Ezt olvasta már?


Turistaházak újulnak meg az Aggteleki Nemzeti Park területén

Két év alatt három turistaház újult és újul meg az Aggteleki Nemzeti Park területén, a szögligeti Szalamandra házat kedden adta át Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Ríz Gábor a térség fideszes országgyűlési képviselője és Veress Balázs a nemzeti park igazgatója.


hirdetés

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság 56,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében három turistaszálló megújítására - mondta a kormánybiztos.

A "Szalamandra Ház és Erdei Iskola, Kemping és Turistaszálló, korszerűsítésére" című projekt megvalósítására 2018-ban 34 millió forintot biztosított az aktív Magyarországért kormánybiztosi iroda.

Révész Máriusz a szögligeti rendezvényen azt mondta: a kormányzat célja, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb európai országok közzé tartozzon.

2010 óta több mint százhúsz turistaház újult meg az országban, ezekre most már sokkal inkább a szép, tiszta, nagy fürdőszobás apartmanok a jellemzők, ahová szívesen jönnek a turisták, a kirándulók - közölte.

A Szalamandra ház a Ménes-völgy bejáratánál, a Szádvár lábánál, festői környezetben található. 1953-ban határőr laktanyának épült, a házat az 1990-es években átalakították. 2002-től az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében ökoturisztikai bázishelyként működik.

A most megújult épület hatvan embernek nyújthat szállást, korszerűsítették a fűtés és melegvíz-hálózatot.







0

hírek innen, onnan

Zelenszkij találkozna a lengyel miniszterelnökkel a gazdatüntetésekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy utasította a kormányt, kezdjen haladéktalanul párbeszédet a lengyel kabinettel a két...

Autósok, figyelem: fontos határidő közeleg, alig egy hét maradt ennek befizetésére

Fontos, hogy az összegnek a határidőre a biztosító számláján kell lennie, amely miatt az utolsó napon már sem a csekket, sem az...

Tízből hét magyar nem jön ki a fizetéséből

A magyarok 9 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben.

Sebestyén Balázs szerint nem kedveli őt Szoboszlai Dominik

Érdekes okfejtés alapján Sebestyén Balázs arra a következtetésre jutott, hogy nem kedveli őt a Liverpool sztárja, Szoboszlai Dominik, és...

Valami nagy dolog készül a szomszédban, megbénítanák egész Szlovákiát

Különböző agrártermelői gazdaszervezetek több szlovákiai városban tartanak tiltakozó megmozdulásokat hétfőn, köztük a...

A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd „Vidéki prókátor” néven Facebook-oldalt indított, ahol további fontos részleteket árul majd el az ügyről

Facebook-oldalt indított a kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd, aki eljuttatta a sajtónak azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderült,...

Navalnij anyja ki akarja perelni fia holttestét Putyintól

Alekszej Navalnij, az elhunyt orosz ellenzéki vezető anyja bírósági keresetet nyújtott be a fia holttestének kiadatásáért az illetékes,...

Újabb fél évvel meghosszabbítaná a háborús veszélyhelyzetet a kormány

Minden bizonnyal meg is fogják, hisz a Parlamentben kell szavazniuk róla, ahol kényelmes kétharmados többségük van.

Ezt árulja el a a jövődről és személyiségedről a szemed formája és színe

Tudtad, hogy a sorsod kiolvasható a szemedből? Máris mutatjuk, hogy mi vár rád a jövőben!

Jogerős: valótlanságokat állított az Index Bajnaiékról

A kormányközelbe került portál az ellenzéki kampányban fontos szerepet betöltő Datadat cégről tett jó hírnevet sértő kijelentéseket.

Kínánál csak egy országban kerül többe felnevelni egy gyereket

A magas költségek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a kínaiak alig szeretnének már gyereket.

Letartóztatná az ügyészség Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetőjét

Ónodi István 5-10 év börtönt kaphat azért, amivel gyanúsítják.

Sport

Kubatov Gábor: 90 millió forintért a házamat is feltettem a Ferencvárosért

A Blikk Talk vendége volt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A klubvezető több témát is érintett az interjú során, többek között arról is beszélt, kik segítettek neki, mikor a Fradi elnöke lett.

Kimmich nem ok nélkül üvöltözött Lőw Zsolttal

A jelenet rávilágít, milyen a hangulat most a münchenieknél.

Olyan robbanás jön az Egyesült Államokban, amely minden gátat ledönthet

David Beckham és Lionel Messi elkezdte a csodát, de messze még a cél.

