Ezt olvasta már?


Továbbra sem tiltották be a leginkább környezetszennyező bányászati technológiát

Bár a 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament több mint 90 százalékos többséggel elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát.

Az Európai Bizottság nem tett eleget a felszólításnak, így még mindig használható a módszer, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetpusztító - hangsúlyozta Áder János korábbi köztársasági elnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

 

A volt államfő felidézte, hogy éppen 23 éve, 2000. január 30-án egy romániai aranybányánál gátszakadás történt, amelynek következtében 100 ezer köbméter cianidos zagy került a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. Hozzátette, hogy a tározót mindössze egy évvel korábban adták át, tehát súlyos tervezési, engedélyezési és működtetési hibáknak is állniuk kellett a háttérben a rendkívüli időjáráson túl.

A cianidos vegyületet ahhoz használják, hogy kinyerjék az aranyat a kőzetből. A zagy, amelyben benne marad a vegyület jelentős része, ülepítőkbe kerül - közölte.

Áder János kiemelte, hogy a cianid mennyisége a Szamosban a megengedett 320-szorosa volt.

Úgy értékelte, hogy a magyar vízügyi szakemberek bravúrt hajtottak végre a tiszai környezetpusztítás kezelésekor.

Közölte, hogy a Tisza-tó 93 százalékába nem jutott be a szennyezés, 13 holtágat teljesen megmentettek, megóvták a felszín alatti vízbázist, és senki sem halt bele a környezetpusztításba. Ugyanakkor halak, madarak, emlősök pusztultak el, továbbá a turizmus is nagyon megsínylette a történteket.

Magyarország perelte a szennyező román-ausztrál vállalatot, mintegy 30 milliárd forintra becsülve a kárát - idézte fel Áder János. Bár a pert az állam megnyerte, egy fillért sem kapott, mert a cég csődbe ment, Románia pedig nem állt helyt. Így "a szennyező fizet" uniós elvéből egyetlen fillér kártérítés sem következett Magyarországnak - hangsúlyozta a korábbi köztársasági elnök.

Úgy vélekedett: időszerű lenne egyértelműbbé tenni a jogszabályokat, hogy ilyen esetben a szennyezést kibocsátó államnak helyt kelljen állnia. Románia úgy adott engedélyt a bányára, hogy nem ellenőrizte megfelelően annak létesítését - jegyezte meg.

A volt államfő arról is beszélt, hogy sok szemét érkezik Magyarországra a Tiszán Romániából és Ukrajnából. Hivatali ideje alatt átadott egy gépsort, amely három éve tisztítja a folyót: már több mint 8 ezer köbméter hulladékot távolított el. Ebben az esetben azonban szintén sérül "a szennyező fizet" elve, hiszen Magyarország viseli a költségeket más államok helyett - mondta.

Áder János a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökeként a műsorban arról is beszélt, hogy hétfőtől, két héten keresztül, a BME és a MATE hallgatói közül 20+10 hallgató pályázhat havi 100 ezer forintos ösztöndíjra, amelyet 5 hónapig kapnak a diákok. A pályázatokat azoktól várják, akik a hidrológia, a víztudomány, a vízépítés, a vízgazdálkodás, az energetika és a mesterséges intelligencia területén folytatnak tanulmányokat.







0
0
0

hírek innen, onnan

Holtan találták meg az Ozora Fesztiválról eltűnt férfit

Holtan találták meg az Ozora Fesztiválról július végén eltűnt Szolnoki Bencét – közölték a fesztivál szervezői a rendezvény...

Kényszerleszállást hajtott végre egy üzleti magángép Budapesten

A gép hidraulikai problémát, majd kényszerhelyzetet jelzett.

Kukoricás rejtette a fesztiválról eltűnt fiatal holttestét

Pénteken megtalálták annak a 21 éves fiatalnak a holttestét, aki az Ozora Fesztivál második napján tűnt el.

Ókovács Szilveszter: Elégtételt venni jött Schiff András, vagy elnézést kérni?

Az Operaház főigazgatója Facebook-posztban bírálta Sir András Schiffet a zongoraművész 16 év utáni visszatérése kapcsán. A kritika a...

Légiósok: Huszti tizenegyest hozott össze, Vida belőtte - videó

Mindkét magyar játékos főszereplő volt a román másodosztályú mérkőzésen, Huszti Vidával ellentétben negatív szereplőként.

NDK-nosztalgiával szerezhet abszolút többséget az AfD Szász-Anhaltban

Vasárnap tartományi választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol a közvélemény-kutatások szerint a szélsőjobboldali AfD jócskán megelőzi...

Fontos változás Amerikában: Donald Trump haja barna lett

Donald Trump a megszokottnál jóval sötétebb hajjal jelent meg pénteken New Jersey-ben, amit hamar kiszúrtak az újságírók és a...

Áll a bál Lannert Judit NKE-bejelentése után

Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - jelentette be az oktatási miniszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó...

Vastrágyázás az óceánokban: mennyi légköri szén-dioxidtól szabadulhatunk így meg és milyen áron?

Ahogy a Föld átlaghőmérséklete átmenetileg már át is lépte a Párizsi Megállapodás 1,5 °C-os küszöbét, egyre nagyobb figyelem...

Videón a monzai dráma: Így vágódott a falba és hullott darabjaira Leclerc Ferrarija

Megfagyott a levegő Monzában az Olasz Nagydíj legelején, de szerencsére Charles Leclerc ép bőrrel megúszta az ijesztő balesetet.

Félmeztelenül futott végig a fővároson a fideszes képviselő – fotók

A vasárnapi pihenés ezúttal teljesen mást jelentett a fideszes országgyűlési képviselő, Palóc André számára. A politikus...

0

Sport

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek

Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.

Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról

A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.

Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt

Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

0
0

Bulvár

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók

Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap

Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról

Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset

„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?

Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.

„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről

Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...

Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer

Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.

0