Továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ingatlanpiac főszereplői
A Duna House legfrissebb adatai szerint 2026 elején is kitart a tavalyi év...
Az áruhiteleket is kiütötték a személyi kölcsönök
A 2024-es csúcs után nagyjából a 2023-as szintre esett vissza tavaly az...
Hogyan változtathatod meg otthonod biztonságát?
Otthonunk védelmére a mai világban nagyobb hangsúly kerül. Fontos mind az...
hírek innen, onnan
„Délután 6 órakor félrészeg emberek pisilnek a Szent István parkban” – botrány Budapesten, léptek a képviselők
Akkora a baj, hogy ezt még a Fidesz is megszavazta.
Szépségkirálynőt újított be a Fidesz pártigazgatója
Kubatov Gábor a Miss Universe Hungary korábbi győztesével jelent meg egy musicalpremieren. Szépségkirálynővel az oldalán tűnt fel egy...
Itt a nagy bejelentés, aki nem lép időben, bukhatja a támogatást
Mutatjuk, mi derült ki
A 3 legbrutálisabb zsíroldó, ha már semmi nem segít: mutatjuk a bajnokokat
Az ezeréves, ráégett koszt is leoldják.
Napvilágot láttak a Ferenc pápa elleni összeesküvés részletei
Steve Bannon, Donald Trump egykori tanácsadója és Jeffrey Epstein álltak a dolog mögött.
Megműtötték az agyát, most bemutatkozhat az UFC-ben
Elképesztő történet látott napvilágot.
A magyar színész csak a forgatáson tudta meg, hogy nem ő játssza a főszerepet
Varga Miklós csak a forgatáson tudta meg, hogy nem ő alakítja István királyt.
Koffeinmentes kávé? Ne vegyél rá mérget, hogy egészségesebb
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatósághoz (FDA) fordult több szervezet, mert szerintük rákkeltő oldószert használnak a...
Sophie Marceau bemutatja: egy szoknya, ami minden korosztály számára kihagyhatatlan 2026-ban
Nem is kérdés: Sophie Marceau stíluslépéseit érdemes követni!
Nagy változás a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: Idén eltűnnek a horvát autópályákról a fizetőkapuk
Ha ön is autóval megy a horvát tengerpartra, érdemes felkészülnie: 2026 nyarától gyökeresen átalakul az útdíjfizetés déli...
Érdemes aranyat venni
A tavalyi év a tőkepiacokon az arany és ezüst árfolyamának diadalmenetéről szólt, amit a bányászvállalatok részvényei még...
3 napos időjárás-előrejelzés: Markáns lehűlés érkezik
Visszatér az igazi tél...
Sport
Itt az olimpia legnagyobb meglepetése, nagyot hibázott és érem nélkül maradt a főfavorit
Ilia Malinin az olimpia legnagyobb esélyese volt, de végül még a dobogóról is lecsúszott.
Az MLSZ és a menedzsment sem örül annak, amit Rossi Szoboszlairól és a Real Madridról kikotyogott
A spanyol és a magyar sajtóban is nagyot robbant a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának nyilatkozata.
Liu Shaoangba páros lábbal rúgtak bele Kínában, majd a falban kötött ki a döntőben
A milánói–cortinai téli olimpián szombaton ismét jégre léptek a rövid pályás gyorskorcsolyázók. Férfi 1500-on Nógrádi Bence és Moon Wonjun a negyeddöntőben búcsúzott.
Cristiano Ronaldo megtört, beadta a derekát
Szombaton játékra jelentkezik az al-Fateh elleni bajnokin.
Román pofon a Fradinak, a győzelemnél is többet bukhat a magyar csapat
A zöld-fehérek elveszítették az utolsó hazai mérkőzésüket a női kézilabda BL csoportkörében.
Csak úgy szórja a mesterhármasokat a 18 éves magyar támadó Hollandiában
Lassan 30 gólnál jár a mostani idényben.
Saldanha karrierje óriási mélyrepülésben, mióta a Fraditól távozott, de valami nem változott
A 26 éves brazil még nyáron igazolt az Emírségekbe, azóta viszont sok jó nem történt vele a pályán.
Kerkez-gólpassz, majd újabb hatalmas Szoboszlai-gól a Liverpool kupameccsén + videó
Nézze meg a magyar balhátvéd gólpasszát és Szoboszlai újabb bombagólját a Liverpool színeiben.
Ilia Malinin az elbukott olimpiai aranyérem után: A rajtpóz előtt elveszítettem a kontrollt
Kétéves veretlenség után a „Kvadraisten” többször jégre került, így mostantól halandó riválisaihoz hasonlóan ismét a Földön járhat.
