Ezt olvasta már?


OGY - Kétharmados törvényeket módosíthat a parlament

Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.

A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 8 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Napközben több mint húsz előterjesztés bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító javaslatának vitáit folytatják le a képviselők. Ezek között szerepel a gyermek után járó pótszabadság biztosításáról szóló KDNP-s törvénymódosítás, A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól, amelynek célja, hogy egy központi mobilalkalmazás segítségével a magyar emberek minden eddiginél könnyebben és gyorsabban intézhessék ügyeiket.

Kormánypárti képviselők javaslata az egyes központi kormányzati igazgatási szerveket érintő törvénymódosítás, miszerint január elsejétől létrejön az önálló Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pedig nevet vált, Nemzetgazdasági Minisztérium lesz.

18 órától lesznek a határozathozatalok, 23 javaslatról várható döntés. Határozhatnak a Mi Hazánk két javaslatáról, az egyik szerint az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy nyújtson be törvényjavaslatot az arányosabb országgyűlési választási rendszer kialakítása érdekében.

Az ellenzéki párt másik javaslata átalakítja a fővárosi választási rendszert, így már a jövő évi önkormányzati választáson visszatérnének Budapesten a 2014 előtti szabályozáshoz, és nem a kerületi polgármesterek kerülnének be a Fővárosi Közgyűlésbe, hanem 32, listán választott képviselő.

Elfogadhatják az alaptörvény tizenkettedik módosítását, amelynek értelmében az ország alkotmányos önazonosságának védelme érdekében egy független szerv jön létre. Az alkotmánymódosítással lehetővé válik az is, hogy a kormány törvény helyett kormányrendeletben szabályozza a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjainak alapvető jogait és kötelezettségeit.

A nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényjavaslat elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató, autonóm államigazgatási szervként hozná létre a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely az állami, társadalmi és politikai döntéshozatali folyamatokba való külföldi beavatkozásokat, valamint a választási folyamatok befolyásolására irányuló, külföldről támogatott hivatott vizsgálni.

Dönthetnek a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényjavaslatról, miszerint állami tulajdonban lévő kastélyok, kúriák a jövőben ingyenes tulajdonba, vagy vagyonkezelésbe adhatók lesznek az ingatlanok további fejlesztése és fenntartása céljából.

Határozhat a parlament a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról, amely az idegenrendészeti szabályok szigorítását tartalmazza, valamint meghatározza külföldi állampolgárok Magyarországon történő tartózkodásának, munkavállalásának jogcímeit és feltételeit.

A határozathozatalok után kivételes lejárásban lefolytatják az egyes hatósági kérdésekről szóló törvényjavaslat vitáját, valamint megvitatják a szkíták Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezést.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Gyanús kínai cégeket listáztak, aztán meggondolták magukat

A Pentagon több kínai vállalatok is felvett a kínai hadsereget támogató vállalatok nyilvántartásába, majd miután ezt megtették,...

Kivételesen magas intelligenciáról árulkodik ez a két nagyon idegesítő szokás

Vannak szokások, amiket elsőre bosszantónak, furcsának vagy kifejezetten idegesítőnek érzünk másokban. Mégis előfordul, hogy pont ezek a...

Küldetésed van! Add össze a születési dátumod, és tudd meg, miért születtél le a Földre

A születési dátumod titkos üzenete: mit mond rólad a numerológia?

Drasztikus fordulat az időjárásban: 10 fokos lehűlés jön vasárnap

Vasárnap az előrejelzések szerint a nap első felében erősen felhős, borongós idő várható. Helyenként eső, havas eső, a hegyekben...

Van valami, amiben Magyarország nagyon megelőzte Szlovákiát – A hét ábrája

Lényegesen jobban alakult a magyar inflációs szám, mint az északi szomszédunké.

Bombariadó volt Budapesten, kétezer embert kellett azonnal az utcára terelni

Nagyszabású rendezvényt tartottak, keresőkutyák vették át a főszerepet.

Ezt az edzést végezd, ha te is 60 felett vagy

Mutatjuk, miért annyira hatásos

Eltűnt egy 13 éves lány Budapesten

A rendőrség nagy erőkkel keresi a szombat délután óta ismeretlen helyen tartózkodó Maily Zarát.

„Teljesen váratlanul ért” – Liptai Claudia így reagált arra, hogy a lánya benne lesz a Nagy Duettben

A Femina is ott volt a 2026-os Nagy Duett bejelentésén. Például Liptai Claudiát és Gesztesi Pankát kérdeztük a műsorról.

Szalah kimondta: Szoboszlai jelenleg a világ egyik legjobbja – egyből jött rá a reakció + videó

Szoboszlai Dominik pedig beszélt a klub legendájával, Steven Gerrarddal való párhuzamról.

Miért nem szeretik a világ legjobb futballcsapatai Marco Rossi válogatottját?

2026-ban egyetlen olyan ellenféllel sem játszunk, amely a világ élvonalába tartozik. Azt is elmondjuk, hogy miért.

0

Sport

Itt az olimpia legnagyobb meglepetése, nagyot hibázott és érem nélkül maradt a főfavorit

Ilia Malinin az olimpia legnagyobb esélyese volt, de végül még a dobogóról is lecsúszott.

Az MLSZ és a menedzsment sem örül annak, amit Rossi Szoboszlairól és a Real Madridról kikotyogott

A spanyol és a magyar sajtóban is nagyot robbant a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának nyilatkozata.

Liu Shaoangba páros lábbal rúgtak bele Kínában, majd a falban kötött ki a döntőben

A milánói–cortinai téli olimpián szombaton ismét jégre léptek a rövid pályás gyorskorcsolyázók. Férfi 1500-on Nógrádi Bence és Moon Wonjun a negyeddöntőben búcsúzott.

Cristiano Ronaldo megtört, beadta a derekát

Szombaton játékra jelentkezik az al-Fateh elleni bajnokin.

Román pofon a Fradinak, a győzelemnél is többet bukhat a magyar csapat

A zöld-fehérek elveszítették az utolsó hazai mérkőzésüket a női kézilabda BL csoportkörében.

Saldanha karrierje óriási mélyrepülésben, mióta a Fraditól távozott, de valami nem változott

A 26 éves brazil még nyáron igazolt az Emírségekbe, azóta viszont sok jó nem történt vele a pályán.

Kerkez-gólpassz, majd újabb hatalmas Szoboszlai-gól a Liverpool kupameccsén + videó

Nézze meg a magyar balhátvéd gólpasszát és Szoboszlai újabb bombagólját a Liverpool színeiben.

Ilia Malinin az elbukott olimpiai aranyérem után: A rajtpóz előtt elveszítettem a kontrollt

Kétéves veretlenség után a „Kvadraisten” többször jégre került, így mostantól halandó riválisaihoz hasonlóan ismét a Földön járhat.

A csapatkapitánya piros lapját még elbírta a Fradi, gyanús büntető okozta a vesztét Zalaegerszegen

A Fradi először kapott ki idegenben az NB I mostani idényében, vasárnap az első helyet is elbukhatja.

Zakó Zalaegerszegen: emberhátrányban rogyott meg az FTC

Ibrahima Cissé kiállítása mindent megváltoztatott.

Istenként hirdeti magát, a halandók között is a vert mezőnyben végzett

A téli olimpia legnagyobb meglepetése: kazah arany műkorcsolyában.

0
0

Bulvár

Kamerák előtt omlott össze Lékai-Kiss Ramóna, üvöltve hagyta el a stúdiót

A mindig vérprofi műsorvezető nem tudta forgatni a forgatást, megszakadt a TV2 műsora.

Kiara Lord, miután nem őt választotta Stohl András: "Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mi történt, miután bezárult a hotelszoba ajtaja"

Bár végig esélyesnek tűnt A Nagy Ő adásai során, Stohl András végül nem Kiara Lord mellett tette le a voksát. Ugyan az utolsó, péntek esti adásában a színművész egy egész napos álomrandit követően meghitt éj

Bűnözők célpontjává válhatsz, ha mindig bekapcsolva hagyod ezt a mobilfunkciót

A telefonunk ma már nem egyszerű kommunikációs eszköz, hanem digitális pénztárca, személyes napló, munkaeszköz és privát archívum egyszerre. Fotók, jelszavak, banki alkalmazások, e-mailek, közösségi fiókok mind

Nógrádi György: Nemzetbiztonsági kockázat, hogy Magyar Péter elmegy egy idegen szobába, és ott szeretkezik

A biztonságpolitikai szakértő nem tudja elképzelni, hogy Antall József, vagy Winston Churchill ilyet csinált volna. Szerinte Magyarból hiányzik a józan ész, és ezért alkalmatlan Magyarország vezetésére.

Nem akárhogy köszöntötték Magyar Pétert a horvát miniszterelnöknél, ez példátlan

Magyar Péter szombat reggel találkozott Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel.

Visszalépett a Fidesz jelöltje, váratlan fordulat a választás előtt

Új jelöltet állít a Fidesz az egyik választókerületben.

Volodimir Zelenszkij: Viktor miattunk gondolkodhat azon, hogyan növessze meg a hasát és nem a hadseregét

Az ukrán elnök szerint országa egész Európát, így Magyarországot is védi Oroszországgal szemben.

Ez őrület: Orbán Viktor nem merte megnevezni az ellenséget. Szijjártó Péter lehet az oka?

A Valentin-napi évértékelő egyik tanulsága, hogy az elmúlt 16 év Orbán-kormányai sajátos viszonyban vannak a multinacionális cégekkel, valamint az úgynevezett nemzetközi nagytőkével. S van, amit néven lehet nevez

0