Ezt olvasta már?

0

Országos Könyvtári Napok - Sokszínű programsorozattal várják az olvasókat Miskolcon

Sokszínű programsorozattal várja az olvasókat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Miskolcon az intézmény központi épületében és valamennyi fiókkönyvtárában az Országos Könyvtári Napokon október 3. és 9. között.


hirdetés

A borsod megyei könyvtár író-olvasó találkozókkal, interaktív foglalkozásokkal, színes gyermekprogramokkal, érdekes kiállításokkal készül, emellett kedvezményes beiratkozást és ingyenes internethasználatot is kínál. Az esélyegyenlőség szellemiségében megrendezendő egyhetes eseménysorozat első napja egy online detektívprogrammal indul, amelyen egy történet vagy mese főhőse után nyomozhatnak a résztvevők, majd két előadást tekinthetnek meg a látogatók.

Kedden Bubrik Zseraldina miskolci meseíróval találkozhatnak az olvasók, utána pedig mesefoglalkozással, angol klubbal és előadásokkal várják a közönséget.

Szerdán a kézműves foglalkozásoké lesz a főszerep: agyagmedálra karcolhatnak jellegzetes pásztorélet-motívumokat, könyvjelzőt készíthetnek vagy egy vetítéssel egybekötött "uhu készítésen" is részt vehetnek az érdeklődők. Ezen a napon sem marad el az író-olvasó találkozó: Kiss Ottó József Attila-díjas költő, író lesz a könyvtár vendége.

Október hatodikán, csütörtökön Soltész Imre és Solymos Ákos könyvbemutatójával várják a látogatókat, valamint lesz egy "mondókázó" és egy kézműves foglalkozás is, utóbbin egy papírsárkány-ablakdíszt készíthetnek a résztvevők.

A könyvtár honlapja szerint az eseménysorozat utolsó napja igazi családi rendezvény lesz, ahol minden korosztály részvételére számítanak. A program egy "mesés családi vetélkedővel" indul, emellett lesz mesterségek játszóháza, népi játékkert, valamint kézműves foglalkozás és társasjáték is. A nap "záróakkordjaként" értékelik az Olvasók Királynője és Királya című megyei irodalmi játékot, és köszöntik a könyvtár legidőseb, legfiatalabb és legszorgalmasabb olvasóját. Ezután kihirdetik a családi vetélkedő eredményeit, majd közösen vágják fel az Olvasók tortáját.

Az Országos Könyvtári Napok kezdeményezéshez Borsod-Abúj-Zemplén megyében több mint százötven település csatlakozott a megyeszékhellyel együtt, összesen mintegy kétszázötven programot kínálva az érdeklődőknek.

 







0

hírek innen, onnan

Csoda-bababalzsamok miatt indított vizsgálatot a GVH

A versenyhivatal azt gyanítja, a forgalmazó cég nem tudja bizonyítani, hogy a kozmetikai balzsamok gyógyhatásúak. Ráadásul a cég egy...

Az összeomlás szélén lehet a Gyurcsány-koalíció

A Demokratikus Koalíció és a velük szövetségben induló MSZP és Párbeszéd a szavazatok mindössze 8%-át tudta megszerezni az európai...

2019-hez képest megduplázódott Magyarországon az ázsiai munkavállalók aránya

A Magyarországon dolgozó külföldiek száma már elérte a 100 ezret - írja a hvg.hu a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése nyomán,...

Ismét észak-koreai katonák lépték át a határt, Dél-Korea figyelmeztető lövéseket adott le

Éppen építési munkálatokat folytattak a demilitarizált övezetben, a dél-koreai hadsereg hangszóróiból szóló felszólítások és a...

Tóth Andi fakanálra cserélte a mikrofont – főzős videósorozatot indított X-faktor újdonsült mentora

Az énekesnő hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy felhagy énekesi karrierjével, de úgy tűnik, sikerült magának újabb hobbit találnia.

A mediterrán világváros, ahol sosem áll meg az élet

Nagyjából fele-fele arányban mutatja be a város nappali és éjszakai életét ez a videó, ami bizonyítja, hogy mindkettő elég pörgős.

Lencsevégre kapták Tom Cruise lányát, ahogy szerelmével romantikázik New York utcáin

Katie Holmes és Tom Cruise lányát látták, amint átkarolja és megcsókolja szerelmét, Toby Cohent. Vajon örökre szól ez a szerelem?

Nincs megállás, szombaton is tovább nő az üzemanyag ára

Egy hete még 15 forinttal olcsóbb volt a benzin literje.

Robbanószertől halt meg egy 9 éves gyerek

Borzasztó tragédia történt.

Szoboszlai Dominikot akarják az anyukák, ezt üzenték neki - Videó

A magyar válogatott csapatkapitánya népszerű a hölgyeknél, kortól és nemzetiségtől függetlenül is. Most éppen egy külföldi anyuka...

Megmarad egy ideiglenesnek szánt budapesti zebra

Népszerűvé vált a budapestiek körében az Üllői úti gyalogátkelő, így annak ellenére, hogy a Határ úti aluljáró felújítását...

Csodás helyből egy nap alatt lett szellemváros

Ötven évvel ezelőtt hirtelen szellemvárossá lett Varószia Ciprusba, a turistaparadicsomot azonnal elhagyták a lakók, az új autókkal teli...

Sport

Szerbia visszalép az Eb-től, ha az UEFA nem avatkozik közbe

A Szerb labdarúgó-szövetség főtitkára hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-nál a szerdai horvát-albán mérkőzéssel kapcsolatban.

Náci karlendítés és testi erőszak - feljelentették a magyar válogatott szurkolóit

A stuttgarti rendőrség jelentése szerint 30 magyar szurkolót jelentettek fel szerda délután a Németország-Magyarország Eb-mérkőzés előtt.

Az Eb hetedik napja: kikapott a halálcsoportban a címvédő, 95. perces dráma és unalmas Anglia

Befejeződött az Európa-bajnokság hetedik napja, összefoglaljuk a legfontosabb eseményeket.

Rossz hírt közölt a skót szövetségi kapitány a magyar válogatott elleni meccs előtt

A skót válogatott a németek elleni 5-1-es vereséggel indította az idei Európa-bajnokságot. Steve Clarke legénysége szerda este javított, mivel a […] A Rossz hírt közölt a skót szövetségi kapitány a magyar válog

Botrányosan gúnyolódott a magyar válogatotton Sebestyén Balázs

Stuttgartban nézte meg a németek elleni csoportmeccset a Rádió 1 műsorvezetője.

A skótok már lenézik Szoboszlaiékat, hihetetlen dolgokat írnak rólunk

Nagyképűek, magabiztosak, miközben a céltalan magyarokról beszélnek.

Döntött Kozákról a kapitány, majdnem teljes a magyar kajak-kenusok párizsi utazó kerete

Nincs benne a párizsi olimpiára utazó magyar kajak-kenu csapatban a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta - írta az MTI.

A 96. percben jött a dráma a derbin, ez még akár a magyar csapatnak is jól jöhet...

Úgy festett, Szlovénia megszerzi története első Eb-győzelmét, aztán jött Luka Jovics.

„Sokan arrogánsak, nem is lehet hozzájuk szólni” - Nagy Ádám a játékvezető ítéletét és stílusát is kritizálta

A magyar válogatott középpályása szerint nem véletlenül állt meg a védelem a németek első gólja előtt, és bízik benne, hogyha vasárnap legyőzik Skóciát, akkor a sorstól a szükséges segítséget is megkapják

Dermesztő hideg, csendes szurkolók: elképesztő körülmények a spanyol-olasz Eb-rangadó előtt - videó

Csütörtök este Gelsenkirchenben rendezik az Európa-bajnokság csoportkörének csúcsrangadóját.

Milák Európa-bajnok, Kós ezüstérmes 100 pillangón, Ábrahám olimpiai szintet úszott

Milák Kristóf nyerte a 100 méter pillangót a belgrádi Európa-bajnokságon, mögötte Kós Hubert csapott be másodikként a célba.

Így juthat tovább a 16 közé a magyar válogatott

Az utolsó fordulóra a matek maradt. Mutatjuk, mi kell ahhoz, hogy a magyar válogatott bejusson az Európa-bajnokság legjobb 16 csapata közé.

0

Bulvár

Végre kiderült, milyen típusú rák miatt hunyt el Tompos Kátya

Talán még mindig nem tértünk magunkhoz abból a sokktól, amelyet Tompos Kátya halála okozott. Újabb információk derültek ki a szomorú esetről.

Szerbia visszalép az Eb-től, ha az UEFA nem avatkozik közbe

A Szerb labdarúgó-szövetség főtitkára hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-nál a szerdai horvát-albán mérkőzéssel kapcsolatban.

Koncz Zsuzsa kőkemény szavakkal illette Szörényi Leventét, aki hisztirohamáról beszélt korábban

Azt hihetnénk, hogy kettejük kapcsolata szakmai berkeken belül kiegyensúlyozott volt, ám ettől a valóság távol áll.

A halálunk előtt pontosan ezt érezzük: a kémikusok elmesélik

Az alábbi cikk bizonyos részei egyesek számára felkavaróak lehetnek, kérünk, ezt figyelembe véve olvass tovább!

Ezért döntött úgy egy református csapat, hogy utánanéz Novák Katalin és Balog Zoltán különös utazásainak

Egy református értelmiségi csapat Mogyorósi András, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi dékánjának vezetésével derítette fel Novák Katalin és Balog Zoltán közös külföldi utazásait, amikből a kikért

Somogyi Zoltán: Magyar Péter politikai üzenete abból állt, hogy ő egy jó fideszes

Az európai parlamenti és önkormányzati választások után kialakult új politikai helyzetet értékeltük.

Orbán: Nem tudunk a mostani életszínvonalon élni, ha csak a tízmilliós piacunkra számíthatunk

Magyarország számára kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, Berlinben. Magyarország nem tud a mo

Csak fürdeni akart a nő: amit a kutyája tett, azon az egész világ pusztul - Videó

Sokszor nehéz az élet, ha az embernek kutyája van - Lucy gazdija különösen sokat tudna mesélni erről. De mesélnek helyette a képek.

Átverhette szövetségese Orbán Viktort, és végül a magyarok helyett a románokat választotta?

Nem csatlakozik a Fidesz a Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához az Európai Parlamentben, mivel nem hajlandó egy magyarellenes román párttal egy frakcióban dolgozni. A korábbi sajtóhí

Náci karlendítés és testi erőszak - feljelentették a magyar válogatott szurkolóit

A stuttgarti rendőrség jelentése szerint 30 magyar szurkolót jelentettek fel szerda délután a Németország-Magyarország Eb-mérkőzés előtt.

Vlagyimir Putyin nukleáris bejelentése mindent megváltoztathat

Az orosz elnök az új nyugati stratégia miatt tartja szükségesnek a lépést.

Puzsér Róbert kimondta az igazságot a magyar válogatott Eb-szerepléséről, sokan egyet fognak érteni vele

Puzsér Róbert, Egri Viktor és Boros Tamás újra elemeztek a magyar válogatott mérkőzése után.

blogmorzsák

Létezik-e a Kennedy-átok?

A Kennedy család felemelkedését tragédiák kísérték. Átok vagy csak a véletlenek sorozata?

A gyógyulásig vezető út

Tippek férfiaknak, akiket érdekel az egészségük.

0