Ezt olvasta már?


Oscar-díj: ma jelentik be a jelölteket

Közép-európai idő szerint ma délután hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeinek listáját. A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is a legjobb öt közé kerülhet a szűkített listáról.


hirdetés

Legutóbb 2018-ban Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje szerepelt az Oscar-jelöltek között az akkor még a legjobb idegen nyelvű film-kategóriának nevezett mezőnyben.

A 24 kategória jelöltjeit két részletben ismertetik Los Angelesben. Közép-európai idő szerint 14 óra 18 perctől (nem sorrendben) a férfi és a női mellékszereplő, a jelmez, a vágás, a filmzene, az animációs rövidfilm, az élőszereplős rövidfilm, a hangvágás és a hangkeverés kategória jelöltjeit hozzák nyilvánosságra, majd 14 óra 30-tól pedig (nem sorrendben) a férfi és a női főszereplő, az egész estés animációs film, az operatőri, a rendező, az egész estés dokumentumfilm, a rövid dokumentumfilm, a legjobb nemzetközi film, a haj és smink, a legjobb film, a vizuális effektusok, az adaptált és az eredeti forgatókönyv, a betétdal és a díszlet kategória jelöltjeit hozzák nyilvánosságra.

A jelölések bejelentését az amerikai filmakadémia élőben közvetíti az oscar.com és az oscars.org honlapjain és digitális platformjain.

A több mint 9000 tagot számláló Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait 92. alkalommal adják át: idén a tavalyinál jóval korábban, február 9-én tartják a ceremóniát a Los Angeles-i Dolby Színházban.







0

hírek innen, onnan

Brutálisan megdrágul a magyarok kedvenc karácsonyi étele, bírja ezt még a családi kassza?

Megdrágul idén a bejgli: a cukrászdákban és otthon elkészítve is sokba kerül

Munkácsy legnagyobb rajongója újabb képet vásárolt

Újabb Munkácsy Mihály-festménnyel bővült Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő gyűjteménye, a képet először Székesfehérváron...

Magyarország óriási gazdaságfejlesztést hajtott végre Afrikában

Magyarország lezárta valaha volt legnagyobb afrikai gazdaságfejlesztési programját Ugandában, ennek részeként az ország pénzügyi...

Újabb sokkoló részletek derültek ki az iskolai lövöldözésről: több embert őrizetbe vettek

Őrizetbe vették a brjanszki iskolai lövöldözést követően a gimnáziumot őrző biztonsági cég vezetőjét, egy biztonsági őrt, valamint...

Öt tényező erősítheti az aranyat, egy pedig a forintot

Az európai tőzsdéken jó a hangulat, az USA-ban fontos adatokra várnak. Itthon az inflációs adat nem volt nagy meglepetés, devizánk inkább...

Nem kell aggódni, egy nagy lánc nyitva tart december 24-én

Sok más kiskereskedelmi lánccal ellentétben nyitva lesznek szenteste napján, de csak korlátozott ideig.

Lionel Messi Hongkongba utazik az Inter Miamival

Messi és az Inter Miami a hongkongi First Division liga legjobb játékosaiból álló csapattal csap majd össze.

Egy üzletlánc bejelentette, hogy nyitva lesz december 24-én

Eddig jobbára arról tettek bejelentést üzletláncok, hogy 24-én nem nyitnak ki.

10 nőies, téli egészruha, ami 50 felett különösen jó választás - Csinos, elegáns darabok körképe árakkal, lelőhelyekkel

Ötven felett ezek közül az egészruhák közül érdemes válogatni télre. Nyújtják az alakot, kiemelik a derekat, és nőiessé teszik a...

Borzalmas hír jött, elszálltak az árak

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Októberhez viszonyítva átlagosan...

Gulácsi Péter: Nem tudták biztosra az orvosok, futballozhatok-e még, vagy vége a karrieremnek

Elmondta, hogy az élete teljesen megváltozott azon a napon, amikor megsérült.

0

Sport

Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás

Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.

Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó

A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében

A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

49 évesen meghalt a magyar játékvezető

Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága

Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.

0

Bulvár

Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho

Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez

„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb

Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági

Joe Biden közölte: amerikai csapatok harcolhatnak az oroszok ellen

„Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön” – mondta.

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

Népszava: két tagállam nem szavazza meg a Magyarországnak adandó uniós előleget

A magyar program jóváhagyása így is biztosra vehető.

Hosszú Katinka: Az úszószövetség több milliárd forint állami támogatást kap a versenyzők kiszolgálására

Az olimpiai bajnok úszó cáfolta, hogy az úszószövetség pénzén bébiszittert vinne a dubaji edzőtáborba. A Músz még arról sem döntött, hogy Hosszú olimpiai felkészülését kifizetik-e.

Jegyek és bérletek: gyökeres reform jön a MÁV-Volán Csoportnál

Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán Csoporttal – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.

blogmorzsák

Mennyi a "túl sok idő" szex nélkül?

Innen tudhatod, hogy kell-e aggódnod a szex gyakorisága miatt.

Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon

Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.

Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod

Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.

0