Premier League - Szoboszlai: most még jobban koncentráltam, hogy jól találjam el a labdát
Vasárnap délután megszerezte az első gólját a Liverpool labdarúgócsapatának színeiben Szoboszlai Dominik, akinek volt már hasonló lehetősége, de akkor nem sikerült olyan jól eltalálnia a labdát, mint az Aston Villa elleni bajnoki harmadik percében.
hirdetés
"Gyakoroltuk edzésen ezeket a helyzeteket, két héttel ezelőtt volt is egy hasonló lehetőségem, de akkor körülbelül ötven méterrel fölé lőttem. Most még jobban koncentráltam, hogy jól találjam el a labdát, sikerült" - nyilatkozta a 3-0-ra megnyert találkozót követően a Liverpool csatornájának a magyar válogatott kapitánya, aki a harmadik percben egy szöglet utáni kipattanót 17 méterről ballal bombázott a hálóba.
"Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem az első gólomat az Anfielden. A közönség mindent megtesz értünk, mi pedig értük. Mindig azt szeretnénk, hogy tele legyen a stadion, mi pedig meg akarjuk mutatni nekik" - tette hozzá a 22 éves futballista, akit a mérkőzés legjobbjának is megválasztottak.
Szoboszlai Gera Zoltán, Priskin Tamás és Buzsáky Ákos után a negyedik magyar gólszerző a Premier League-ben. Ezt megelőzően az akkor a West Bromwich Albionban játszó Gera 2012. december 22-én, a Norwich ellen szerzett találata volt a legutóbbi magyar gól az angol élvonalban.
MTI
hírek innen, onnan
Átlag 41 milliót fizetett az első lakást vásárlók fele Budapesten
Az első lakásra szerződő ügyfelek 23 százaléka budapesti ingatlant választott, 19 százalékuk Pest, 10 százalékuk Bács-Kiskun, 9...
Képtelenség máshová nézni: Baukó Éva gyönyörű mellei a leghidegebb telet is felforrósítják
Ünnepi hangulatba került a volt valóságshow-szereplő.
Erik ten Hag megkísérli a „lehetetlent” a Manchester Unitednél
Közben a klub állítólag átadólistára tette Casemirót, Raphaël Varane-t és Jadon Sanchót.
Zavargások egy görög röplabdameccsen, egy rendőr súlyosan megsérült
Mintegy négyszáz embert őrizetbe vettek.
Orbán Viktor repülőre szállt, Párizsból egyenesen Buenos Airesbe utazott
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Párizsból Buenos Airesbe utazott tovább, ahol december 10-én részt vesz Argentína új elnöke, Javier...
21 millió forintnyi összegbe került egy baki miatt az éttermi vacsora
Eldicsekedett a vacsorájával a közösségi oldalán, 21 millió forintnyi összeget tett ki a számla.
Ami néhány hónapja elképzelhetetlennek tűnt: Maguire MU-játékosként lett a hónap futballistája
Harry Maguire lett november hónap játékosa a Premier League-ben.
Izgalmas finálé a pénzügyi versenyben: 1200 csapat közül került ki a győztes
December 7-én, személyes részvétellel tartották meg a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos...
Ezzel a módszerrel könnyen csevejt tudsz folytatni bárkivel
A felszínes, könnyed beszélgetéseknek sokszor kapcsolatépítő szerepük van. Az a funkciójuk, hogy oldják a feszültséget, közelebb...
Autókat tört össze, pizzeriába rohant a botrányosan vezető színész
Az egyik autós kórházba került, perel.
Aki Jennifer Lopezzel akar randizni, annak be kell tartania 6 szigorú szabályt
Jennifer Lopez nemcsak a karrierjét, a magánéletét is nagyon komolyan veszi, olyannyira, hogy a pasijának meg kell felelnie bizonyos...
Putyin megerősítette: indul a márciusi orosz elnökválasztáson
Az Ukrajnától elcsatolt Donyecki Népköztársaság vezetője kérdezett rá, az elnök pedig igennel felelt.
Sport
Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó
A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.
Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának
Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.
Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is
Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.
A súlyosan megsérült magyar kapus állapotáról is beszélt a női kéziválogatott szövetségi kapitánya
Golovin Vlagyimir dicsérte csapatát a fölényes győzelem után.
Hosszú Katinka reagált a vádakra
A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.
Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében
A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.
Az ügyészség a legsúlyosabb, négyéves eltiltást kérte a világbajnok labdarúgónak
Egyre nagyobb bajban a 30 éves középpályás.
Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó
A három rendező közül először kapott ki valamelyik.
Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?
Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.
49 évesen meghalt a magyar játékvezető
Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez
Teljesen összeomlott a Tottenham
Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.
Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán
Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.
Bulvár
Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint
Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho
Hatalmas baki a híradóban, kikerült a felvétel. Nézd, mit csinált élőben a műsorvezető
Így magyarázza a történteket.
Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez
„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb
Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet
Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági
Népszava: két tagállam nem szavazza meg a Magyarországnak adandó uniós előleget
A magyar program jóváhagyása így is biztosra vehető.
Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy
Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak
Orvosmeteorológia: pénteken útnak se induljon, ha ezt nem tudja
Ilyen kellemetlen időnk lesz.
Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain
Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.
A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay
Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj
Jegyek és bérletek: gyökeres reform jön a MÁV-Volán Csoportnál
Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán Csoporttal – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Hosszú Katinka: Az úszószövetség több milliárd forint állami támogatást kap a versenyzők kiszolgálására
Az olimpiai bajnok úszó cáfolta, hogy az úszószövetség pénzén bébiszittert vinne a dubaji edzőtáborba. A Músz még arról sem döntött, hogy Hosszú olimpiai felkészülését kifizetik-e.
blogmorzsák
Mennyi a "túl sok idő" szex nélkül?
Innen tudhatod, hogy kell-e aggódnod a szex gyakorisága miatt.
Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon
Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.
Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod
Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás