Ezt olvasta már?


Százmilliós eltérések a somogyi lakásárakban – Siófok továbbra is drágább, mint Budapest

Somogy a végletek földje, akár több száz millió forintot is elkérhetnek egy-egy Balaton parti házért, míg a vármegye déli részén 300 ezer forintos négyzetméterenkénti áron vagy még ennél is olcsóbban juthatunk lakóházhoz.



Az ország legdrágább és legolcsóbb ingatlanjai közül is válogathat, aki Somogyba szeretne házhoz jutni. A vármegyében csaknem egymillió forint különbség is lehet a négyzetméterárak között: a vármegye déli részén pár millióba, a Balaton partján 100 milliónál is többe kerülhet egy lakóépület


Ráadásul nemcsak a vármegye északi és déli fele, hanem a Balaton keleti és nyugati oldala között is jelentős a különbség az ingatlanok árában. Balogh László az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Somogy Online hírportálnak elmondta, a part mentén található épületek ára az elmúlt években annyit drágult, hogy most már jócskán lekörözi a budapesti négyzetméterét.


Ebből természetesen az is következik, hogy minél közelebb van az ingatlan a vízhez, annál többe kerül – hangsúlyozta Balogh László.


Míg tíz-tizenöt évvel ezelőtt 100 millió forintért gyakorlatilag luxusingatlanhoz lehetett jutni, manapság már ennyi pénz sem lehet elég egy vízparti apartmanhoz.

Esetenként 200-300-400 millió forintot is elkérhetnek egy-egy parti házért.


Minél távolabb megyünk azonban Budapesttől, annál jobban csökken az ingatlanok értéke. A Balaton keleti medencéjében, Siófokon több mint egymillió forintot is elkérnek egy négyzetméterért, a nyugati oldalon azonban ugyanezért akár harminc százalékkal kevesebbet kell fizetni.


Azt tapasztaljuk, hogy a budapestiek inkább Siófokot és környékét választják, mert autóval sokkal gyorsabban elérnek oda – tette hozzá Balogh László, aki arról is beszélt, az elmúlt egy évben folyamatosan ment lefelé a balatoni ingatlanok ára.


Siófokon korábban 1 millió 150 ezer forintot is elkértek egy négyzetméterért, jelenleg azonban már „csak” 1 millió 50 ezret.


Mindazonáltal hiába mentek lefelé az árak, Siófok még mindig jóval drágább, mint a főváros, ahol átlagosan 940-950 ezer forint körül mozognak a négyzetméterárak – mondta Balogh László.


Az árcsökkenés oka, hogy 2021 nyarától elkezdett bővülni a kínálat és egyre több eladó ház, lakás jelent meg a piacon. Korábban ugyanis sokan befektetési szándékkal vásároltak ingatlant, és amikor hirtelen pénzre lett szükségük, úgy döntöttek, megválnak a balatoni nyaralótól.


Az Ingatlan.com szakértője hozzátette,


ha valaki kedvező áron szeretne balatoni házat vásárolni, akkor valamelyik nyugatabbra fekvő településen kell keresgélnie.


Ha pedig még olcsóbban akar ingatlanhoz jutni, akkor Dél-Somogyban vesz házat, ahol négyzetméterenként átlagosan 300 ezer forintért vagy sok esetben még ennél is olcsóbban kínálják az eladó épületeket.

forrás: vg.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Leclerc óriási balesete, Antonelli őrült tempója – elképesztő izgalmak az Olasz Nagydíjon

Fotó: Mercedes A 20 éves bolognai születésű versenyzőnek ez volt pályafutása hetedik futamgyőzelme, mindet az idén aratta. Antonelli...

Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok

A cukros üdítők rendszeres fogyasztása jelentősen növelheti a gyomorrák kialakulásának kockázatát – állapította meg egy új amerikai...

Szenzáció Monzában: a 19. helyről rajtolva aratott drámai győzelmet Antonelli az Olasz Nagydíjon

A tizenkilencedik rajthelyről indulva mutatta meg Andrea Kimi Antonelli az Olasz Nagydíjon, miért tartják a Formula–1 egyik legígéretesebb...

Videó: Hatalmas balesetet szenvedett a Ferrari pilótája Monzában, félbeszakadt a futam

Charles Leclerc a verseny második körében, a Parabolica-kanyar kijáratánál csapódott a gumifalba. A nagy erejű ütközés ellenére a...

Azt hittem, megtaláltam a tökéletes nőt – aztán megláttam az apám fényképét a táskájában

A kávézó teraszán ültünk, a szeptemberi nap még utoljára megpróbálta felmelegíteni a fémasztal lapját. Nórával három hónapja...

Ne pazaroljuk szellemi vagyonunkat, működjön együtt szorosabban az oktatás és a kutatás

A hazai felsőoktatás fejlődése érdekében szoros intézményi együttműködésre van szükség az egyetemek és a kutatóintézetek között....

Herceg Erika kiborult: „Nem fogok vitázni egy 20 éves kölyökkel”

Nem csillapodnak az indulatok a Megasztár zsűriasztalánál, ahol a szombati évadnyitón kirobbant Marics Peti-féle stúdióelhagyás után...

Egy ötödik gyár bezárása is felmerült: a győri Audié

A Volkswagen radikális átalakítási terve már a győri üzem jövőjét is fenyegetheti. A német autógyártó vezetése a korábban...

Tovább drágulhatnak a temus rendelések: már novembertől jöhet az újabb EU-s díj

Csomagonként 2 eurós kezelési díjat vezethetnek be a Temuról, Sheinről és Aliexpressről rendelt küldeményekre.

Hollywood bődületes nagyot kaszált ezen a filmeken – Ráadásul Christopher Nolan nagyobb lett, mint Steven Spielberg

Erős nyarat zárt Hollywood: az amerikai moziszezon bevétele átlépte a 4 milliárd dollárt, amire 2019 óta nem volt példa. A The Guardian...

0

Sport

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek

Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.

Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról

A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.

Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt

Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

0
0

Bulvár

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók

Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap

Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról

Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset

„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?

Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.

Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer

Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.

Magyar Péter: Legyen tánc!

A miniszterelnök falunapra látogatott el, hogy kikapcsoljon kicsit.

0