Kiderült, mi áll Lőw Zsolt és a német sztárfutballista konfliktusa mögött

Joshua Kimmich és a magyar szakember teátrális jelenetet produkálva vonult le a Bochum-Bayern München meccs után az öltözőbe. Újabb részletek derültek ki a konfliktusról.

Újabb elképesztő fejlemény történt Milák Kristóf ügyében

Az olimpiai bajnok úszó továbbra sem akar nyilatkozni.

Eldőlt Thomas Tuchel jövője a Bayern Münchennél - sajtóhír

Német sajtóértesülések szerint hamarosan bejelenthetik, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Christian Hornert kirúgja a Red Bull

Szerdán Bahreinben megkezdődött az idei szezon előtti F1-es teszt, ám miközben mindenki a pályán zajló eseményekre és az új autókra figyel, Christian Horner zaklatási botránya hamarosan lezárásához érkezhet.

Hatalmas pofon a Liverpoolnak, a Bayern München nem vesztegetné az időt

A Liverpool komoly csapást szenvedhet el a Bayer Leverkusen menedzserének, Xabi Alonsónak az ügyében.

Vizes botrány: a korrupcióval gyanúsított elnök felesége is magyar állampolgárságot kapott

A WA kuvaiti elnökét kétes ügyei miatt kitiltották az Egyesült Államokból.

Eldőlt Thomas Tuchel és Lőw Zsolt jövője a Bayern Münchennél - hivatalos

A klub hivatalos felületein bejelentették, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Őrültségeket beszél a botrányosan gyenge Atlético Madrid edzője

Lefocizták a BL-ben Diego Simeone csapatát, ő mégis elégedett. A Dortmund világbajnok sztárjának elege lett a videóbíróból.

Távozik az Újpest FC védője - hivatalos

Az Újpest FC saját honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Tim Hall-lal.

0

Bulvár

“A csoportos szexuális erőszakot a családtagok előtt hajtották végre, hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak”

Izraelben kiadták az első hivatalos jelentést az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-én elkövetett szexuális bűncselekményeiről. A szexuális bántalmazás áldozatait segítő központok szövetsége hivatalos

Megöltek egy 16 éves nembináris gimnazistát a társai, az iskola mosdójában verték halálra

Február nyolcadikán meghalt egy nembináris középiskolás, miután három nála idősebb osztálytársa megverte őt az iskola mosdójában. Az oklahomai diák mindössze 16 éves volt.

A Momentum közzétett egy videót, amelyen Orbán Viktor és a bicskei pedofil igazgató egy színpadon szerepelnek

A kormányfő 2002-ben személyesen kampányolt a civil szervezet mellett, amelynek V. János volt a listavezetője.

Idén már egy részletben kell fizetnünk a gépjárműadót

A korábbi évekkel ellentétben nem kettő, hanem egy részletben kell az idei évtől megfizetnünk a gépjárműadót.

Tudod, mi a világ legnehezebben megtanulható nyelve?

Nehéz nyelv a magyar, de nem a legnehezebb.

Orbán Viktor izgulhat: Putyin „barátsága” miatt bukhatjuk az évtized üzletét

Miközben - eleget téve a miniszterelnök terveinek - egy magyar cég külföldön, Spanyolországban vásárolna vasutat, óriási piaci nyereséggel, a spanyol lapok elővették az oroszkártyát. Orbán Viktort szélsőjobbold

5 ordító jel, hogy a tested gyorsabban öregszik az átlagnál

Ha az alábbi tünetekben magadra ismersz, keress fel egy orvost, hogy megfelelő megoldást tudjatok kitalálni a problémára!

„Körbekérdezte a tanár a gyerekeket az osztálykiránduláson, kivel alhatna egy ágyban”

A 22 éves tanár és a 13 éves diák kapcsolata – az anyának meg kellett küzdenie azért, hogy a fia biztonságban járhasson iskolába.

Orbán Viktor már tudja, kit szeretne köztársasági elnöknek

A Fidesz–KDNP kétnapos frakcióülésének egyik fő napirendi pontja az új államfő személyének jelölése lesz.

blogmorzsák

Egy elveszett kultúra nyomában: a gunacs törzs

A Tenerifei guancs törzs izgalmas és gazdag történelmi hagyatékkal rendelkezik.

Hazai kokó mese

Avagy, most megtudhatunk mindent a kokain magyar történetéről. Dezső András alapos, mi ámulunk.

0