Ezt olvasta már?

0

Népszámlálás: a háztartások több mint 40 százalékáról érkezett be eddig online kérdőív

A népszámlálásban érintett mintegy ötmillió cím majdnem 43 százalékáról érkezett már be az interneten kitöltött kérdőív - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke pénteken online sajtótájékoztatón.


hirdetés

Vukovich Gabriella elmondta, péntek reggel hét óráig több mint 2,2 millió címről 4,7 milliónál is több személyi kérdőívet küldtek be online. Szinte minden magyarországi településről küldtek már be kérdőívet, az érintett települések aránya meghaladja a 99,9 százalékot.

A megyék közül Győr-Moson-Sopronban a legmagasabb a kitöltési arány (48,8 százalék), a második Pest megye (47 százalék), míg a harmadik helyen Fejér megye (46,1 százalék) áll. A megyei jogú városok esetében arányaiban Érdről érkezett be eddig a legtöbb kitöltött kérdőív (53,1 százalék a kitöltési arány), a második Székesfehérvár (52,6 százalék), a harmadik Veszprém (50 százalék). Budapesten a kitöltési arány jelenleg 46,9 százalék, a fővárosi kerületek közül a XVII., a XVI., és a IV. kerület áll az első három helyen, mindegyikben meghaladja az 54 százalékot a kitöltési arány. Ezzel szemben az V., VI., VII. és VIII. kerületben nagyon alacsony ez az arány - ismertette.

Vukovich Gabriella felhívta a figyelmet arra, hogy már csak három napig, vasárnap éjfélig lehet kitölteni interneten a kérdőíveket, akik addig nem nyilatkoznak online, azokat október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel.

Az online kitöltők nyereményjátékban vehetnek részt, naponta öt, 100 ezer forint értékű vásárlási utalványt sorsolnak ki - tette hozzá.

A KSH elnöke elmondta azt is, hogy akiknek nincs internethozzáférésük, azok a közkönyvtárak, valamint a Digitális Jólét Program pontjainak számítógépeit is használhatják a kérdőív kitöltéséhez.

Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője, a népszámlálás projektvezetője kiemelte, hogy a népszámlálásban való részvételnek a leggyorsabb és legkényelmesebb módja az online kérdőív kitöltése, hiszen az a felület 0-24 órában működik, a belepes.nepszamlalas2022.hu oldal bármilyen internetkapcsolattal rendelkező mobileszközön keresztül elérhető, és a válaszadás egy 2-3 tagú család esetében körülbelül fél órát vesz igénybe.

Az adatok szerint jó néhány háztartásban elkezdték ugyan a népszámlálási kérdéseket megválaszolni, de nem értek a végére, kitöltés közben mentették és visszazárták a kérdőívet. Fontos, hogy ezeket a kérdőíveket se felejtsék el, töltsék ki és küldjék be vasárnap éjfélig - hangsúlyozta a projektvezető.

Kovács Marcell szólt arról is, hogy a népszámlálás ügyfélszolgálatára sok megkeresés érkezett a kérdőív online kitöltéséhez szükséges belépési kóddal kapcsolatban. Új belépési kódot a belepes.nepszamlalas2022.hu oldalon lehet igényelni, ügyfélkapus azonosítás után. Aki rendelkezik ügyfélkapuval, igényelhet belépési kódot olyan rokonának is, akinek nincs ilyen lehetősége.

Az üresen álló lakásokkal kapcsolatban a projektvezető azt mondta, hogy mivel a népszámlálással együtt lakásszámlálást is végeznek, az üres vagy más célra - például orvosi rendelőként vagy ügyvédi irodaként - használt lakásokról is kell lakáskérdőívet kitölteni.

Kovács Marcell rámutatott arra is, hogy a népszámlálással - a bejelentett lakcímtől függetlenül - az emberek valós élethelyzetét szeretnék felmérni, nem a hivatalos nyilvántartásokban szereplő adatokra kíváncsiak, hanem a tényleges, életvitelszerű lakóhelyekre.

Nem okoz problémát, ha esetleg valaki több lakcímen is kitöltötte a kérdőívet, mert a feldolgozáskor a duplázódásokat ki tudják szűrni - tette hozzá.

 







0

hírek innen, onnan

A súlyos büntetés mit sem ér? Több hatósági ellenőrzést sürgetnek

Kevésnek tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) a hatósági munkaügyi ellenőrzések gyakoriságát, és érdemi változást sürget.

Ne felejtsd el. Most kell megmetszeni a ribizlit.

A ribizli termesztése szinte gyerekjáték. Ha bőséges termést szeretnél, ne felejtsd el most megmetszeni!

A MÁV-Volán csoport tájékoztató weboldalt indított az új tarifarendszerről

Március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere.

A kávéscsésze kis híján kiesett az ügyvéd kezéből, amikor felfedezte a kegyelmi ügyet

Az ügyvéd, aki posztjában lapunkról is megemlékezett, Vidéki prókátor címen indított Facebook-oldalt, ahol az ügy kirobbantásáról ír.

Pippa Middleton strandolós fotóitól leesett az állunk: senki máson nem mutat ilyen csodásan a brazil fazonú bikini

Első ránézésre meg sem mondanánk Pippa Middletonról, hogy három gyermeket hozott világra: Katalin hercegné húgának olyan lapos és izmos...

Izgalom, szerelem, erotika a mozis hullámok között – ezek a kedvenc tengerparton játszódó filmjeink

Február 22-én kerül a hazai mozikba a Tűzvörös égbolt című német film, aminek két jóbarát főhőse egy balti-tengeri nyaralás közben...

Nagyot koppantak Szoboszlaiék, most hogyan tovább?

