Ezt olvasta már?

Ikarus 266-os nyitja a nyarat Keszthelyen

A retró járművek rajongói 2024. június 1-jén és 2-án az ötvenéves V63-as Gigant villanymozdony vontatta Retró Balaton InterCityn utazhatnak Budapestről Keszthelyre. ...


Teljeskörű kompenzációt kérnek a megyei jogú városok a kormánytól

Dr. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a héten két körben találkozik a magyar városok képviselőivel: szerdán a 25 ezer főnél nagyobb települések polgármestereit fogadta, pénteken pedig a megyei jogú városok polgármestereivel találkozik Kossuth téri irodájában.


hirdetés

A tárcavezető a találkozókon a koronavírus járvány miatt megtett helyi, illetve kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések, valamint a gazdasági visszaesés okozta negatív gazdasági hatások állami kompenzációjáról egyeztet az önkormányzatokkal.

A tényadatok azt mutatják, hogy a magyar városok gazdálkodását komolyan nehezítő körülményekről van szó. Már 2020-ban is súlyos, városonként milliárdos nagyságrendű érvágást jelentettek a védekezési költségek, az adóbevétel-visszaesés, a kormányzati adóelvonások és a városi cégek veszteségei. Ugyanezek a veszteségek 2021-ben a előzetes kalkulációk alapján egyes városokban meghaladják a működésre szánt források 15 százalékát. Az adatokból jól látható, hogy ez a forráshiány rendkívül feszes gazdálkodás mellett is a közszolgáltatások ellátását fenyegeti az érintett településeken. Fennáll a veszélye annak, hogy kompenzáció hiányában nem jut elég pénz a közösségi közlekedés üzemeltetésére, a közvilágításra, vagy a köznevelési intézmények működtetésére, azaz a gyermekek maradéktalan ellátására.

Az általunk képviselt városok egyértelmű és kiemelt célja, hogy elérje a fent vázolt veszteségek minél teljesebb kompenzációját.

A megyei jogú városokat képviselő polgármesterekként komolyan bízunk abban, hogy a kormány nem hagyja cserben az ország legjelentősebb városait. Azt várjuk, hogy pénteken érdemben tudunk tárgyalni a kormány képviselőjével, és ennek eredményeként a legnépesebb magyar városok a lehető legteljesebb kompenzációra számíthatnak a kormánytól. Kérjük továbbá, hogy városaink is megkapják azt az 1,38 milliárd forintot, amelyet 2020 decemberében 11 másik nagyvárosnak már átutalt a kormány.

A magyar városok erőn felül vették ki a részüket a járvány elleni védekezésből, a települések polgárai példamutató módon álltak helyt ebben a küzdelemben. Nem érdemlik meg, hogy másodrangú állampolgárok legyenek, mert a városuk működése, a közszolgáltatások ellátása ellehetetlenül.

 

Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere

 

Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere

 

Csőzik László, Érd Megyei Jogú Város polgármestere

 

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere

 

Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere

 

Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere

 

Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere

 

Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Sulyok-ügy: törvénymódosítást kezdeményeznek

Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció azt szeretné elérni, hogy ne járjanak élete végéig juttatások azoknak az államfőknek, akik...

Toronymagasan ez a 12 élelmiszer az, ami hatalmas gyomorégést okoz

Ezeket mindenképp kerüld el, ha hajlamos vagy a gyomorégésre!

Minden sikeres Azahriah mögött egy DESH áll?

A mindössze 22 éves Baukó Attila, művésznevén Azahriah éppen most ír történelmet a magyar zeneiparban: május 24–26. között három...

Karácsony Gergely: azt szeretném, ha a Karácsony-féle városvezetés a macskamentáról lenne híres

Választási programot ismertetett a főpolgármester, aki öt évvel növelné a városlakók élettartamát. szűrőprogramokkal,...

Mi történt? Szombat délelőtt elnémult a Klubrádió

Ma a délelőtti órákban váratlanul elérhetetlenné vált a Klubrádió.

Havasi János végső búcsúztatása

Végső búcsút vettek pénteken Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságírótól, szerkesztőtől családtagjai, barátai, tisztelői.  ...

Míg az EU-ban fogynak a gyerekek, a magyar modell megmutatta, hogy másként is lehet

Az európai értékek megőrzéséről tartottak konferenciát.

„Sokkal nagyobb súlyt kell adnunk az állatvédelem ügyének Budapesten.” - Állatbarát fővárost szeretne Szentkirályi Alexandra

Budapest főpolgármester-jelöltje szerint egy nagyváros esetében is szükség van a környezet és a természet védelmére, de hangzatos...

Magyar bűnözők sokkolták Bécset: kifosztották az osztrák betörőkirályt

Még a bécsi bíróság sem látott olyat, amit a magyarok tettek

0

Sport

„Választanom kell a feleségem és egy gyönyörű nő között” - az El-győztes edző lehetséges klubváltá...

Gian Piero Gasperini sejtelmes választ adott arról, hogy esetleg klubot vált-e a nyáron.

Óriási a botrány Amerikában Lionel Messi miatt

A szurkolók fel vannak háborodva, az Inter Miaminál magyarázkodnak.

A Liverpool is szemet vetett a magyar származású gólvágóra - sajtóhír

A portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő Sporting CP támadója, a magyar származású Gyökeres Viktor a nyáron nagy eséllyel Liverpoolban köthet ki.

Még ki sem nevezték az új edzőt, máris menekülni akar a Bayern sztárfocistája Münchenből

A német válogatott középpályásnak nem tetszik, hogy kieső csapat edzőjét akarja a Bayern München.

Kozák Danuta vádjai megosztották a magyar kajak-kenu sportot

Az egyik legeredményesebb magyar sportág több legendás alakja is reagált az olimpiai bajnoknő közleményére.

Az angol lap értékelte a Liverpool játékosait; így látták Szoboszlai teljesítményét

A szezon végén az Express című lap minden egyes Liverpool-játékos szezonbeli teljesítményét értékelte.

Kirúgták Xavit

A Barcelona vezetősége péntek délután az edzőközpontban közölte a vezetőedzővel, hogy menesztik

Hihetetlen sztori: évekig egy kétcentis üvegszilánkkal a talpában játszott a Bilbao vasembere

Ernesto Valverde meglepő részletet árult el Inaki Williams-ről.

Diego Maradona utódja lehet a Fradi új edzője

A szerb edző számára nem ismeretlen a Ferencváros.

Előbb egymás vállán zokogak, később már csak az egyikük a másik temetésén

Szombat este a Német Kupa döntőjében a bajnok Bayer Leverkusen azzal a másodosztályú Kaiserslauternnel játszik, amellyel annak idején élet-halál harcot vívott a bentmaradásért.

A Fradi légiósa elárulta, miért távozik - és azt is, hogy hol folytathatja

Az amerikai védő jó eséllyel hazájában, az MLS-ben folytatja majd a pályafutását.

0

Bulvár

Ez kemény. - Magyar Péter elárulta az igazi célját

Magyar Péter részt vesz az ATV vitáján, ha azt Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője is elvállalja. Ezt a Tisza-párt alelnöke Felcsúton jelentette ki. Közben kiderült, Dobrev Klára feljelentést tesz Sulyok Tamás

Fotók: így várták Magyar Pétert Felcsúton, a „hatalom szívcsakrájában”

Délután fél 3-kor fog beszédet mondani a Tisza Párt elnöke a településen. Aztán felszállnak a „szocialista szellem vasútjára” is.

A repülőn előttem utazó vonzó férfi hátraadott egy cetlit: egy kérdés állt rajta, amire perceim voltak válaszo...

A torkomban dobogott a szívem, de a férfi nem kímélt, azonnal akarta amit eltervezett.

Magyar Péter odaállt a hatvanpusztai Orbán-birtok kapujába: 10 milliárdot költöttek erre az épületre, 20-25 ke...

Azért érkezett Hatvanpusztára, hogy ezzel is megmutassa a hatalomnak, hogy nem fél.

Kiakadtak a rajongók Azahriah koncertje miatt: hiába a sok ráköltött százmillió, sokan csalódtak

Ezen háborodtak fel a rajongók, nem lehet visszacsinálni, mi mehetett félre?

Felbolydult Felcsút Magyar Péter érkezésétől: ezrek várták, zakatolt a kisvonat is

Felbolydult Felcsút. A szó szoros értelmében. Május 24-én dél körül már mindenki arról beszélt, alig egy óra múlva a helyi kisvasút állomás épülete előtt a kormánypárt új kihívója, a Tisza Párt arca, Magy

Somogyi Zoltán: Ha Magyar Péter pártja 50 százalék fölé kerülne, az földindulást okozna

Ezt válaszolta a Political Capital szociológus társalapítója a Klasszis Klub május 23-ai adásában arra a kérdésre, hogy mi a különbség Magyar Péter és két éve ugyanígy exfideszesként Orbán Viktort legyőzni pr

Remélhetőleg nem vettél ilyen sertéshúst a boltokban – elég rosszul szerepelt a teszten

Állítólag ha jó sertéskarajt szeretnénk venni, akkor irány a hentes. Azonban hol a legízletesebb ez a húsféle a hazai szupermarketekben, és melyik az, ami nem szerepelt túl jól a teszteken?

Tragikus fordulat történt a verőcei hajókatasztrófa ügyében

Megtalálták az ötödik áldozat holttestét.

blogmorzsák

A klímaharcos gombák köztünk élnek

Tudtad, hogy a gombák a klímaváltozás visszafordításában és az ökoszisztémák védelmében is nagy szerepet játszanak?

Ilyen volt Azahriah a Puskásban

Világszínvonalú látvány, komoly zenei ambíciók a poptörténelmi jelentőségű koncerten.

0