Ezt olvasta már?

Már öt banknál lehet akár 10% önerővel lakáshitelt felvenni

Már öt banknál tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik első saját otthonukat vásárolnák meg banki finanszírozással.


Pécsi elnök, pécsi elnökségi tag a vízilabdázóknál

További négy évig Vári Attila vezeti a Magyar Vízilabda Szövetséget, az elnökségbe bekerült a pécsi Lukács Gergely is.


hirdetés

A szervezet honlapja szerint a sportvezető a szerdai tisztújító közgyűlésen egyhangú szavazással kapott ismét bizalmat. A szervezet társelnöke a továbbiakban is Beck György, társadalmi elnöke pedig Hegedűs Éva lesz.

"Köszönöm a bizalmat, ez is mutatja, hogy a vízilabdacsalád egységes, erős" - mondta az mvlsz.hu-n a szervezetet 2018 októbere óta vezető kétszeres olimpiai bajnok, régi-új elnök.

Alelnöknek Madaras Norbertet és Molnár Tamást választották, míg az MVLSZ elnökségébe Biros Péter, Boros Tamás, Dala Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Lukács Gergely, Magyar József, Nyíri Zoltán, Székely Bulcsú és Tóth Sándor került.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Sátánista gyilkosokat ítéltek el Oroszországban

A sokáig felderítetlen rituális gyilkosságok ügye 2021-ben a rendőrségtől az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) központi hivatalához került...

Pünkösdkor nyit a siófoki Plázs

Megújult nagyszínpaddal és tizenhét hétvégén harmincöt koncerttel várja a közönséget idén a siófoki Plázs, amelynek...

A Szakma Sztár Fesztivált április 24-26. között rendezik Budapesten

Az eseményen mintegy 60, köztük 21 agráriumhoz köthető szakmával, szakiránnyal ismerkedhetnek meg a látogatók.

Nárcisznap lesz Babócsán

Minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik.

Digitális eszközökkel újul meg a tatabányai bányászati múzeum

A skanzenben a volt bányaüzem teljes épületegyüttesével, berendezett irodákkal, szabadtéri gépbemutatóval és bejárható...

Kihagyja az olimpiát a világcsúcstartó atléta

Yulimar Rojas sérülés miatt nem indul a párizsi olimpián, ahol így nem tudja megvédeni címét női hármasugrásban - írta az MTI.

36 kép, ami tökéletesen leírja Sydney Sweeney stílusevolúcióját

Sydney Sweeney először az Euphoria című sorozatban, mint Cassie hódította meg az emberek szívét. Ezt követően jött a The White Lotus és...

Jávor helyett Barabás vezeti a Párbeszéd EP-listáját

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy Jávor Benedek, aki a korábbi tervek szerint vezette volna a párt EP-listáját, nem lesz rajta a DK,...

India felemelkedése megváltoztatja a világot

Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország mellett alig figyelünk rá, pedig kellene.

Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója

Vajon kiket választ majd Magyar Péter, hogy húzónévként mellette álljanak, mondjuk egy óriásplakáton? Honnan jöhetnek, és ki lesz...

2 ijesztő tény, amivel előbb-utóbb minden magyar nyugdíjas szembesül

A nyugdíjazás jelentős életmódváltozást eredményez és ezek számos kihívással járnak.

Megkezdődött az egyeztetés az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről

Az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről kezdődött egyeztetés a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), valamint az...

0

Sport

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

Szoboszlai Dominik lett a bűnbak, de tényleg ő volt a legrosszabb a pályán?

Szokatlanul rossz értékeléseket kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.

A szövetségi kapitány elismerte tévedését Milákkal kapcsolatban: Ilyet még senki nem látott

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Infórádiónak beszélt a hosszú időt kihagyó, az országos bajnokságon mégis remeklő Milák Kristófról.

Fegyveres őrök és harci kutyák védik a börtönből szabadult olimpikont

Szinte rá sem lehet ismerni a korábbi atlétára.

Hatalmas pofont kapott a Liverpool az Európa-ligában, Szoboszlai is óriásit hibázott

A magyar válogatott csapatkapitánya egy félidőt játszott az Atalanta elleni negyeddöntőben.

Jürgen Klopp az Atalanta ellen új középpályás sorral kísérletezik

21:00-kor kezdődik a Liverpool—Atalanta Európa-liga negyeddöntő. A párharc első mérkőzésén a hazaiaknál a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a cserepadon […] A Jürgen Klopp az Atalanta ellen ú

Kiütötték a Liverpoolt a saját pályáján

A Liverpool 14 hónap után kapott ki az Anfielden, és ezzel alighanem ki is csekkolt az Európa-ligából.

Az úszóelnök örökre eltiltaná a világbajnok sportolót

Ellenzi mindazt, amire felkérték őt.

Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool

A Liverpool az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén hazai környezetben fogadta az Atalantát. Jürgen Klopp ezúttal a kispadra nevezte Szoboszlai Dominikot. […] A Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool beje

Szalai Attila távozhat

Az egyik legjelentősebb német sportlap, a Kicker szerint a szezon végén távozhat Szalai Attila a Freiburgtól. A 26 éves magyar […] A Szalai Attila távozhat bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Tiltakozó Liverpool szurkolók

Nemcsak a csapat veresége miatt voltak elégedetlenek a hazai szurkolók csütörtökön az Anfield Roadon

0

Bulvár

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

Kullancs-térkép: melyek a veszélyeztetett területek?

Kíváncsi, hogy az elmúlt években földrajzilag hol fordult elő a legtöbb kullancs okozta megbetegedés, melyek hazánkban a nagy fertőzéskockázatú területek? Hol, melyik időszakban és mely betegségekkel kell a legjob

20 beteg halt meg az intenzíven, mert csökkentették a gyógyszeradagjukat

A vádak szerint négy nap alatt húsz intubált beteg halt meg egy bukaresti kórház intenzív osztályán a gyógyszeradagjuk csökkentése miatt. Az intézmény vezetője szerint ez nehezen hihető.

Alattomos hasnyálmirigyrák: íme, a legfőbb tünetei korai stádiumban

A hasnyálmirigyrák korai stádiumában általában nem jelentkeznek tünetek, ami nagymértékben megnehezíti a betegség felismerését.

Bizalmas iratok leplezik le, hogy Orbánék titokban finanszírozták az egyik legnagyobb európai tévécsatorna meg...

Két éve vette meg egy jó magyar kormányzati kapcsolatokkal rendelkező portugál üzletember az Euronews nevű tévécsatornát. A Direkt36 egy francia és egy portugál újsággal közösen kiderítette, hogy a pénz nagy ré

Tovább dagad a botrány: Balog Zoltán miatt maradhat el a 15 év után először a református egységnap

Nem tett jót a református egyháznak a februárban kirobbant kegyelmi botrány, amiben Balog Zoltán is érintett.

Három hónapon belül jön az összeomlás, és van, aki nagy tétben játszik rá

Nagy a kockázata annak, hogy az 1987-eshez hasonló tőzsdekrach következzen be három hónapon belül – véli az egyik jelentős vagyont kezelő brit alapkezelő. Sokan jósolnak világvégét, ő azonban nagy tételben hajla

Ha itt helyezed el a routert háromszor gyorsabb lesz az internet a lakásodban

Mi kell ahhoz, hogy minél jobban hasítson az otthoni internetünk, és akadozás nélkül élvezhessük kedvenc sorozatunkat? Máris mutatjuk!

Itt a Mol bejelentése, hatalmas lépés érkezett a vállalattól

Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarország legnagyobb vállalata.

Nagy a baj. Orbán Viktor lecsapott az állami vasútfejlesztésekre

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozatból kiderült, Orbán Viktor miniszterelnök hozzányúlt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékhoz, a Központi Maradványelszámolási Alaphoz, é

0