Ezt olvasta már?


Nyomtasson három dimenzióban! - videó

A Pécsi Tudományegyetemen 2018 márciusában adták át a nem egészen 2 milliárd forintból megépült 3D nyomtatási központot. A fejlesztés teljes mértékben európai uniós forrásból valósult meg.

A „3D nyomtatási és vizualizációs technológiákat alkalmazó interdiszciplináris kutatási, oktatási és fejlesztési központ kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen” elnevezésű GINOP-2.3.2 pályázat keretében megvalósuló PTE 3D nyomtatási központ átadásával új, izgalmas szakaszába lépett a pécsi egyetem 3D-s kutatása. Közel 2 milliárd forintos támogatásban részesül a projekt a négy éves fejlesztési időszakra.

– A Pécsi Tudományegyetem célja, hogy a 3D projektjén keresztül több területen, így az orvosi ellátásban, a csúcstechnológiák alkalmazásában, a kutatás-fejlesztés-innováció területén forradalmasítsa a régió fejlődését – hangsúlyozta Maróti Péter, a projekt szakmai vezetőhelyettese. – A forradalmi fejlődés nem üres frázis: a program megindítása óta egyre több izgalmas kezdeményezésnek lehettünk tanúi, beleértve a kifinomult és megfizethető mesterséges külső vázak alkalmazását a fogyatékkal élők számára és mozgásszervi rehabilitációra, a beteg-specifikus implantátumok tervezését és készítését, a virtuális valóság technikáinak használatát a diagnosztikában, új anyagok fejlesztését, előremutató mérnöki és ipari megoldások kidolgozását, műalkotások készítését a 3D nyomtatás által, és még sorolhatnánk. Az elmúlt években a PTE felkerült a globális 3D-s térképre a nagy sikerű nemzetközi és interdiszciplináris 3D konferenciáknak és az olyan eseteknek köszönhetően, amikor például háromdimenziós nyomtatással elkészítették a pécsi egyetem kutatói egy 8 éves kislány műkezét.

A kutatási centrum a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar épületkomplexumában épült ki, a korábban kari könyvtárnak otthont adó épületrészben. Két szintet alakítottak ki, amely egyszerre szolgál kutató, kísérleti és gyártó műhelyként, valamint az érdeklődők számára a részben szabadon látogatható felső szint közösségi, oktatási funkciókat is ellát majd. Ide akár általános és középiskolás osztályok is érkezhetnek majd, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerkedhessenek a – nem is olyan távoli – jövő technológiájával. Az alsó szinten a nagyteljesítményű 3D nyomtatókat és egyéb speciális mérési és kutatási eszközöket, valamint a laboratóriumokat helyezték el.

A munkatársak összetétele is igen változatos, akad köztük természetesen mérnök, de orvos, építész, közgazdász, művész is. A 3D nyomtatásnak nagy jövője van, az élet számos területén jelenthet áttörést az eddig alkalmazott technikákkal szemben, vagyis igencsak piacképes üzletágról van szó. Maróti Péter azt is elmondta, a pályázat négyéves kifutása végén saját lábukon szeretnének megállni, ezért is kiemelten fontos, hogy olyan irányokba induljanak el, amelyek jól hasznosíthatóak lesznek a jövőben.

M. Z.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

0

Sport

Egész Franciaország egy magyar mulatós slágerre ropja, Marco Rossi válogatott kedvencének köszönhető

Csongvai Áron egy legendás francia klubnál lett pár hét alatt kedvenc, követeljük Rossitól a meghívót!

Mourinho nyilatkozata után gyakorlatilag eldőlt Arda Güler sorsa

Az Arsenal, a Chelsea és a Liverpool is érdeklődött a 21 éves török klasszis iránt.

Szoboszlai Dominik szavai fájhattak a barátjának, ez most Borkának is kellemetlen

Könnyen lehet, hogy nem esett túl jól Ryan Gravenberch-nek, amit a Liverpool hétközi Bajnokok Ligája-alapszakaszos győzelme után hallott Szoboszlai Dominiktől.

