Női kosár Eb-selejtező - Székely Norbert: minél jobban meg kell vernünk Izlandot
Székely Norbert szövetségi kapitány szerint az Izland elleni minél nagyobb arányú győzelem az elsődleges cél a magyar női kosárlabda-válogatott számára, amely a héten két miskolci mérkőzéssel zárja le az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.
A péntek óta együtt készülő nemzeti csapat csütörtökön Izlandot, vasárnap pedig Romániát fogadja a DVTK Arénában. A magyarok négy meccs után két-két győzelemmel és vereséggel állnak a C csoportban, és sikeres hajrával jó esélyük van arra, hogy csoportmásodikként kijussanak a kontinenstornára. Az éllovas spanyolok már biztos Eb-résztvevők.
"Van elég tudásunk, önbizalmunk és elhivatottságunk az Eb-szereplés kiharcolásához" - kezdte a szakvezető a hétfői sajtótájékoztatón. "Határ Bernadett és Lelik Réka játékára nem számíthatok, de előbbi novemberben sem játszott, bízom benne, hogy akik itt vannak, a legjobbjukat fogják nyújtani. Izlandot minél nagyobb pontkülönbséggel kell vernünk, majd követni a többi eredményt, és ha minden jól megy, a második mérkőzést elegendő +csak+ megnyernünk" - fejtette ki. A tervekhez bizakodásra ad okot, hogy a válogatott 2021 novemberében 115-58-ra nyert Izlandon, három hónappal ezelőtt pedig 99-40-re diadalmaskodott Romániában.
Szalay Ferenc, a szövetség (MKOSZ) elnöke kiemelte, ez egy fiatal válogatott, amely az elmúlt 9-10 év tudatos építkezésének köszönhetően mára beérett.
"Négy európai szinten pallérozódó magyar klub van, soraikban sok magyar játékossal. A célunk az olimpiai részvételt lehetővé tevő selejtezős szereplés. Az MKOSZ mindent megtesz azért, hogy az utánpótlás magas szinten működjön, 20-22 ezer igazolt játékossal indultunk, most közel 100 ezernél járunk, a fejlődés egyértelmű. Remélem, a tavaszi küldöttgyűlésen újra bizalmat szavaznak nekem a küldöttek, és folytathatjuk a megkezdett munkát" - tette hozzá.
A júniusi, szlovén-izraeli közös rendezésű Eb-ről a nemzetközi szövetség az ukrajnai háború miatt kizárta Oroszországot és Fehéroroszországot, így az F és az I csoportból már csak a csoportelsők kerülnek az Eb-re, a csoportmásodikok biztosan nem. A maradék nyolc csoport másodikjai közül a legjobb négy csatlakozik majd a tíz csoportgyőzteshez és a két rendezőhöz - amennyiben egyik rendező ország sem kvalifikálja magát a selejtezőből. Ha megteszi, akkor ez további csoportmásodikok kijutását jelentené.
A válogatott bő kerete:
---------------------
Aho Nina (DVTK-Hun-Therm), Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Goree Cyesha (Atomerőmű KSC Szekszárd), Horváth Bernadett (Ludovika Csata), Kányási Veronika (DVTK-Hun-Therm), Kiss Angelika (DVTK-Hun-Therm), Kiss Virág (NKA Universitas PEAC), Mérész Beatrix (Basket Team Crema, Olaszország), Miklós Melinda (Atomerőmű KSC Szekszárd), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Tóth Franka (E.ON ELTE BEAC), Török Ágnes (SERCO UNI Győr), Varga Alíz (Sopron Basket), Wentzel Nóra (NKA Universitas PEAC)
A csoport állása:
----------------
1. (és már Eb-résztvevő) Spanyolország 8 pont, 2. MAGYARORSZÁG 6, 3. Románia 5 (215-333), 4. Izland 5 (239-358)
Az Eb-selejtező hátralévő magyar mérkőzései:
-----------------------------------------------
csütörtök, Miskolc: Magyarország-Izland 17.00
vasárnap, Miskolc: Magyarország-Románia 17.45
hírek innen, onnan
Pánik a magyarok kedvenc üdülőhelyén: szinte semmit nem látni a hatalmas füsttől
A horvát tengerpartra sodorta a szél a Bosznia-Hercegovinában pusztító erdőtűz füstjét, óriási riadalmat keltve vasárnap az ott...
T. Danny teljesen zavarba jött a Megasztárban, régi „ismerőse” sétált be elé
Váratlan találkozás hozta zavarba T. Dannyt a Megasztár első válogatóján. Amikor a Sznezi néven bemutatkozó fiatal lány besétált a...
Megnyílt a K2, a Kieselbach Galéria új kiállítótere
Megnyitotta kapuit a Kieselbach Galéria új kiállítótere, a K2 – Kieselbach Kortárs. A két nyitókiállítás pedig izgalmas világokba...
Eldőlt a határátkelő sorsa, a kormány döntését Vitézy Dávid közölte
Döntött a kormány: teljesen átépítik a hercegszántói határátkelőt.
Laza akarsz lenni a randin? Ez a 3 legnagyobb baki, amit elkövethetsz
A laza csaj mítosza makacsul tartja magát: az a nő, aki sosem féltékeny, mindent elenged, és a harmadik randin is csak vállat von, ha a pasi...
Nagyot nőtt az állami tulajdon a Budapesti Értéktőzsdén
BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten.
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
Még a republikánusok körében is visszaesett.
Egész Európa csak a Premier League hátát nézheti
Az angol élvonalbeli klubok kiadásai elérték a 3,46 milliárd fontot, vagyis az 1490 milliárd forintot.
Interjú az IKEA fiatal tervezőjével, akitől az egész világ tanulhatna
Akanksha Deo évek óta erősíti az IKEA tervezői csapatát, a svéd márka legújabb, szeptemberben debütáló kollekciója, a Konstrunda...
Mohács 500 – A csata utáni évtizedekben szemesnek állt a világ
Magyarország, a magyar állam, a magyar nép egyik legfontosabb történelmi fordulópontja a mohácsi csata, amelynek idén augusztus 29-én volt...
Ez hihetetlen! Visszatért egy páros a Most Wantedbe, és azonnal kiejtettek valakit
Újra láthatta a közönség az egyik legnépszerűbb kettőst
Meghiúsult Gelencsér Timiék nászútja: ezért nem utaznak el az álomesküvő után
Gelencsér Tímea és Simon Mátyás augusztus 20-án, egy mesébe illő esküvő keretében kötötték össze életüket a Le Til Kúriában. A...
Sport
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról
A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt
Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.
Könnyek között az olaszok: bődületesen nagy balesetet szenvedett Charles Leclerc Monzában – videó.
Hatalmas erővel csapódott a pálya szélén lévő gumifalba.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Ilyen a mesében sincs: Hókuszpók felfalta a törpöket, és magyar csapat vezeti a szlovák bajnokságot
Hókuszpók most nem fogott mellé.
Hiába szorul a hurok a nyaka körül, nem akarja elengedni az elnöki poszttal járó hatalmat
A folyamatosan érkező kritikák ellenére újraindul a tavaszi választáson.
Bulvár
Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai
Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap
Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról
Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?
„Zenés Mónika show” - Kivonulással, Tóth Gabi megalázásával, förtelmes polgárpukkasztással indult a Megasztár
A Megasztár máris hozott pár emlékezetes pillanatot.
Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre
Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset
„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?
Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.
Ez a férfi bement a fóti Aldiba, majd fizetés nélkül kihozott 160 tábla csokit
A lopással okozott kár 203 840 forint.
Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer
Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.
Magyar Péter: Legyen tánc!
A miniszterelnök falunapra látogatott el, hogy kikapcsoljon kicsit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


