„Házhoz megyünk” Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is
A rendőrség újra indította a „Házhoz megyünk” országos kampánysorozatát a lakosság vagyonbiztonságának érdekében.
Az elmúlt évekhez igazítottan a projekt célja továbbra is a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése. Az újra útjára indult tájékoztató kampány hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segíti a biztonság megteremtését.
A program Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyitórendezvénye 2017. április 27-én az ároktői Művelődési Ház udvarán lesz. A felállított információs ponton szakemberek látják el tanácsokkal a vagyonvédelemről és biztonságról érdeklődő állampolgárokat. Igény esetén az ingatlanok egyedi biztonsági vizsgálatát is elvégzik a szakemberek.
Az információs pont szolgáltatásai között található vagyonvédelmi tanácsadás és bemutató, családon belüli erőszakkal, drogprevencióval, áldozatvédelemmel, internetbiztonsággal kapcsolatos tanácsadás, továbbá a „Bikesafe”, azaz ingyenes rendőrségi kerékpár-regisztráció a lopások megelőzése érdekében.
A komplex program keretén belül a helyi általános iskola tanulóinak prevenciós előadást is tartanak a szakemberek, de az idősek nappali otthonának gondozottai is meghallgathatnak egy-egy előadást „Időskorban is biztonságban” és a „Termékbemutatók veszélyei” címmel.
hírek innen, onnan
Atombombát dobna a Fidesz, bár Magyar Péter szerint csak az uniós pénzekre fájna a foguk
A Tisza-kormány pár hét alatt letárgyalta, amire az előző kormány három év alatt nem volt képes: a korrupcióellenes intézkedésekkel a...
Német lapok szerint az Iszlám Államhoz próbált csatlakozni a berlini gázolásos merénylet gyanúsítottja
Kisbusszal hajtott a tömegbe a Pride-felvonuláson.
Legénység nélküli hadihajót fejleszt Oroszország
Folyamatban van Oroszország első legénység nélküli hadihajójának kifejlesztése - jelentette ki Alekszandr Moiszejev, az orosz...
29 ember sebesült meg a berlini Pride elleni támadásban, iszlamista terrortámadásként kezelik
Az elkövető nemrég szabadult a börtönből, még mindig keresik.
Autó ütközött vonattal Tállyán, egy férfi nem élte túl
Egy andráskereszttel jelzett átjáróban történt halálos baleset vasárnap, egy nőt mentőhelikopterrel szállítottak kórházban.
Kimászott a tetőablakon és lezuhant a pécsi gyermekotthon tetejéről egy 14 éves lány
A kislány korábban is elszökött a gyermekotthonból, most kórházban ápolják.
PC-re költöznek a retro Xbox-játékok, itt van négy cím, amit már nyomkodhat is
A Microsoft is meglovagolja a retro-hullámot, immáron PC-n és kézikonzolokon is nyomkodhatók az Xbox ikonikus játékai.
Alkotmánybíró-vita: Melléthei-Barna Márton visszavágott Tuzson Bencének, de Hende Csaba sem hagyja annyiban a leváltását
Tovább folytatódott a hétvégén a Hende Csaba alkotmánybíró leváltása körül kialakult éles vita a Tisza és a Fidesz között. A...
Az Iszlám Államnak fogadott hűséget a berlini Pride elleni merénylet gyanúsítottja
A 21 éves Abdul B.-t gyanúsítják azzal, hogy tömegbe hajtott egy furgonnal a berlini Pride-felvonuláson.
Vitézy Dávid a Volánbuszról: Lázár János hibás döntései nyomán májusban 290 busz állt alkatrészhiány miatt
Ma ez a szám már 170-re csökkent – jelentette
Korlátozzák az androidos telefonokat, távolról törölhetnek appokat – mit jelent ez számomra?
Lényegében lezárhatja az androidos készülékeket a Google, hogy csak olyan alkalmazások kerülhessenek rájuk, amelyek fejlesztői fejet...
Schiffer András csalódott Orbán Viktor tusványosi beszédében
Ide jutottunk.
Sport
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről
Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Régi ismerőst igazolhat az FC Barcelona, 60 millió euróért vihető
Újra erről írnak a spanyol lapok.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Bulvár
Így néz ki a kullancsfészek a kertben – jobb, ha felismeri időben
Ön látott már "kullancsfészket"?
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.
Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson
Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.
Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon
A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a hitelesség legerősebb eszközei. Orbán Anita külügyminiszter divatválasztásai kö

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


