Ezt olvasta már?


Több mint ezer új munkahelyet teremt a Wizz Air

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette eddigi legnagyobb szabású, az egész hálózatra kiterjedő toborzó kampányát.


hirdetés

Az elmúlt 13 évben a WIZZ megerősítette vezető pozícióját a térség légiközlekedési piacán, és az elkövetkező év során közel 1300 új közvetlen munkahelyet teremt a cégnél. 2017-ben már 11 új repülőgép érkezett a Wizz Air flottájába, amelyhez 2018 végéig további 21 vadonatúj Airbus A320 és A321 típusú repülő csatlakozik. Ezáltal a WIZZ-csapat több mint 4500 fősre növekszik a következő év végéig. A légitársaság és a karrierlehetőségek számának növekedése azonban nem áll meg ezzel: a tervek szerint 2024 végére a flotta már kétszeresére bővülhet több mint 160 repülőgéppel.

Európában és a kontinensen túl több mint 25 országban összesen 400 toborzó eseményt szervez a Wizz Air, pilótáknak és légiutas-kísérőknek egyaránt, hogy az ambiciózus és lelkes jelentkezők közül azok csatlakozhassanak a WIZZ csapatához, akik valóban szenvedélyt éreznek a légiközlekedés iránt.

Az #IamWIZZcrew kampány keretében mindenki, aki karrierjét a Wizz Airnél képzeli el, egyszerűen tudhat meg többet a cégről, a légiközlekedési pályáról és a toborzás folyamatáról közvetlenül a WIZZ munkatársaitól. Az érdeklődők már most is ezernyi képet és posztot találhatnak különböző közösségimédia-csatornákon a lelkes WIZZ-csapattagok jóvoltából, akik így mutatják ki elkötelezettségüket a légitársaság iránt és szenvedélyüket hivatásuk iránt.

A vonzó kompenzációs csomagon és juttatásokon túl a Wizz Air pilótáinak garantált munkaritmust biztosít: az első tisztek és kapitányok akár ingázhatnak a kiterjedt hálózat több mint 550 útvonalát igénybe véve, de a relokáció is biztosított 15 európai országban működő 28 bázis bármelyikére. (További információ: https://wizzair.com/en-gb/information-and-services/career/pilots#/)

A légiutas-kísérőnek jelentkezők felvétel esetén kiváló képzésben részesülnek, ingyen kapnak egyenruhát és lehetőségük van szülőhelyükön dolgozni Európa egyik legsikeresebb légitársaságánál - nem beszélve arról, hogy a dolgozói utazási lehetőségeket is igénybe vehetik a WIZZ hálózatában a kontinensen és azon túl is. (További információ: https://wizzair.com/en-gb/information-and-services/career/cabin-crew-flight-attendant/#/)







0

hírek innen, onnan

Csalódnia kellett annak, aki mostanáig várt a pénzváltással

Nem a jó irányba mozdult a forint az inflációs adatok láttán.

A stressztől tényleg megőszülhetünk, de a folyamat visszafordítható

Az egyik önkéntes néhány hajszála visszanyerte a színét a nyaralás alatt.

Megszólalt a Nemzeti Színházban megsérült színésznő, így érzi magát Szász Júlia

Még novemberben került kórházba, miután a Rómeó és Júlia előadáson kollégájával együtt a mélységbe zuhant.

Régóta nem láttak ilyet a németek

Az élelmiszerár-emelkedés lassuló ütemének és az energiaárak csökkenésének köszönhetően novemberben két és fél éves mélypontra...

Hadházy: így csalta Orbán tíz százalék alá az inflációs számokat, minket fognak megbüntetni a fideszes csalása miatt

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookján tette közzé Róna Péter közgazdász levelét, amit változtatás...

Szász Júlia: Jobban vagyok már

A Nemzetiben balesetet szenvedő színésző a közösségi médiában köszönte meg a sok támogatást.

Londonban csak egy garázsra tellett volna a pénzéből, inkább vett egy falusi kunyhót

Úgy rendezte be, hogy Kate Winslet is beköltözhetne egy romkom film erejéig.

0

Sport

Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előtt

Elképesztő dolog történt a norvég sztárcsatárral.

Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás

Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.

Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó

A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében

A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

49 évesen meghalt a magyar játékvezető

Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez

Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága

Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.

0

Bulvár

Óriási viccel reagált a havazásra a Magyar Közút Zrt.: kiraktak egy Havas Henrik fotót

Az egész országot megbénítja a rég nem látott nagy hó, az állami cég azonban nem vesztette el a humorérzékét.

Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho

Brutális gázszámlák az MVM-nél: rossz hírt közölt Lantos Csaba

Jövőre még érkezhetnek indokolatlanul magas összegű számlalevelek.

Fogságból, kabátbélésben érkeztek a magok, ma már beborítják Dél-Zala dombjait a fák

Nem könnyű ma elkezdeni a karácsonyfa-termelést, igény ugyan változatlanul mutatkozik az illatos örökzöldekre, de a környezeti és gazdasági kihívások egyre nagyobbak.

Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági

Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez

„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb

Joe Biden közölte: amerikai csapatok harcolhatnak az oroszok ellen

„Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön” – mondta.

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

blogmorzsák

Mennyi a "túl sok idő" szex nélkül?

Innen tudhatod, hogy kell-e aggódnod a szex gyakorisága miatt.

Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon

Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.

Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod

Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.

0