A csapatkapitánya piros lapját még elbírta a Fradi, gyanús büntető okozta a vesztét Zalaegerszegen
A Fradi először kapott ki idegenben az NB I mostani idényében, vasárnap az első helyet is elbukhatja.
Zakó Zalaegerszegen: emberhátrányban rogyott meg az FTC
Ibrahima Cissé kiállítása mindent megváltoztatott.
Istenként hirdeti magát, a halandók között is a vert mezőnyben végzett
A téli olimpia legnagyobb meglepetése: kazah arany műkorcsolyában.
Bulvár
Kamerák előtt omlott össze Lékai-Kiss Ramóna, üvöltve hagyta el a stúdiót
A mindig vérprofi műsorvezető nem tudta forgatni a forgatást, megszakadt a TV2 műsora.
Elszabadult a pokol a Nyugati téren, rendőröket vezényeltek a helyszínre – Videó
Az ügy kapcsán tájékoztatást adott a rendőrség.
Kiara Lord, miután nem őt választotta Stohl András: "Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mi történt, miután bezárult a hotelszoba ajtaja"
Bár végig esélyesnek tűnt A Nagy Ő adásai során, Stohl András végül nem Kiara Lord mellett tette le a voksát. Ugyan az utolsó, péntek esti adásában a színművész egy egész napos álomrandit követően meghitt éj
Amerikai egyetemi professzor írt Magyar Péter botrányáról, nemzetközi figyelmet keltett az ügy
Lassan világhírű lesz a radnaimark.hu.
Bűnözők célpontjává válhatsz, ha mindig bekapcsolva hagyod ezt a mobilfunkciót
A telefonunk ma már nem egyszerű kommunikációs eszköz, hanem digitális pénztárca, személyes napló, munkaeszköz és privát archívum egyszerre. Fotók, jelszavak, banki alkalmazások, e-mailek, közösségi fiókok mind
Nógrádi György: Nemzetbiztonsági kockázat, hogy Magyar Péter elmegy egy idegen szobába, és ott szeretkezik
A biztonságpolitikai szakértő nem tudja elképzelni, hogy Antall József, vagy Winston Churchill ilyet csinált volna. Szerinte Magyarból hiányzik a józan ész, és ezért alkalmatlan Magyarország vezetésére.
Váratlan hangvételű beszédet mondott Trump hamarosan Magyarországra érkező minisztere
Szokatlanul összetartó hangnem.
Nem akárhogy köszöntötték Magyar Pétert a horvát miniszterelnöknél, ez példátlan
Magyar Péter szombat reggel találkozott Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel.
Visszalépett a Fidesz jelöltje, váratlan fordulat a választás előtt
Új jelöltet állít a Fidesz az egyik választókerületben.
Gigabotrány a téli olimpián, azonnal leállították a versenyt, az ukrajnai háború beleszólt a sporteseménybe is
A téli olimpia hemzseg a különleges dolgoktól és botrányoktól is.
Volodimir Zelenszkij: Viktor miattunk gondolkodhat azon, hogyan növessze meg a hasát és nem a hadseregét
Az ukrán elnök szerint országa egész Európát, így Magyarországot is védi Oroszországgal szemben.
Ez őrület: Orbán Viktor nem merte megnevezni az ellenséget. Szijjártó Péter lehet az oka?
A Valentin-napi évértékelő egyik tanulsága, hogy az elmúlt 16 év Orbán-kormányai sajátos viszonyban vannak a multinacionális cégekkel, valamint az úgynevezett nemzetközi nagytőkével. S van, amit néven lehet nevez

- Akár 10 millió dolláros jutalmat kínál az USA négy európai terrorcsoport pénzügyi hálózatának megzavarásáért
- Bővíti közös elektromosautó-töltőhálózatát az ALDI és az E.ON
- Szétverte a szegedi karácsonyi színpad díszleteit egy tinédzserekből álló banda, őket keresik
- Forradalom a hőszigetelésben: bontásmentes megoldások
- Kutyakozmetikus képzés: a jövő szakemberei itt tanulnak
- Hogyan építsd fel a sikeres ügyfél hűségprogramodat?
- A növénytartás új formái – modern megoldások a növények szerelmeseinek
- Az építőipar új irányai és innovációi
- Hogyan határozd meg a gyűrűméretet otthon?
- Modulos padlóburkolatok forradalma: hogyan változtathatja meg a jövőt?
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok



