Ezt olvasta már?


Orbán: a második kerítés a legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd

A magyar határon épülő második biztonsági kerítés, ha kell, a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. - Pécsi Napilap -


hirdetés

"Ausztriában és Németországban az emberek nyugodtan aludhatnak, mert a magyarok itt meg fogják védeni Európa külső határait" - fogalmazott.

A kormányfőt arra reagáltatták, hogy Törökország részlegesen felmondta az Európai Unióval kötött migrációs egyezményt.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: korábban is azt az álláspontot képviselte - ismerve a magyar történelmet -, hogy meg kell egyezni a törökökkel, de nem okos politika, ha kizárólag az ő kezükbe tesszük a biztonságunkat. Az pedig végképp nem okos politika, ha "a törökök kezébe tesszük le a biztonságunkat, és közben egyfolytában piszkáljuk, támadjuk, bíráljuk őket", hogy "nem elég demokratikusak, nem jól áll a hajuk, nem jó a politikai rendszerük, nem így kell viselkedni" - jegyezte meg.

Jelezte azt is, nem állítja, hogy a törökök ártatlanok ebben a vitában, de az európaiak hozzáállása - miközben Törökországtól várjuk a biztonságunkat - nem tűnik harmonikusnak.

Ezért már korábban is azt mondta - idézte fel Orbán Viktor -, hogy a török megállapodással párhuzamosan gőzerővel építeni kell a kerítéseket, mert ha "elillan" a Törökország-EU-megállapodás, ott fogunk tartani, mint előtte.

Az eddigi magyar határvédelmi intézkedéseket úgy értékelte: Magyarország megvédte a saját és Európa határait.

A jogi határzár elfogadott szigorításáról a miniszterelnök kifejtette: a legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozón is ismertette a változtatást, amelynek lényege, hogy egy menedékkérőnek ügye jogerős lezárultáig ellenőrzött helyen, a tranzitzónában kell maradnia. Ez "nem minősül fogságnak", mert Szerbiába bármikor vissza lehet menni - emelte ki.

"A miniszterelnökök szó nélkül tudomásul vették, amit mondtam" - közölte, hozzáfűzve, hogy Magyarország valójában egy európai jogszabályt tart be, és közben a tőle nyugatra lévő, jóval gazdagabb országok érdekét is védi. Megjegyezte azt is, arra számít, hogy "a Sorosék" majd "jól megtámadnak bennünket".

Azzal kapcsolatban, hogy a strasbourgi bíróság szerint a magyar hatóságok jogellenesen tartottak fogva és toloncoltak ki két menedékkérőt, Orbán Viktor azt mondta: Magyarországot egy Soros György által is finanszírozott nemzetközi szervezet perelte be, és a bíróság igazat adott neki. Vagyis azt az országot "meszelték el", amelyik betartja a jogszabályokat - kommentálta az ítéletet. Szerinte "az egész egy abszurd képtelenség", ami az embercsempészek, a brüsszeli bürokraták és a Magyarországon működő, külföldi pénzből finanszírozott szervezetek összjátéka.

Kitért az unió alapításának 60. évfordulójára készülő, Európa jövőjéről szóló, a tervek szerint jövő héten Rómában elfogadandó dokumentumra is, amelyről azt mondta: össze kellett csapnia nagyobb országok miniszterelnökeivel is, mert olyan szöveget akarnak elfogadni, amely szerint a migrációt emberségesen és jól kell menedzselni. Ezzel szemben szerinte a célt kellene megfogalmazni, vagyis hogy "ne jöjjenek be migránsok Európába", a tényleges menekülteket pedig a határainkon kívül válogassák külön.

A miniszterelnök beszélt az öt témában bejelentett nemzeti konzultációról is, amelyre azért van szükség - magyarázta -, mert Brüsszelnek számos olyan kezdeményezése van, amellyel nemzeti hatásköröket akar elvenni. Az öt ügy a rezsicsökkentés megvédése, a migráció kérdése, a Magyarországon politika tevékenységet végző külföldi szervezetek átláthatóvá tétele, az adómegállapítás jogának Magyarországon tartása és a munkahelyteremtési eszközök megvédése - sorolta fel. Ezért ebben az évben Brüsszelt meg kell állítani - hangoztatta.

Az adómegállapítás jogáról szólva kifejtette: ha a magyar adórendszer szerkezetének ügyében nem Budapesten, hanem Brüsszelben fognak dönteni, akkor "a multik jól fognak járni, de a magyarok nem". Ugyanígy lenne a rezsidíjak esetében, ha az energiaárakat nem a tagállamokban, hanem "valahol Brüsszel környékén" fogják meghatározni - tette hozzá.

A kereskedelmi láncokat érintő tervekre rátérve Orbán Viktor jelezte, hogy még nem dőlt el, milyen lépések lesznek. Konzultációkat folytatnak - amelyek még hetekig eltarthatnak - a kereskedelmi szervezetek képviselőivel, de az biztos, hogy a jelenlegi szabályozás nem megfelelő - erősítette meg.







0

hírek innen, onnan

Ingyenes lehet a Netflix Európában

A Netflix ingyenességnek azonban megvan az ára.

Sean Pennt minden nap örömmel tölti el, hogy szingli

Túl sokszor tört már össze a szíve, mondja.

Most érkezett: halálra gázolt egy embert a Balaton InterCity

Halálra gázolt egy embert a Keszthelyről Budapestre tartó vonat kedden délelőtt Agárdon.

Közel 250 egészségügyi dolgozó ellen kezdeményeztek már eljárást hálapénz miatt

A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2021 márciusa óta alkalmazza az úgynevezett megbízhatósági vizsgálatot a hálapénz-tilalom betartásának...

Miért nem tud mit kezdeni az izraeli helyzettel a német kormány?

Nem ellentmondás, hogy a mérvadó német állásfoglalások elítélik ugyan a Hamasz brutális támadását, de azt is, hogy a jogos izraeli...

Eb-előszó: egy angol győzelem, és a magyar válogatott továbbjutott

A magyar válogatott nyolcaddöntőbe jutása szempontjából fontos mérkőzéseket rendeznek kedd este a németországi labdarúgó...

Pottyondy Edina: Orbán Viktor olyan, „mint egy alkoholista férj, aki eljátékgépezi a családi kasszát, aztán elkezd zsidózni”

Kapott a humoristától a miniszterelnökön kívül még az Ötkertben bulizó Magyar Péter és a visszavonulni képtelen Gyurcsány Ferenc is.

Kóstold körbe a Balatont.

Kóstold körbe a Balatont! Hol kóstolhatod meg a legtutibb balatoni fogásokat, borokat, merre kirándulj, bringázz? A Balatoni Kör térképes...

Kilőtt a Richter

A kereskedési idő felénél a Richter vezeti a hazai blue chipek emelkedését.

Ők kapnak jövőre csillagot a Hollywoodi hírességek sétányán

A Hollywoodi hírességek sétányán tovább nő a csillagok száma. Azt is eláruljuk, hogy kié lehet az új csillag.

Sport

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

A magyar csoda után őrjöngött az olasz kapitány, árulóra gyanakszik

Az olaszok szövetségi kapitánya kritizálta a játékosait és komoly vádat fogalmazott meg.

Szinte biztos, kivel játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

A horvátok már biztosan mögöttünk végeznek a csoportharmadikok rangsorában, ezzel eldőlt, ki várhat rák a nyolcaddöntőben.

Itt a bizonyíték, hogy Varga Barnabás ellen szabálytalankodtak a skótok - kép

A bíró és a VAR szerint nem volt szabálytalanság.

Megműtötték Varga Barnabást - itt vannak a legfrissebb hírek

Az Európa-bajnokság biztosan véget ért a számára.

Felháborító, hogyan reagált az UEFA Varga Barnabás sérüléséről

Az Európai Labdarúgó Szövetség a késlekedő egészségügyi stábot védi.

"Az meg ki?" - kérdezett vissza a kegyetlen skót kapus, amikor Varga Barnabásról érdeklődött a riporter

A skótok sérülést okozó kapusa, Angus Gunn nem tudta, ki az a Varga Barnabás, akinek súlyos sérülést okozott

Szinte biztos, hogy kivel és mikor játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

Lényegében egyetlen lehetséges ellenfél maradt az egyre valószínűbbnek tűnő Eb-nyolcaddöntőre.

Itt a matek: így juthat a 16 közé a magyar futball-válogatott

A skótok elleni győzelem után a várakozás és a számolgatás ideje jött el. Összefoglaljuk, hogyan juthat a nyolcaddöntőbe a magyar válogatott.

Már ma továbbjuthat a magyar válogatott, mondjuk, milyen eredmény kell hozzá

Az olaszok hétfői pontszerzésével már csak egyetlen kedvező eredményre van szüksége a magyar válogatottnak.

Lesújtott Dániára az UEFA

Az UEFA büntetést szabott ki a dán labdarúgó-szövetségre a németországi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulója előtt.

0

Bulvár

„Ismeretlen helyre távozott” a százmilliós költségvetési csalás egyik főkolomposa

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Alig észrevehető tünetek jelzik - A krónikus vesebetegség felismerése

A krónikus vesebetegség Magyarországon becslések szerint 1,5 millió embert érint. Az, hogy miért csak becslésről beszélhetünk, annak tudható be, hogy az érintettek többsége nem tud arról, hogy veséje nem működik

Megkérdezték Orbán Viktort, lemondjon-e Ukrajna a területeiről – íme, a válasz!

A magyar kormányfő Szijjártó Péterhez hasonlóan kikerülte azt a kérdést, hogy Ukrajnának át kellene-e engednie területeket Oroszországnak a béke érdekében. Arról ugyanakkor beszélt, hogy a magyar fociválogatottn

Eb: már csak ennek a csapatnak kell nyernie, és Magyarország biztosan továbbjutó

Elég sok feltételnek kellett teljesülnie, hogy Magyarország továbbjusson a labdarúgó Európa-bajnokságon. A legfontosabb persze az volt, hogy nyerjünk Skócia ellen.

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

Leszakad az ég, durva zuhé közeleg, teljesen szét fogja verni ezt az országrészt

Nem kegyelmez nekünk a hidegörvény, intenzív csapadék érkezik.

Melyik a második legnagyobb magyar város? Biztos, hogy rosszul tudod

Nagyon széles skálán mozognak a magyar földrajzi legek, van egy, amely megtévesztő lehet.

A magyar csoda után őrjöngött az olasz kapitány, árulóra gyanakszik

Az olaszok szövetségi kapitánya kritizálta a játékosait és komoly vádat fogalmazott meg.

Zacher: óriásit hibáztak Varga Barnabás sérülésekor

A focista életénél semmi sem fontosabb, a Varga Barnabáséhoz hasonló esetekben az orvosnak akkor is be kell rohannia a játékoshoz a pályára, ha a bíró nem állítja meg a játékot - mondta Zacher Gábor.

0