Ezt olvasta már?

0

Tour de Hongrie - Mareczko nyerte a hajdúszoboszlói sprintbefutót

A lengyel Jakub Mareczko nyerte vasárnap a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második, Debrecen és Hajdúszoboszló közötti szakaszát.


hirdetés

A szombati nyitóetapot követően az éllovas spanyol Jon Aberasturi mögött a magyar versenyzők közül - a jóváírások miatt - egyaránt tíz másodperc lemaradással állt Dina Márton, Valter Attila, Kusztor Péter és Szatmáry András is.

A vasárnapi szakasznak 113-an vágtak neki a cívisvárosban: az esztergomi etapot nem fejezte be többek között a magyar válogatottból Dina Dániel és Istlstekker Zsolt, valamint a csíkszeredai Team Novákból Wermeser Zsombor és a székely Novák Károly Eduárd. Az esztergomi célegyenesben bukott lengyel Kamil Maleckit kiengedték a kórházból, a kulcscsontja az első feltételezésekkel ellentétben nem tört el, és vállalta a debreceni rajtot, ám végül nagyjából hatvan kilométer megtétele után feladta a versenyt.

A Hajdúszoboszlóig tartó 158 kilométeren 565 méter szintkülönbség várt a mezőnyre, az edzésbalesete után lábadozó Fetter Erik az MTI megkeresésére elmondta: mezőnybefutóra számít. Hasonlóan vélekedett Karl Ádám, aki a magyar válogatott kapitánya a Tour de Hongrie-n, ő úgy fogalmazott: nagy szél esetén nagy tempó várható, kis szélnél pedig elengednek egy szökést, majd a hajrá előtt igyekeznek befogni, hogy a sprinterek harcolhassanak a sikerért. Elárulta, számára is a szakaszgyőzelem a cél.

A rajtra 33 fokban került sor, Hajdúböszörmény és Balmazújváros megkerülésével visszatértek Debrecenbe a kerekesek, hogy egy kör után Hajdúszoboszló felé vegyék az irányt. A szakasz során hegyi hajrá nem, két gyorsasági részhajrá viszont várt a kerékpárosokra.

Korán kialakult egy ötfős szökés, amelyhez a magyar válogatott Szatmáry is fel tudott zárkózni, hatan pedig öt és fél perces, nagyjából négy kilométeres előnyre tettek szert. Azonban mivel négyen is tíz másodperces hátránnyal álltak az éllovashoz képest összetettben, így a mezőny nem engedte, hogy "hazaérjenek". Szatmáry megnyerte az első, debreceni gyorsasági részhajrát, a másodikon pedig második lett Balmazújvárosban, az időjóváírásoknak köszönhetően egy ideig virtuálisan rajta volt a sárga trikó. Negyvennégy kilométerrel a cél előtt az üldözőknek egy vonat parancsolt megálljt, ám végül a várakozásoknak megfelelően a végül széthulló szökés előnye elfogyott, egyedül a spanyol Arturo Gravalos Lopez (Kometa-Xstra) tartott ki elöl, ám végül tíz kilométerrel a cél előtt őt is utolérték. Ezúttal mezőnyhajrá döntött a fürdővárosban, a sprintben Mareczko bizonyult leggyorsabbnak.

A célegyenesre fordító kanyar előtt többen buktak.

A mezőnyre hétfőn a Karcag és Nyíregyháza közötti 182 kilométeres sík, 516 méter szintkülönbséget tartalmazó etap vár a 826 kilométer össztávú 41. Tour de Hongrie-n.







0

hírek innen, onnan

Így rúgnak be a magyarok

Kutatók azt vizsgálták, hogy az európai országokban mit isznak legszívesebben a helyiek, hogy hogyan rúgnak be, és azt, hogy milyen hatása...

Kirúgták azt a tanárt, aki hónapokon át verbálisan bántalmazott egy 9 éves lányt Sárkeresztúron

A szülők 2,5 hónapon át rögzítették a lányuk táskájában elrejtett diktafonnal, ahogy a tanár például ilyeneket mondott: „baromagyú...

Marco Rossiék meglátogatták Varga Barnabást a stuttgarti kórházban

A magyar szakmai stáb tagjai és Botka Endre Marco Rossi vezetésével meglátogatták a lábadozó Varga Barnabást.

Brutális történet: a munkahelyén akarta meggyilkolni a feleségét egy férfi

A munkahelyén akart végezni a válófélben lévő feleségével egy férfi.

Rasszista tej? Hihetetlen kutatás indult az adófizetők pénzéből, szürreális az, amire keresik a választ

Úgy tűnik, egészen elképesztő kutatásra fogják fordítani az adófizetők pénzét, többek között ugyanis a tej és a birodalmiság...

Nincs megállás: új történelmi mélypontra bukott a török líra a dollárral szemben

Kedden délelőtt új történelmi mélypontra bukott a török líra a dollárral szemben 33 feletti árfolyam mellett, és így tavaly május...

13 szabadvízi strand várja a fürdőzőket Csongrád-Csanád vármegyében

Csongrád-Csanádban nemcsak a termálfürdős, hanem a szabadvízi fürdőkínálat is egész jó. A vármegye egész területén találhatók...

A Dubai luxusszállóban a fényűzés halandó embernek felfoghatatlan, 37 millió a legdrágább „szoba”

Az Atlantis The Royal nem csupán szálloda, hanem a fényűzés és a kényelem palotája, melynek kapuit 2022-ben nyitotta meg Dubaiban. A The...

Ez a 6 híresség nem fürdik minden nap

Az elmúlt hónapokban több sztárról is kiderült, hogy a higiénia nem az erőssége, az alábbi celebek például nincsenek oda a napi...

Geszti Péter perel: Elvették tőlünk az élményt

Geszti Péter beszáll abba a pertársaságba, melyben több, hoppon marad magyar szurkoló is a társául szegődhet.

0

Sport

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

A magyar csoda után őrjöngött az olasz kapitány, árulóra gyanakszik

Az olaszok szövetségi kapitánya kritizálta a játékosait és komoly vádat fogalmazott meg.

Szinte biztos, kivel játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

A horvátok már biztosan mögöttünk végeznek a csoportharmadikok rangsorában, ezzel eldőlt, ki várhat rák a nyolcaddöntőben.

Itt a bizonyíték, hogy Varga Barnabás ellen szabálytalankodtak a skótok - kép

A bíró és a VAR szerint nem volt szabálytalanság.

Megműtötték Varga Barnabást - itt vannak a legfrissebb hírek

Az Európa-bajnokság biztosan véget ért a számára.

Felháborító, hogyan reagált az UEFA Varga Barnabás sérüléséről

Az Európai Labdarúgó Szövetség a késlekedő egészségügyi stábot védi.

"Az meg ki?" - kérdezett vissza a kegyetlen skót kapus, amikor Varga Barnabásról érdeklődött a riporter

A skótok sérülést okozó kapusa, Angus Gunn nem tudta, ki az a Varga Barnabás, akinek súlyos sérülést okozott

Szinte biztos, hogy kivel és mikor játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

Lényegében egyetlen lehetséges ellenfél maradt az egyre valószínűbbnek tűnő Eb-nyolcaddöntőre.

Már ma továbbjuthat a magyar válogatott, mondjuk, milyen eredmény kell hozzá

Az olaszok hétfői pontszerzésével már csak egyetlen kedvező eredményre van szüksége a magyar válogatottnak.

Itt a matek: így juthat a 16 közé a magyar futball-válogatott

A skótok elleni győzelem után a várakozás és a számolgatás ideje jött el. Összefoglaljuk, hogyan juthat a nyolcaddöntőbe a magyar válogatott.

Lesújtott Dániára az UEFA

Az UEFA büntetést szabott ki a dán labdarúgó-szövetségre a németországi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulója előtt.

0

Bulvár

„Ismeretlen helyre távozott” a százmilliós költségvetési csalás egyik főkolomposa

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Megkérdezték Orbán Viktort, lemondjon-e Ukrajna a területeiről – íme, a válasz!

A magyar kormányfő Szijjártó Péterhez hasonlóan kikerülte azt a kérdést, hogy Ukrajnának át kellene-e engednie területeket Oroszországnak a béke érdekében. Arról ugyanakkor beszélt, hogy a magyar fociválogatottn

Eb: már csak ennek a csapatnak kell nyernie, és Magyarország biztosan továbbjutó

Elég sok feltételnek kellett teljesülnie, hogy Magyarország továbbjusson a labdarúgó Európa-bajnokságon. A legfontosabb persze az volt, hogy nyerjünk Skócia ellen.

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

Leszakad az ég, durva zuhé közeleg, teljesen szét fogja verni ezt az országrészt

Nem kegyelmez nekünk a hidegörvény, intenzív csapadék érkezik.

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

A magyar csoda után őrjöngött az olasz kapitány, árulóra gyanakszik

Az olaszok szövetségi kapitánya kritizálta a játékosait és komoly vádat fogalmazott meg.

Melyik a második legnagyobb magyar város? Biztos, hogy rosszul tudod

Nagyon széles skálán mozognak a magyar földrajzi legek, van egy, amely megtévesztő lehet.

Zacher: óriásit hibáztak Varga Barnabás sérülésekor

A focista életénél semmi sem fontosabb, a Varga Barnabáséhoz hasonló esetekben az orvosnak akkor is be kell rohannia a játékoshoz a pályára, ha a bíró nem állítja meg a játékot - mondta Zacher Gábor.

Így reagált Orbán Viktor arra, hogy a konvoját kísérő egyik motorosrendőr halálos balesetet szenvedett

Két rendőr sérült meg, amikor egy nő az autójával nekik ütközött, mert nem vette észre a lezárást. Az Orbánt szállító autó nem volt érintett a balesetben.

0