Tizenegyesből rúgták meg az év egyik legfurább gólját

Teljesen szabályos és nagyon fura találat.

Marco Rossi sorolja a neveket, szenzációs visszatérők a magyar válogatottnál

Marco Rossi szövetségi kapitány összességében elégedett a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Néhány nevet kifelejtett, ők valószínűleg nem számíthatnak meghívóra. A legtöbben jól döntö

Videó: 13 éves, 210 centis röplabdázón ámul most a sportvilág

Íme Mubarak Mousa, aki vélhetően még növésben van.

Már Hansi Flick utódjáról álmodozik az FC Barcelona

Egyszer véget ér a német korszaka is.

A legnagyobb szívfájdalmáról beszélt a Veszprémbe igazoló Imre Bence

A hazatérésről, új szerepekről, a csapatról és az egyéni céljairól beszélgettünk a 37-szeres magyar válogatott jobbszélsővel.

0
0

Bulvár

„Pár év alatt lett dögösből öregasszony” – Férfiak brutális vallomásai a feleség öregedéséről

Hogyan érez egy férj, ha a szeretett nő szépsége megváltozik az évek során? Férfiak vallanak őszintén – néha brutálisan, néha meghatóan – a feleségük öregedéséről.

Egész Franciaország egy magyar mulatós slágerre ropja, Marco Rossi válogatott kedvencének köszönhető

Csongvai Áron egy legendás francia klubnál lett pár hét alatt kedvenc, követeljük Rossitól a meghívót!

„Nem marketingfogás, tényleg megölhet minket” - drámai felmondási hullám a mesterséges intelligencia miatt

Sokkoló figyelmeztetést adtak ki a mesterséges intelligencia legfelsőbb köreiből: a vezető kutatók szerint több mint tíz százalékos esélye van annak, hogy az AI egy évtizeden belül elpusztítja a teljes emberiséget

Ártalmatlan tünetnek tűnhet, pedig a leukémia első jele is lehet: ha ezt tapasztalod, irány az orvos

A leukémia olykor egészen váratlan tünettel hívhatja fel magára a figyelmet, amit elsőre sokan nem is kapcsolnának a súlyos vérképzőszervi betegséghez.

Egyre többen dobják ki a járólapot és a laminált padlót: ez a burkolat mindennél kellemesebb

Mezítláb rálépni a hideg járólapra az egyik legkellemetlenebb érzés, különösen ősszel és télen. Nyáron viszont kifejezetten jól esik, ha a padló kellemesen hűvös marad a lábunk alatt. Nem véletlen, hogy egyre

Kötcse máris borzolja a kedélyeket: vádat emelhetnek Ruszin-Szendi Romulusz ellen

Garázdaság miatt vádemelési javaslatot tesz a rendőrség a honvédelmi miniszter ellen, aki tavaly még a Tisza párt szakértőjeként meglökött egy újságírót. Ruszin-Szendi Romulusz szerint pedig a "lökés ...

"Karácsony megtanult angolul?" - Már a nemzetközi sajtó is felkapta a budapesti főpolgármester hollywoodi kapcsolatait

Karácsony Gergelyt a világ egyik leghíresebb színésze hívta fel, de a magyarok szerint nem stimmel valami.

Az újságíróknak évekig szivárogtató államtitkár állítása szerint Orbán az Antenna Hungária vételárának felpumpálására utasította őt

Vályi-Nagy Vilmos a miniszterelnök mellett Mészáros Lőrinccel, Jászai Gellérttel és Lázár Jánossal kapcsolatban is megosztott eddig nem ismert történeteket.

A halálból tért vissza a neves agykutató, majd olyat árult el az odaátról, amitől az orvostudomány szóhoz sem jut

Egyre több neves orvos és kutató állítja, hogy a túlvilág valóban létezik. De vajon mit mond a modern agykutatás a halálközeli élményekről? Kiderült az igazság.

0