Ezt olvasta már?


Vizes élőhely-rekonstrukciók a Balatonnál

Az elmúlt uniós fejlesztési ciklusban mintegy 38 milliárd forint jutott 100 ezer hektárnyi természeti környezet állapotának megjavítására, amely munka a következő ciklusban a Környezeti és energiahatékonysági operatív program Plusz 42 milliárd forintos keretéből folytatódhat.

Rácz András arra is kitért, hogy az 1400 embert foglalkoztató, tíz magyar nemzeti parkigazgatóság több mint 100 projektet hajtott végre a járvány miatt is elhúzódó, 2014-2020 közötti uniós fejlesztési ciklusban. A projektek kétharmada klasszikus élőhelyrekonstrukció volt, amely a természetvédelmi munka gerince - fogalmazott. Kiemelte, hogy Magyarország csaknem egyharmadán fennmaradt a természetközeli állapot, amely uniós összehasonlításban jó arány, azonban ezek nem összefüggő területek, így a fenntartásukhoz szükség van a folyamatos beavatkozásokra, élőhelyrekonstrukciókra. Magyarország rendkívül gazdag vizes élőhelyekben, aminek fontos a szerepe van a klímaváltozások hatásainak pufferelésében is - hangsúlyozta.

Beszélt arról is, hogy a természetvédelem mintegy 15 százalékát a kezelési infrastruktúra fenntartása, fejlesztése teszi ki. Ez nem más, mint a védett terültek "fűnyíróinak", kezelőinek számító 14 ezer őshonos haszonállat tartásának biztosítása. Az államtitkár a nemzeti parkok harmadik legjelentősebb feladatának a bemutatási tevékenységet nevezte. "A magyar ökoturizmus legnagyobb letéteményesei a nemzeti parkok, az ilyen létesítmények mintegy felét, 350-et üzemeltetve" - mondta, arról is beszámolva, hogy ezek a helyszínek évente 1,6 millió regisztrált látogatót vonzanak, és egyre nagyobb az igény az aktív-, így az ökoturizmus iránt.

A legtöbb látogatót vonzó, Balaton-felvidéki nemzeti Park az elmúlt uniós fejlesztési ciklusban 17 projektet hajtott végre 6,8 milliárd forint értékben, amelynek részleteiről Puskás Zoltán vezérigazgató számolt be.

A 2017 elején kezdődött, a héten záruló, somogyi és zalai vizes élőhely-rekonstrukciókról szóló projekt eredményeit Rozner György, a nemzeti park egyik projektfelelőse ismertette. A 460 millió forintos projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Ennek keretében négy olyan beruházási helyszínen történtek beavatkozások, beruházások, amelyek védettek, illetve részei az Európai Unió Natura 2000 hálózatának.

A feladat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság legértékesebb Somogy és Zala vármegyei láp- és vizes élőhelyeinek rekonstrukciója volt, egyes kiemelt jelentőségű élőhely-típusok kiterjedésének és minőségének javításával, a területen előforduló védett és fokozottan védett növény és állatfajok élőhelyeinek megőrzésével. A beruházás részeként kiépítettek nagyvizek és havária helyzetek kezelését is biztosító vízgazdálkodási rendszereket. Élőhely-rekonstrukció a projektgazda természetvédelmi kezelésében és a magyar állam tulajdonában lévő, mintegy 770 hektár területen történt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mészáros Lőrinc cégeitől sorra vonják vissza a milliárdokat a rejtett tulajdonosi háttér miatt

Megkezdődött a leszámolás az Orbán-kormányok alatt kiépített, a valódi tulajdonosokat elrejtő magántőkealapokkal. Amelyik struktúra az...

A 2007-es sci-fi, ami óriási őrületet indított el, és mai napig az egyik legjobb

A 2007-es Transformers film ismét hatalmas siker lett, és bekerült a Paramount+ legnézettebb alkotásai közé.

NAV: újabb két embert vettek őrizetbe a pénzügyi nyomozók

Újabb két embert vettek őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Kulturális Alap által kifizetett, több...

Ezt a 12 hibát ne kövesd el hosszú repülőúton: a kávé időzítése is sokat számíthat

Egy nyolc-, tíz- vagy akár tizenkét órás repülőút már önmagában is komoly próbatétel lehet.

Halálos áldozatokat követelt a Saudel tájfun Kelet-Kínában

A csapadék több helyen földcsuszamlásokat és más természeti károkat idézett elő.

Vízellátási válság alakulhat ki egy új algafaj miatt Izraelben

Az Izraelt sújtó vízügyi válság a múlt hét elején kezdődött, miután hirtelen jelentősen megnőtt a Földközi-tenger vizének...

Financial Times: rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.

Bosznia-Hercegovinából érkező füst borította el Dalmáciát

Sűrű füst borította el vasárnap Dalmácia jelentős részét a Bosznia-Hercegovina déli részén pusztító erdőtűz miatt. Split...

Egyetlen kártevőt se vigyél be a lakásba: ezt nézd át a cserepes növényeken.

Cserepes növényeid őszi beköltöztetése előtt feltétlenül nézd át, nincs-e rajtuk pajzstetű, takácsatka, levéltetű vagy molytetű!...

Bodrogi Gyula megsérült a lépcsőn: bottal jár, de egyetlen feltétellel folytatja a színházat

A 92. életévét idén áprilisban betöltő Bodrogi Gyula ma is töretlen energiával és humorral áll...

0

Sport

Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?

A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?

"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt

A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.

Pedri nyilatkozata méhkassá változtatta egész Barcelonát

A fiatal középpályás őszintén beszélt több kínos kérdéséről is.

Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc

Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.

A Ferencváros egyik főszponzora teljes mértékben elhatárolódik a derbin kifeszített FTC-s molinóktól

Továbbra is áll a bál a vasárnapi mérkőzésen történtek miatt.

Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt

Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.

Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is

Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.

0
0

Bulvár

Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak

Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!

Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.

Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek

Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.

Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése

A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.

Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere

A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.

Kiborult a fideszes Németh Balázs attól, hogy leadja a közmédia Pogány Induló koncertjét

Az M1 hitelessége miatt aggódik Németh Balázs, aki szerint globalista és szélsőségesen liberális a köztévé.

7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki

A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.

A csatornából a vécéig: a patkányok döbbenetes trükkje, amitől minden lakó retteghet

Volt már példa arra Magyarországon, hogy egy patkány kukucskált ki a vécécsészéből.

Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett

Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.

0