Ezt olvasta már?


Egyre népszerűbbek a nemzeti parki termékek

A 2010-ben indított nemzeti parki termék védjegyrendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket - mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára pénteken, a nemzeti parki termékeket népszerűsítő körút pécsi állomásán.

A nemzeti parkok komolyan veszik a védjegyrendszert, a termelők pedig tesznek azért, hogy méltók maradjanak a címre - fogalmazott az államtitkár, aki fontosnak nevezte, hogy a nemzeti parki termékek megjelenítsék egy védett terület, tájegység fő karakterét.

Az FM és a Természetes Ízeket Előállítók Közössége által szervezett tanácskozáson V. Németh Zsolt úgy vélekedett, hogy a nemzeti parki termékek elősegítik a helyi termelők és a vevők közötti bizalom kialakulását, és egyben a természetvédelem ügyét is szolgálják.

Rácz András, az FM környezetügyért felelős helyettes államtitkára a szakmai találkozón kiemelte, hogy a tíz magyar nemzeti parki területen jelenleg 205 gazdálkodó 925 terméke rendelkezik védjeggyel, számuk pedig folyamatosan nő. A termékek között szalámikat, kolbászokat, mézeket, lekvárokat, pálinkákat, borokat, söröket, sajtokat, valamint szálláshelyeket és ökoturisztikai attrakciókat is felsorolt a politikus.

A védjegyrendszer céljáról szólva kifejtette: az országos programmá bővült kezdeményezéssel a nemzeti parkok védett területein gazdálkodókat próbálják segíteni, termékeik megbecsülését növelni és piaci lehetőségeiket bővíteni.

A védjegy jogosultjává - a természetes személyektől egészen a nagy agrárvállalkozásokig - olyan szereplők válhatnak, akik tevékenységüket védett természeti területen vagy Natura 2000 területen végzik. Ugyancsak feltétel, hogy az előállított termékek elsősorban helyi nyersanyagokból készüljenek, és ne tartalmazzanak táj- vagy termőhely-idegen növényi és állati származékokat - mondta Rácz András.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének fideszes elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a megyében 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre a helyi termelői piacok fejlesztésére a többi között Mohácson, Komlón, Sásdon és Szászváron.

Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy működési területükön jelenleg tíznél több termelő mintegy 40 védjeggyel ellátott terméket állít elő.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a védjegyrendszer ismertségének növelése érdekében 2017 tavaszán egy éven át tartó promóciós- és marketing körút szervezését kezdeményezte.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Schiffer András Orbán Viktor beszédében hiányolta az önkritikát – meddig öröklődik a hatalom saját szabályrendszere?

Schiffer András Orbán Viktor tusványosi beszédében az önkritikát hiányolta. Az Állatfarm átírt parancsolatai felől nézve a vita tétje...

Ezért rohad ki a füge töve a légmentes nejlon alatt.

Sokan úgy gondolják, a fügét vastag nejlonnal kell védeni a hideg ellen. De vajon tényleg jót teszünk vele, vagy épp ellenkezőleg:...

Ha így tartod a bögrét, az Parkinson-kórra is utalhat

Egy egyszerű, mindennapi mozdulat is sokat elárulhat az egészségi állapotunkról: a neurológusok szerint bizonyos apró változások a kéz...

Nagyot hibázott a bringás - autós mentette meg

Váratlan jelenetet rögzített nemrég egy autós fedélzeti kamerája Lengyelországban. Szerencsére a kerékpáros karcolásokkal megúszta az...

Jöhet az Arsenal-Pool csata Viníciusért, a Real megtalálhatta a brazil utódját - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.

Itt a nagy bejelentés, szobrot kap a Balatonnál Freddie Mercury

Mutatjuk, hová kell utaznia annak, aki látni szeretné a különleges emlékművet.

Helyére tették a 2500 tonnás vasútihíd-szerkezetet a Soroksári út felett

A Déli Körvasút legfontosabb eleme lesz az új Közvágóhíd állomás.

Nem mozdul a mérleg? Lehet, hogy az esti rutinod akadályoz! A szakértő szerint ez a 4 esti szokás észrevétlenül tönkreteheti a diétádat

Egész nap odafigyelsz az étkezésre, megpróbálsz egészséges ételeket választani, még mozogsz is, a mérleg azonban hetek óta ugyanazt...

Alig 16 százalékos részvétel mellett nyert a Tisza-közeli jelölt Békéscsabán

Tatár Gergő, a Pátria Békéscsaba Egyesület jelöltje nyerte meg a békéscsabai időközi önkormányzati választást. A voksolást a...

Durva pletykák láttak napvilágot Katalinról és Vilmosról. Így nevelik a gyerekeiket

Bár György herceg a brit trón várományosa, szülei nem tesznek kivételt vele.

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt

A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről

Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.

Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott

A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.

0
0

Bulvár

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

40 rövid vicc, amin hangosan felnevetsz – a legjobbak egy csokorban

Vannak azok a bizonyos rövid viccek, amik ellen nincs védekezés: hiába tudod előre, hogy szenvedni fogsz, mégis hangosan felröhögsz rajtuk.

„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek

Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.

Kiderült a keserű igazság a köztársasági elnökről: már rég nem az történik a háttérben, amit a választók hisznek

Bár a köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének megtestesítése, megválasztása mára a mindenkori parlamenti többség egyszerű személyzeti döntésévé silányult

A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk

István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.

„A második percben már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel” – Horrorsztorik az állásinterjúkról

Az állásinterjú sokaknak stresszes helyzet, de vannak, akik számára egy-egy beszélgetés inkább emlékezetes, mintsem motiváló élmény.

Súlyos figyelmeztetést kapott Magyar Péter a szomszédból: Orbán módszereit ismételheti meg a kormány?

Elismeréssel szól Magyar Péter „hihetetlenül sikeres forradalmáról”, ugyanakkor a demokratikus és jogállami normák betartására is figyelmeztet a németek után egy tekintélyes osztrák napilap friss vezé ...

0