Ezt olvasta már?


Soltész Miklós: nem rombolunk, hanem építünk

Nem rombolunk, hanem építünk, nem bezárunk, hanem újat nyitunk - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Miskolcon, a megújult Nagyboldogasszony minorita templomban.

A felújítást követő hálaadó szentmisén Soltész Miklós felidézte, Mexikótól Olaszországig, a Közel-Keleten és Afrikában sok keresztény templomot újítottak fel Magyarország támogatásával. Volt, ahol földrengés pusztított, máshol szándékos rongálás, gyújtogatás történt.

Ezekhez a segítségnyújtásokhoz képest eltörpül az a munka, amelyet az elmúlt 10 évben az egyházakkal közösen a Kárpát-medencében megvalósítottak. A felújított templomok száma meghaladja a 3 ezret, több mint 200 épült és 1500-nál is több parókia, plébánia, közösségi ház szépült meg, bővült vagy épült. Ezek a beruházások gazdagítják és szépítik a települést, az országot - hangoztatta.

"Azzal, hogy megerősödik az egyházunk, hogy marad a kereszténység, nem rombolunk, hanem építünk; nem bezárunk, hanem újat nyitunk. Nem fogadjuk el, hogy a kereszténységet üldözik, hanem sokkal inkább segítünk, ahol lehet, ezzel erősítve közösségeinket, a településeket, a nemzetet és a nemzetek közötti összefogást" - hangsúlyozta.

A hálaadó szentmisét bemutató, a felújított templomot megáldó Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye érseke kiemelte, a mostani alkalom is bizonyítja: a katolikus egyházban továbbra is fontos szerepe van a szerzetesi életnek.

Hangsúlyozta: egy város lelki megújulásában "kiemelkedő, helyettesíthetetlen szerepe van" a templomnak, tartozzon bármelyik keresztény felekezethez.

A szentmisén részt vettek Csöbör Katalin és Kiss János, a Fidesz országgyűlési képviselői, valamint a társegyházak vezetői. Jelen volt Veres Pál, Miskolc ellenzéki polgármestere is.

A műemlék templomot több mint 870 millió forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően tudták felújítani.

Az épületet 2012-ben részben adományoknak köszönhetően, részben önkormányzati támogatással statikailag megerősítették, helyreállították a romos főhomlokzatot, és restaurálták a szobrokat.

A komolyabb rekonstrukció 2020 végén kezdődött meg: a helyükre kerültek a templomtornyok új sisakjai, a főhajó tetőzetét megerősítették, a mellékhajókét újraépítették. Elkészült a Mária monogram aranyozása, a bádogozás, rendbe tették a teljes külső homlokzatot, felszerelték az esőcsatorna levezető elemeit.

A felújítás 2022 januárjában kezdődött második ütemében a belső terekben dolgoztak: visszakapta eredeti színét a főoltár, a padlóburkolatokat kicserélték, ahogy a szentély padozatát is.

A minorita templom 1729 és 1743 között épült barokk stílusban. Az 1843-as nagy miskolci tűzvész során súlyos károkat szenvedett, teljes helyreállítása csak 1845-re készült el.

 







0
0
0

0

Sport

Egész Franciaország egy magyar mulatós slágerre ropja, Marco Rossi válogatott kedvencének köszönhető

Csongvai Áron egy legendás francia klubnál lett pár hét alatt kedvenc, követeljük Rossitól a meghívót!

Mourinho nyilatkozata után gyakorlatilag eldőlt Arda Güler sorsa

Az Arsenal, a Chelsea és a Liverpool is érdeklődött a 21 éves török klasszis iránt.

Hiába remekel Szoboszlai és Mac Allister, a Liverpool megtalálta az utódokat

A friss hírek szerint a Vörösök továbbra is a kívánságlistájuk élén tartanak olyan tehetséges középpályásokat, akikkel pótolhatnák adott esetben akár Mac Allistert, akár Szoboszlait.

Szoboszlai Dominik szavai fájhattak a barátjának, ez most Borkának is kellemetlen

Könnyen lehet, hogy nem esett túl jól Ryan Gravenberch-nek, amit a Liverpool hétközi Bajnokok Ligája-alapszakaszos győzelme után hallott Szoboszlai Dominiktől.

Tizenegyesből rúgták meg az év egyik legfurább gólját

Teljesen szabályos és nagyon fura találat.

Marco Rossi sorolja a neveket, szenzációs visszatérők a magyar válogatottnál

Marco Rossi szövetségi kapitány összességében elégedett a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Néhány nevet kifelejtett, ők valószínűleg nem számíthatnak meghívóra. A legtöbben jól döntö

Videó: 13 éves, 210 centis röplabdázón ámul most a sportvilág

Íme Mubarak Mousa, aki vélhetően még növésben van.

Már Hansi Flick utódjáról álmodozik az FC Barcelona

Egyszer véget ér a német korszaka is.

A legnagyobb szívfájdalmáról beszélt a Veszprémbe igazoló Imre Bence

A hazatérésről, új szerepekről, a csapatról és az egyéni céljairól beszélgettünk a 37-szeres magyar válogatott jobbszélsővel.

0
0

Bulvár

„Pár év alatt lett dögösből öregasszony” – Férfiak brutális vallomásai a feleség öregedéséről

Hogyan érez egy férj, ha a szeretett nő szépsége megváltozik az évek során? Férfiak vallanak őszintén – néha brutálisan, néha meghatóan – a feleségük öregedéséről.

Egész Franciaország egy magyar mulatós slágerre ropja, Marco Rossi válogatott kedvencének köszönhető

Csongvai Áron egy legendás francia klubnál lett pár hét alatt kedvenc, követeljük Rossitól a meghívót!

„Nem marketingfogás, tényleg megölhet minket” - drámai felmondási hullám a mesterséges intelligencia miatt

Sokkoló figyelmeztetést adtak ki a mesterséges intelligencia legfelsőbb köreiből: a vezető kutatók szerint több mint tíz százalékos esélye van annak, hogy az AI egy évtizeden belül elpusztítja a teljes emberiséget

Ártalmatlan tünetnek tűnhet, pedig a leukémia első jele is lehet: ha ezt tapasztalod, irány az orvos

A leukémia olykor egészen váratlan tünettel hívhatja fel magára a figyelmet, amit elsőre sokan nem is kapcsolnának a súlyos vérképzőszervi betegséghez.

Egyre többen dobják ki a járólapot és a laminált padlót: ez a burkolat mindennél kellemesebb

Mezítláb rálépni a hideg járólapra az egyik legkellemetlenebb érzés, különösen ősszel és télen. Nyáron viszont kifejezetten jól esik, ha a padló kellemesen hűvös marad a lábunk alatt. Nem véletlen, hogy egyre

"Karácsony megtanult angolul?" - Már a nemzetközi sajtó is felkapta a budapesti főpolgármester hollywoodi kapcsolatait

Karácsony Gergelyt a világ egyik leghíresebb színésze hívta fel, de a magyarok szerint nem stimmel valami.

Kötcse máris borzolja a kedélyeket: vádat emelhetnek Ruszin-Szendi Romulusz ellen

Garázdaság miatt vádemelési javaslatot tesz a rendőrség a honvédelmi miniszter ellen, aki tavaly még a Tisza párt szakértőjeként meglökött egy újságírót. Ruszin-Szendi Romulusz szerint pedig a "lökés ...

Az újságíróknak évekig szivárogtató államtitkár állítása szerint Orbán az Antenna Hungária vételárának felpumpálására utasította őt

Vályi-Nagy Vilmos a miniszterelnök mellett Mészáros Lőrinccel, Jászai Gellérttel és Lázár Jánossal kapcsolatban is megosztott eddig nem ismert történeteket.

A halálból tért vissza a neves agykutató, majd olyat árult el az odaátról, amitől az orvostudomány szóhoz sem jut

Egyre több neves orvos és kutató állítja, hogy a túlvilág valóban létezik. De vajon mit mond a modern agykutatás a halálközeli élményekről? Kiderült az igazság.

0