Ezt olvasta már?


TIM-államtitkár: kifogástalan a Sajó vízminősége

Kifogástalan a Sajó vízminősége, a folyó magyarországi szakaszán szennyeződés nem mutatható ki - ismertette Raisz Anikó, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szerdai miskolci sajtótájékoztatóján.


hirdetés

A szakpolitikus Miskolc köztisztasági társasága, a Sajóhoz közeli Mirehu telephelyén beszámolt róla, hogy a vízügyi szakemberek rendszeresen tesztelik a víz minőségét, a mérésekben a Mirehu is részt vesz. Hozzátette, a magyar kormány nyomon követi a Sajó-szennyezés után a folyó vízminőségének alakulását, erről a szlovák szakemberekkel is rendszeresen egyeztetnek.

A Sajó szlovákiai szakaszán február közepén észlelték a víz vöröses elszíneződését, amelyet az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott. A tavaszi vizsgálatok eredménye szerint Szlovákiában a folyó vizében a vas mennyisége tizenkétszer volt magasabb a határértéknél, továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak. Nyár elejére fejezték be az alsósajói bányában a felszíni vizek elterelését, ezzel mintegy 80 százalékkal csökkent a folyóba kerülő szennyező anyag mennyisége.

Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője a város avasi lakótelepének új, földalatti hulladéktárolójáról beszélt a sajtótájékoztatón. Azt mondta: a projekt megvalósítása szeptember végén elkezdődhet, és emlékeztetett rá, hogy a kormány 200 millió forinttal támogatja a beruházást.

A képviselő azt mondta, a támogatói okiratot aláírták, a hulladéktároló építése 2023-ban elindulhat. A beruházásnak köszönhetően felszíni területek szabadulhatnak fel az Avason - tette hozzá, és megjegyezte, hogy a világ számos városában működnek ilyen hulladéktárolók, például a felvidéki Szepsiben is.

 







0

hírek innen, onnan

Újabb rejtélyes haláleset történt Valgyimir Putyin környezetében

A történtekről az orosz elnök egyik ellensége számolt be.

Januárra ígérték a kezdést, de még mindig nem álltak munkába a filippínó sofőrök az Arrivabusnál

A 23 Fülöp-szigeteki sofőr komplex képzési és integrációs programja akadhatott el.

Gáspár Evelin filterek nélkül mutatta meg arcát, lenyűgöző formában van

Gáspár Evelin úgy döntött, ezúttal minden különösebb filter nélkül mutatja meg aktuális formáját, hiszen továbbra is a...

Videón az Inter kihagyott helyzetei az Atletico Madrid ellen a Bajnokok Ligájából

Ugyan előnyből várhatja a visszavágót az Inter az Atletico Madrid ellen a Bajnokok Ligájában, nem lehetnek túlságosan elégedettek az...

Pep Guardiola bocsánatot kért egykori játékosától, amiért megjegyzést tett a súlyára

Kalvin Phillips szerint rendkívül rossz hatással volt az önbizalmára Guardiola véleménye.

Van olyan járás, ahol már bruttó 950 ezer forintot keresnek a magyarok

De van olyan is, ahol a 350 ezret sem éri el az átlagkereset.

„Továbbra sem tartom magam bűnösnek” - folytatódott Pogány Judit és Koltai Róbert fiának pere

A vád szerint 2008-2010 között közel egy tucat animációs film gyártása során hamis számlákkal igényeltek vissza adót. Az elsőrendű...

Rendkívüli haláleset rázta meg az ózdiakat

A mélybe zuhant egy nő Ózdon.

Csupa rossz hírünk van a hét időjárásáról

Csapadékban és szélfúvásban nem lesz hiány a héten.

0

Sport

Szétvertek egy vonatot a fővárosból hazafelé tartó szurkolók

Nehezen viselték a csapatuk vereségét és ennek egy vasúti kocsi látta a kárát - a kár tetemes.

Dárdai Pál eljátszotta az utolsó esélyét

A Hertha BSC magyar edzője a szíve miatt kénytelen volt az alkoholhoz nyúlni.

FTC: nem biztos, hogy jó jel, amit az Olympiakosz edzője mondott

A Konferencia Liga következő játéknapján az FTC csütörtök este lép pályára a görög Olympiakosz ellen, a 16 közé jutásért folytatott […] A FTC: nem biztos, hogy jó jel, amit az Olympiakosz edzője mondott bejegy

FTC-Olympiakosz: Kubatov Gábor fontos bejelentést tett

A Ferencvárosnak egygólos hátrányt kellene eltüntetnie az Olympiakosz ellen csütörtök este a Groupama Arénában. Köztudott, hogy amelyik csapat sikerrel veszi […] A FTC-Olympiakosz: Kubatov Gábor fontos bejelentést t

Egész Európa gyászolja az éjjel meghalt világbajnok futballistát

Andreas Brehme halála sokkolta a futball világát. Az egykori védőről nemcsak Németországban, hanem egész Európában megemlékeznek.

Elképesztő, mit mondott Marco Rossi Szoboszlai Dominikról

A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, mit tanult haldokló mesterétől.

Meghalt a világbajnok futballista

Az 1990-es világbajnoki döntőben ő szerezte a németek győztes gólját.

Országot vált a világ- és Európa-bajnok magyar kajakos

A 27 éves sportolót korábban doppingolás miatt tiltották el.

Ancelotti váratlan kérdést tett fel Modricnak

Megtisztelőnek találta a futballista, de egyelőre nem bólintott rá.

Kubatov Gábor: 90 millió forintért a házamat is feltettem a Ferencvárosért

A Blikk Talk vendége volt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A klubvezető több témát is érintett az interjú során, többek között arról is beszélt, kik segítettek neki, mikor a Fradi elnöke lett.

FTC-Olympiakosz: sztárbíró fújja a sípot

A Ferencváros csütörtök este az Olympiakoszt fogadja a Groupama Arénában. Az első meccsen a görögök hazai környezetben nyertek 1-0-ra, a […] A FTC-Olympiakosz: sztárbíró fújja a sípot bejegyzés először nb1.hu-

Hihetetlen, mennyi pénzt fizet a Real Madrid Kylian Mbappéért

Annak ellenére, hogy elvileg ingyen érkezik.

0

Bulvár

Provokatív rendszámot vett a BMW-jére, a rendőrség engedte

Az autóra egy kassai járókelő figyelt fel. Szlovákul ez semmit nem jelentene, de ha a ciril ábécé betűit vesszük alapul, akkor Moszkvát és egy Z betűt olvashatunk, utóbbi nem titkoltan a két évvel ezelőtt kezdőd

Milyen telefonod van? Ezekben van egy titkos mikrofon, ami mindent hall

Az emberek egy jelentős része most azt állítja, fogalma sem volt róla. Futótűzként terjed a hír a telefonmárka tuladjonosai közt.

Ennyi ideig tart a tökéletes szex – A szakértő válaszol

Vannak olyan kérdések, amelyeken időnként mindannyian gondolkozunk– függetlenül attól, mennyire vagyunk elégedettek a szexuális életünkkel.

Donáth Anna máris reagált az 520 millió forintos bírságra, amit az ellenzék kapott

A Momentum és a Renew Europe EP-képviselője ezúttal az 520 millió forintos bírság kapcsán szólalt meg a közösségi oldalán.

Kikészítheti a szívet az egyik népszerű vitamin

Sokan öregedésgátló tulajdonságai miatt szedik, ami a kutatók szerint hatalmas hiba.

Csak elérte Orbán Viktor, amit akart, pénteken ünnepelhet

Végül ő bírta tovább az idegek harcát?

Megdőlt a legnagyobb tévhit a kávéról

Sokan azt hitték, hogy jó alternatíva, de valójában mégsem az igazi.

Jön a 100 százalékos pályázat, amire sokan régóta várnak

Hamarosan bejelenthetik a népszerű képzési pályázat folytatását a Ginop Pluszban, amelynél akár 100 százalékos támogatási intenzitás is elérhető – tudta meg az Economx. Összeszedtük, milyen várható módosít

Szétvertek egy vonatot a fővárosból hazafelé tartó szurkolók

Nehezen viselték a csapatuk vereségét és ennek egy vasúti kocsi látta a kárát - a kár tetemes.

blogmorzsák

Az Atlanti oázis szőlőültetvényei

Lanzarote szigetén található a La Geria borvidék, amely a sziget egyik legjelentősebb látnivalója.

Ezen a héten ez a 20+2 legmenőbb EU raktáras kínai kütyü

A rendkívül olcsó Xiaomi porszívótól a gyerekbringáig.

0