Védje meg a hőszigetelést a nedvességtől párafékező fóliák használatával!
Manapság már igazán sokat hallani olyanról, hogy lélegző falak, rendszeres szellőztetés, páraelszívó, penészmentesítés. A gyakoribb szóhasználatok oka vélhetően szorosan összefügg az egyre kiválóbb, energiatakarékosabb építészeti megoldások alkalmazásával.
hirdetés
Milyen okok miatt szaporodhatnak meg a párával kapcsolatos problémák?
Az egyik probléma az, ha a falak olyan anyagból készültek vagy olyan anyaggal vannak kezelve, illetve lefestve, amely megakadályozza azt, hogy a felesleges pára távozzon belőle. Ha ez a külső oldal felől valósult meg, akkor a falak által felvett nedvesség csak és kizárólag a lakótér felé tud távozni.
A másik probléma például az lehet, ha új, kiválóan szigetelő nyílászárókat szereltetünk be, de nem változtatunk korábbi szokásainkon, és nem fordítunk kiemelt figyelmet a rendszeres és eredményes szellőztetésre. Ebben az esetben a pára szintén megreked a belső térben.
Gondokat okozhat az is, ha túl sok ruhát teregetünk, kiváltképp, ha kisebb területű ingatlannal rendelkezünk. Nagyjából ezek a fő gondok, amelyek előfordulnak, ha a lakótérben felmerülő, pára okozta nehézségekről van szó.
Ritkábban merül fel az a kérdés, hogy a pára hol tud még komoly gondokat okozni az épületben, pedig ezzel sem árt tisztában lenni, főleg azért, mert viszonylag könnyen tehetünk ellene.
Amikor a pára magában az épületben, illetve a szigetelésében okoz gondot
A pára - ha csak teheti - nem marad meg a belső terekben, hanem igyekszik magának utat találni. Ez azt jelenti, hogy minél magasabb páratartalmú és hőmérsékletű levegő van a lakásban, annál inkább próbál a pára kiutat törni magának. Ilyenkor alapvetően a falakba áramlik.
Elsősorban a téli időszakokban jelent gondot, hogy kint alacsony páratartalmú, hűvös levegő van, míg otthonunk meleg, és sok párával van tele. Ilyenkor a pára magán az épület szerkezetein keresztül igyekszik az alacsonyabb páratartalmú helyek felé vándorolni.
Ezt nevezzük páradiffúziónak. A pára, ha eléri a külső, hűvösebb rétegeket, akkor lecsapódhat nedvességként, amivel teljesen tönkreteheti a gondosan kivitelezett hőszigetelést. Itt kerül képbe a Józan Kft. alutükrös párafékező fóliája.
Mit kínál számunkra a párafékező fólia?
A párafékező fólia, valamint a párazáró fóliák egyaránt elérhetőek a webáruház kínálatában, és alapvetően arra szolgálnak, hogy ne engedjék vagy csak szabályozott mértékben eresszék a szigetelésbe a nedvességet, ami így távozni tud belőle anélkül, hogy lecsapódna.
Alkalmasak arra, hogy tetőtér-beépítések, valamint könnyűszerkezetes épületek esetében is felhasználjuk őket párafékező, valamint hővisszaverő rétegként. A hőtükörfóliákkal ugyanis a hőmegtartást is fokozhatjuk.
Kiváló minőségű párazáró és párafékező fóliákkal biztonságban tudhatjuk a nedvességtől a hőszigetelő rendszerünket, s még az ingatlan hőmegtartó képességét is fokozhatjuk.
hírek innen, onnan
Ezért fontos az autóipar Európában
Az európai autóipar nem csupán a közlekedés szektorát formálja, hanem a kontinens gazdaságát is lendületben tartja. Világszinten élen...
Hosszú Katinka pr-csapata: Nem értjük, egy háromszoros olimpiai bajnok edzőtáborozását miért kell magyarázni
Az úszó elmenne az olimpiai edzőtáborba, de valószínűleg nincs meg az ehhez szükséges szintideje.
Nagyot drágul az ásványvíz januártól: mutatjuk, mire figyeljenek a szemfülesek
Ha ügyesek vagyunk, sokat spórolhatunk.
Sokmilliós csalással vádolják az Amnesty igazgató testvérét
Egyre durvább dolgok kerülnek napvilágra.
Ezek a szokások a 30-as éveidben már „nem állnak jól”
Tiniként azt hiszi az ember, hogy majd a húszas éveire megkomolyodik, huszonévesen pedig szépen eltolja az egész felnőtté válást...
Operabemutatóval Emlékezik Puccini Halálának 100. ÉVfordulójára A Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Operabemutatóval Emlékezik Puccini Halálának 100. ÉVfordulójára A Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Megoldja, hogy ne legyen hányingere az utasoknak: átment a teszten a „repülő” komp
Stockholm és a közelében lévő 14 sziget között fog utasokat szállítani a Candela új kompja, már 2024-től. A jármű 55 km/h-val szeli a...
Indul a Várnegyed műemléki lakásainak kiárusítása: akciós áron juthatnak hozzá a régi és új bérlők is
Most indul az eddig önkormányzati tulajdonban lévő lakások eladása, amiről a kormány már két éve törvényt hozott. A bennük lakó...
Kabát Peti sztárboxos padlózása miatt eljárás indult a RTL ellen
Az RTL-en november 19-én sugárzott Sztárbox egyes erőszakos, félelemkeltő jelenetei miatt is eljárást indít a Nemzeti Média- és...
Az izraeli hadsereg folytatja a harcot a Gázai övezetben és a libanoni határnál
Az izraeli hadsereg a Hamász iszlamista terrorszervezet mintegy 450 célpontját támadta a Gázai övezetben, és légicsapásokat mért Libanon...
Így fogadta Emmanuel Macron Orbán Viktort – videó
Orbán Viktor csütörtök este munkavacsorára utazott Párizsba, ahol videóra vették, amint Emmanuel Macron francia államfő fogadja a magyar...
Két hétig keresték a betegszállítóból rossz helyen kitett renitens férfit
Randalírozott a betegszállító autóban, kitették, holtan találtak rá az erdőben. Különös történet egy két hétig keresett férfiről.
Sport
Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előtt
Elképesztő dolog történt a norvég sztárcsatárral.
Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás
Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.
Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó
A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.
Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának
Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.
Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is
Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.
A súlyosan megsérült magyar kapus állapotáról is beszélt a női kéziválogatott szövetségi kapitánya
Golovin Vlagyimir dicsérte csapatát a fölényes győzelem után.
Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében
A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.
Váratlan kéréssel fordult az úszószövetséghez Hosszú Katinka
A szövetség egyelőre nem döntött.
Hosszú Katinka reagált a vádakra
A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.
Az ügyészség a legsúlyosabb, négyéves eltiltást kérte a világbajnok labdarúgónak
Egyre nagyobb bajban a 30 éves középpályás.
49 évesen meghalt a magyar játékvezető
Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez
Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága
Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.
Bulvár
Nagy változás jön a gázóra-leolvasásnál: erről mindenkinek tudnia kell
Így változik a gázóra-leolvasás.
Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint
Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho
Brutális gázszámlák az MVM-nél: rossz hírt közölt Lantos Csaba
Jövőre még érkezhetnek indokolatlanul magas összegű számlalevelek.
Fogságból, kabátbélésben érkeztek a magok, ma már beborítják Dél-Zala dombjait a fák
Nem könnyű ma elkezdeni a karácsonyfa-termelést, igény ugyan változatlanul mutatkozik az illatos örökzöldekre, de a környezeti és gazdasági kihívások egyre nagyobbak.
Hatalmas baki a híradóban, kikerült a felvétel. Nézd, mit csinált élőben a műsorvezető
Így magyarázza a történteket.
Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez
„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb
Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet
Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági
Joe Biden közölte: amerikai csapatok harcolhatnak az oroszok ellen
„Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön” – mondta.
Orvosmeteorológia: pénteken útnak se induljon, ha ezt nem tudja
Ilyen kellemetlen időnk lesz.
Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy
Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak
Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain
Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.
Hosszú Katinka: Az úszószövetség több milliárd forint állami támogatást kap a versenyzők kiszolgálására
Az olimpiai bajnok úszó cáfolta, hogy az úszószövetség pénzén bébiszittert vinne a dubaji edzőtáborba. A Músz még arról sem döntött, hogy Hosszú olimpiai felkészülését kifizetik-e.
blogmorzsák
Mennyi a "túl sok idő" szex nélkül?
Innen tudhatod, hogy kell-e aggódnod a szex gyakorisága miatt.
Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon
Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.
Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod
Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás