból

Idén nyáron az új vezetőedző, Andoni Iraola hivatalosan is Virgil van Dijk egyik helyettesévé léptette elő Szoboszlai Dominiket.

Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban

Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

0
0

Bulvár

Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében

Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban

„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip

Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor

Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat

39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után

Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először

Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten

Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.

Drámai időjárás vár ránk a következő fél évben: a legrosszabbra készülhetünk

A Meteorológiai Világszervezet figyelmeztetést adott ki, az előrejelzések alapján úgy vélik, az El Niño minden korábbinál erősebb lehet, ráadásul akár 2027 elejéig is elhúzódhat.

Megérkezett a hidegfront, durvább lesz a lehűlés, mint vártuk - 11 vármegyére viharriasztás

Az első zivatarok már kora délután lecsaptak, lassan halad keleti irányba a front.

Döbbenet, mi derült ki Orbán Viktor fiáról: ezt tervezte Csádban

Orbán Gáspár, a volt miniszterelnök fia nemcsak a csádi magyar misszió katonai feladataiban vett részt, hanem egy magyar agrárprojekt, egy 126 teve befogadására alkalmas telep létrehozásában is jelentős szerepet kapo

Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz

Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.

Izgulhatnak Orbán Viktorék a kormány legújabb döntése miatt

A folyamat folytatódni fog, összesen mintegy száz döntés bemutatásával.

blogmorzsák

A sziget, ahol egy nap alatt több évszakot is átélhetsz

Gran Canarián egy nap alatt napsütéses part, ködös hegyek és zöld völgyek is várhatnak rád.

Neked megvan a napi 7-9 óra alvás?

Ha nincs, az ezeket okozhatja.

0