Szenzációs kettős igazolás vagy dupla csapás?

Nagymamáját gyászolja A Dal versenyzője: „Remélem büszke lesz rám ott fent”

Sok fiatal énekes álma, hogy bejusson A Dal 2024 versenyébe, Bradics Jácint számára is legboldogabb időszaknak kellene lennie, hogy a...

Vasúti lefedettségben az élen jár Magyarország

Átalakulóban van a szállítási útvonalak jelentősége.

ELTE: a munkafüggők nem túl jók összetett feladatok teljesítésében

A munkafüggőknek olyan túlzott az igénye a munkára, hogy az már észrevehető zavarokat okoz testi és lelki egészségükben.

Sport

Kubatov Gábor: 90 millió forintért a házamat is feltettem a Ferencvárosért

A Blikk Talk vendége volt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A klubvezető több témát is érintett az interjú során, többek között arról is beszélt, kik segítettek neki, mikor a Fradi elnöke lett.

Kimmich nem ok nélkül üvöltözött Lőw Zsolttal

A jelenet rávilágít, milyen a hangulat most a münchenieknél.

Olyan robbanás jön az Egyesült Államokban, amely minden gátat ledönthet

David Beckham és Lionel Messi elkezdte a csodát, de messze még a cél.

Kiderült, mi áll Lőw Zsolt és a német sztárfutballista konfliktusa mögött

Joshua Kimmich és a magyar szakember teátrális jelenetet produkálva vonult le a Bochum-Bayern München meccs után az öltözőbe. Újabb részletek derültek ki a konfliktusról.

Újabb elképesztő fejlemény történt Milák Kristóf ügyében

Az olimpiai bajnok úszó továbbra sem akar nyilatkozni.

Eldőlt Thomas Tuchel jövője a Bayern Münchennél - sajtóhír

Német sajtóértesülések szerint hamarosan bejelenthetik, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Christian Hornert kirúgja a Red Bull

Szerdán Bahreinben megkezdődött az idei szezon előtti F1-es teszt, ám miközben mindenki a pályán zajló eseményekre és az új autókra figyel, Christian Horner zaklatási botránya hamarosan lezárásához érkezhet.

Hatalmas pofon a Liverpoolnak, a Bayern München nem vesztegetné az időt

A Liverpool komoly csapást szenvedhet el a Bayer Leverkusen menedzserének, Xabi Alonsónak az ügyében.

Vizes botrány: a korrupcióval gyanúsított elnök felesége is magyar állampolgárságot kapott

A WA kuvaiti elnökét kétes ügyei miatt kitiltották az Egyesült Államokból.

Eldőlt Thomas Tuchel és Lőw Zsolt jövője a Bayern Münchennél - hivatalos

A klub hivatalos felületein bejelentették, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Őrültségeket beszél a botrányosan gyenge Atlético Madrid edzője

Lefocizták a BL-ben Diego Simeone csapatát, ő mégis elégedett. A Dortmund világbajnok sztárjának elege lett a videóbíróból.

Távozik az Újpest FC védője - hivatalos

Az Újpest FC saját honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Tim Hall-lal.

0

Bulvár

“A csoportos szexuális erőszakot a családtagok előtt hajtották végre, hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak”

Izraelben kiadták az első hivatalos jelentést az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-én elkövetett szexuális bűncselekményeiről. A szexuális bántalmazás áldozatait segítő központok szövetsége hivatalos

Megöltek egy 16 éves nembináris gimnazistát a társai, az iskola mosdójában verték halálra

Február nyolcadikán meghalt egy nembináris középiskolás, miután három nála idősebb osztálytársa megverte őt az iskola mosdójában. Az oklahomai diák mindössze 16 éves volt.

A Momentum közzétett egy videót, amelyen Orbán Viktor és a bicskei pedofil igazgató egy színpadon szerepelnek

A kormányfő 2002-ben személyesen kampányolt a civil szervezet mellett, amelynek V. János volt a listavezetője.

Idén már egy részletben kell fizetnünk a gépjárműadót

A korábbi évekkel ellentétben nem kettő, hanem egy részletben kell az idei évtől megfizetnünk a gépjárműadót.

Tudod, mi a világ legnehezebben megtanulható nyelve?

Nehéz nyelv a magyar, de nem a legnehezebb.

Orbán Viktor izgulhat: Putyin „barátsága” miatt bukhatjuk az évtized üzletét

Miközben - eleget téve a miniszterelnök terveinek - egy magyar cég külföldön, Spanyolországban vásárolna vasutat, óriási piaci nyereséggel, a spanyol lapok elővették az oroszkártyát. Orbán Viktort szélsőjobbold

5 ordító jel, hogy a tested gyorsabban öregszik az átlagnál

Ha az alábbi tünetekben magadra ismersz, keress fel egy orvost, hogy megfelelő megoldást tudjatok kitalálni a problémára!

„Körbekérdezte a tanár a gyerekeket az osztálykiránduláson, kivel alhatna egy ágyban”

A 22 éves tanár és a 13 éves diák kapcsolata – az anyának meg kellett küzdenie azért, hogy a fia biztonságban járhasson iskolába.

Orbán Viktor már tudja, kit szeretne köztársasági elnöknek

A Fidesz–KDNP kétnapos frakcióülésének egyik fő napirendi pontja az új államfő személyének jelölése lesz.

blogmorzsák

Egy elveszett kultúra nyomában: a gunacs törzs

A Tenerifei guancs törzs izgalmas és gazdag történelmi hagyatékkal rendelkezik.

Hazai kokó mese

Avagy, most megtudhatunk mindent a kokain magyar történetéről. Dezső András alapos, mi ámulunk.

0